Az oroszok hajtották végre az első űrsétát, bár Leonov alig tudott visszakászálódni az űrhajóba. Végül egy erdő kellős közepén landoltak, ahol kis híján megfagytak. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"Gus és John a Cape-en épp a GT-3 startjára készülődtek, amikor a Voszhod-2 elindult a világűrbe. Ezúttal két kozmonauta utazott a fedélzeten, mindketten pilóták voltak: Pavel Beljajev és Alekszej Leonov. Ahogy első földkörüli keringésük végére értek – de még Oroszország fölött – Leonov szkafanderében kimászott a Voszhodból, majd tíz percig a világűrben lebegett. Ezt élőben is közvetítették, habár a képek elég rossz minőségűek voltak.
Tíz évvel később jóban lettem Alekszej Leonovval, amikor együtt gyakoroltunk az Apollo-Szojuz küldetésre. Elmondta, hogy a start előtt két és fél évvel kapta feladatául az űrséta végrehajtását, és igencsak rigorózus edzéstervben volt része – karjait nyújtották, fogását erősítették, illetvde rengeteget búvárkodott, hogy ellenőrizzék, rendben van-e egyensúly-érzékelő rendszere. Szüksége is volt minden erejére: az űrsétán viselt szkafander ugyanis olyannyira felfúvódott, hogy alig tudta visszapréselni magát a Voszhod-2 zsilipajtaján. Végül a levegő egy részét kénytelen volt kiengedni, hogy egyáltalán be tudja magát szuszakolni az űrhajóba.
Beljajev és Leonov küldetése mindössze egy napig tartott, és egyértelműen az űrséta volt az egyedüli célja. Amikor tizenhatodik földkörüli keringésük során első alkalommal megkísérelték a visszatérést a Föld légkörébe, kiderült, hogy elromlott a Voszhod automatikus irányítórendszere. Még egyszer meg kellett kerülniük a Földet, mire Beljajev felkészült a fékezőgyújtás kézi vezérlésére, amit aztán sikeresen végre is hajtott.
Ez az extra kör azonban azzal járt, hogy Beljajev és Leonov elkerülte a landolásra eredetileg kijelölt kazahsztáni célkörzetet: az Urál-hegység erdőségeiben értek földet, ahova a helikopterek nem tudtak leszállni. (Eleve pár órába beletelt, mire a mentőcsapatok egyáltalán megtalálták őket.) Így aztán a két kozmonauta az erdőben töltötte a hideg éjszakát, mire a mentőegység tagjai sítalpakon megérkeztek hozzájuk, kimenekítésükre azonban még egy napot kellett várniuk.
Az űrséta a Gemini-program céljai között is szerepelt. Mivel meg akartunk bizonyosodnunk arról, hogy az asztronauták képesek lesznek-e szkafanderben tevékenykedni majd a Hold felszínén, előbb földkörüli pályán kellett tesztelni a szkafandereket, és az űrhajón kívül végzett tevékenység (űrséta) során követendő eljárásrendet. A Gemini előzetes tervei között az szerepelt, hogy a GT-5-ös küldetés során kerülne sor egy olyan űrsétára, amikor az asztronauta mindössze feláll a kabinban, és testével félig az űrhajóban marad. McDivitt és White ennél ambíciózusabbat szeretett volna a GT-4 küldetés keretében: végül az oroszoké után döntöttünk úgy, hogy a tervekhez képest előrébb hozzuk az űrsétát.
Napnál világosabb volt, hogy versenyben állunk a szovjetekkel. A szovjet sajtó még azt is tudni vélte, hogy Leonov szkafandere a holdfelszínre szánt felszerelés prototípusa. Lényeg a lényeg: az oroszok ismét megelőztek minket, ezúttal ők hajtották végre az első űrsétát.
1965. március 23-án kedden, reggeli 4:40-kor bekopogtam Gus és John S-hangárban lévő hálószobájának ajtaján. Gordo küldetésétől kezdve én ébresztettem az asztronautákat a start napján, és további huszonnégy amerikai emberes űrrepülés esetében is így tettem. Az én feladatom volt jelenteni Bob Gilruth részére, hogy a legénység felkészült.
Az ilyenkor szokásos rutin egy zuhanyzásból, utolsó orvosi vizsgálatokból, majd az azt követő reggeliből és a beöltözésből állt. Majd irány a 16-os indítóállás, ahol Wally Schirra és Tom Stafford épp a kapcsolókat ellenőrizték a Gemini-3 fülkéjében, amit Gus Molly Brownnak keresztelt el. 
(A pilótáknál bevett hagyományt követve a legénység nevezhette el az űrhajókat a Mercury-programban, és természetesen minden szándék meg volt arra, hogy ezt a szokást a Gemini-programban is folytassuk.) Gust még mindig kissé érzékenyen érintette, ami a Liberty Bell 7-essel történt, így lecsapott „Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown” című musicalre, amit azidőtájt volt a Broadway műsorán. (Névválasztását az Emberes Űrhajó Központ környékén túl frivolnak tartották, így meg kellett kérdeznem tőle, van-e esetleg más ötlete is. „Hogyne” – felelte. „Mit szólnátok a Titanichoz?” Hát, ehhez képest a Molly Brown határozottan jól csengett.)"
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
