Nem sok emberszabású lehetett nála idegesebb: nem elég, hogy kivitték a világűrbe, a landolást követően kis híján vízbe is fulladt. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Az első három szputnyikot és pár Lunát követően az oroszok mélyen hallgattak arról, hogy űrhajót is akarnának indítani. 1960. május 15-én azonban valami Korabl Szputnyik nevű dolgot juttattak a világűrbe, ez „Űrhajó Műholdat” jelent. A fedélzetén egy próbababa volt, egyben ez volt a Vosztok első útja is. A fékezőrakéták azonban rosszkor gyújtottak be, így a Korabl ahelyett, hogy visszatért volna a földre, még magasabb pályára állt.
A kísérletet augusztus 20-án megismételték, ezúttal a Korabl fedélzetén már két kutya volt. Ez már sikeres volt: az egység egy nappal később biztonságosan visszatért. December elsején elején került sor a harmadik próbálkozásra, ekkor szintén két kutya volt a fedélzeten. A kísérlet csúnya kudarcba fulladt: a légkörbelépés közben elégett az űrhajó.

Ez volt minden, amit az oroszokról hallottunk. Egyetlen titkosított jelentés sem jutott el hozzánk. Az űrkutatási közösségen belül az a pletyka keringett, hogy 1960. október volt egy rohadt nagy robbanás is. (Pár riporter erre vezette vissza Mitrofan Nedelin marsall állítólagos „légi szerencsétlenségben bekövetkezett” halálát; ő volt a Szovjet Stratégiai Rakétákért felelős részleg vezetője.)

Ez, valamint az a tény, hogy az oroszok kutyákat és bábukat állítottak pályára, még furcsább pletykáknak kedvezett. Olyan hírek keringtek, hogy pár kozmonauta is meghalt az indítóálláson. Ezek a híresztelések azonban sosem bizonyultak igaznak. 1960. október 24-én egy interkontinentális ballisztikus rakéta robbant fel, ami közel kétszáz ember halálát okozta, köztük Nedelinét is. Mivel a múlt felé kacsingatva nem sok eredményt lehet elérni a jelenben, jó ideig nem beszéltünk vagy merengtünk ezeken a dolgokon.

1961. január 29-én útnak indult az MR-2, fedélzetén egy bizonyos Ham nevű csimpánzzal. Voltak problémák – a földi berendezések meghibásodása miatt négy órát csúszott a start. A felszállás közben véletlenül kinyílt egy szelep, és az űrhajóból szivárogni kezdett a levegő. De Ham a szkafanderében biztonságban volt.

A Redstone működésével sem volt minden rendben: túl meredeken emelkedett, ami azzal jár, hogy a légkörbe is a kelleténél meredekebb szögben érkezik az űrhajó. Ham-et a tizenkét G-terhelés helyett inkább tizenöt G érte. Majd a vízre szállás után az űrhajóba víz kezdett szivárogni, sőt, végül az egész el is süllyedt.
Ham fenemód dühös kis csimpánzként érkezett vissza Cape-re. A küldetés viszont határozottan sikeres volt: a változtatásokkal elejét lehetett venni a Ham-et sújtó problémáknak.
Az Atlas gondja szintén megoldódott. A rakéta valahányszor elérte a Max Q-t, fogta magát, és felrobbant. Az elemzés kimutatta, hogy az Atlasnak vékony borítása nem bírt ellenállni a nehéz rakomány következtében fellépő erőknek. A vastagabb falú Atlas-rakétákat ekkor már javában gyártották, viszont nem várhattunk rájuk, ha le akartuk nyomni az oroszokat.

Így aztán a NASA mérnökei saválló acélból egy gyűrűt szereltek az Atlas leggyengébb pontja köré, és 1961. február 21-én már sikeres volt a próba. A hatos számú Mercury-űrhajóval a tetején elhagyta a Max Q-t, majd egészen 240 kilométeres magasságig emelkedett, hogy aztán tizennyolc perccel később biztonságosan landoljon az Atlanti-óceánra."