Eredetileg több tízméteres rakétákkal "tolatva" szálltak volna le a Holdra az amerikai asztronauták, ráadásul, háton fekve. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"Úgy volt, hogy az első ember nélküli Gemini-küldetés, a GT-1 mindössze a gyorsítórakéta és az űrhajó együttesének start közben nyújtott teljesítményét tesztelné, majd pályára állna, de megmentése már nem szerepelt a tervek között. Ezt 1963 decemberére ütemezték.
Chuck egy második ember nélküli küldetést is betervezett, a GT-2-est, ami a Gemini hőpajzsának szuborbitális tesztje lenne. Ennek startjára hét hónappal később, 1964. júliusában kerülhetne sor. Chuck tapasztalatból tudta, hogy az első repülések után időt kell hagyni az elemzésre és a változtatásokra.
A GT-3, az első emberes Gemini-repülés tizennyolc földkörüli keringésből állna, és a terv szerint 1964. októberében indulna. Ezt az első hétnapos küldetés, a GT-4 1965. januárjában követné. A GT-5-nek szánták az első űrrandevút és dokkolást. A GT-6 útját tizennégy naposra tervezték. A program további részében pedig háromnapos küldetések során űrrandevúkat és dokkolásokat gyakorolnának, egyes esetekben pedig járművön kívüli tevékenységre (űrsétákra) is sor kerülhetne.
A NASA-nál a Mercury-n, de még a Geminin kívül is egy rakás projekt futott. Ezek közül a legjelentősebb az Apollo volt. Amikor 1961. novemberében a North Americant megbízták az Apollo parancsnoki és műszaki egységének megépítésével, senkinek nem volt határozott elképzelése arról, hogyan is kellene eljutni a Holdig. Vajon az Apollo-t von Braun egyik óriás gyorsítórakétájának tetejére rakjuk, és úgy ahogy van, el kellene lőni a Holdig? Vagy inkább az embereket szállító Apollot egy kisebb Saturnnal indítsuk, és az üzemanyagot egy másik Saturnnal küldjük utánuk, hogy a kettő földkörüli pályán dokkoljon egymással?
Ezek voltak a fő csapásirányok – a közvetlen pálya módszer, illetve a földkörüli űrrandevú technika. A Space Task Group (ebből lett az Emberes Űrhajó Központ) 1962 elején a közvetlen pálya módszert részesítette előnyben. Von Braun csapata a Marshallnál viszont a földkörüli űrrandevú gondolatát támogatta.
A közvetlen pálya módszernek volt pár fogyatékossága, ezek egyre inkább szemet szúrtak. Egyrészt egy teljesen feltankolt Apollo parancsnoki és műszaki egység a leszállóegységgel együtt mintegy negyvenötezer kilót nyom majd. Ezt a Holdig eljuttatni azt jelenti, hogy egy hatalmas gyorsítórakétára – a Novára – lenne szükség, ami mellett még von Braun Saturn V-öse is eltörpült. Ekkor még évekre voltunk a Saturn V tényleges megépítésétől. A földkörüli űrrandevú technika alkalmazásához két vagy több Saturn indítására volt szükség, és még ki kellett találni, hogy az űrhajó darabjait hogyan illesszük össze a földkörüli pályán. Ez elég macerásnak tűnt 1962. elején.
Mindkét módszernek volt azonban egy közös problémája. Még ha az Apollo parancsnoki egység – ami egy alapjánál két és fél méter átmérőjű kúp – volt is az egyetlen része, ami visszatér a Földre, a holdraszálló űrhajó rakétáival és üzemanyagával tizennyolc méter hosszú is lehet. Így oda jutunk, hogy a három srácnak egy Atlas rakéta méretű valamivel kellene megkísérelnie a holdraszállást - miközben a hátukon fekszenek. [Az alábbi kép a holdraszálló egység fejlődését ábrázolja.]
Létezett egy harmadik elképzelés is, amit egy mérnökcsoport még 1958-ban sütött ki a Chance-Vought Corporationnél; a csapatot egy bizonyos Tom Dolan nevű fickó vezette. Végül rábukkantak a Langley-nél pár NASA-s emberre – John Birdre és Bill Michaelsre –, akik fantáziát láttak az ötletben.
Ezt az új módszert holdkörüli randevú technikának hívták. Arra jöttek rá ugyanis, hogy tulajdonképpen szükségtelen egy nagy űrhajóval leszállni a Hold felszínére. Miért is nem állunk parkolópályára a Hold körül, miközben egy vagy két asztronauta valamilyen homokfutóval leszáll a felszínre?
Az elképzelés a közvetlen pálya módszer előnyével is rendelkezett: mindössze egy gyorsítórakétára volt szükség, ráadásul a Novánál kisebbre. A holdi homokfutó használatával rengeteg súly spórolható meg: nem kell hőpajzzsal rendelkeznie, mivel nem tér vissza a Földre – hogy egyetlen okot említsünk."
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
