A Gemini-program nagy sebességre kapcsolt, kéthavonta egy küldetést indítottak. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"Az Apollo-program első igazi – bár legénység nélküli – küldetésére 1966. február 26-án, szombaton került sor, ez volt az AS-201 (George Müller ötlete nyomán a Saturn-1B küldetései kapták a 200-as sorozatszámokat, a Saturn-V-ösé pedig az 500-asat). Ez egy Apollo parancsnoki és műszaki egység (1-es blokk) szuborbitális repülését jelentette, a 009-es űrhajóét. Az AS-201 a 34-es indítóállásról szállt fel, majd pályára állt. Húsz perccel később a műszaki egység főhajtóművét (SPS) beindították, hogy a parancsnoki egység a program későbbi küldetései során várható sebességnél is gyorsabban lépjen be a légkörbe – így akartuk tesztelni a hőpajzsot.
Az SPS nem működött tökéletesen – az egyik hajtómű égéskamrájában csökkent a nyomás – de ettől még sikerült a kísérlet. Harmincnyolc perccel a start után a 009-es űrhajó már az Atlanti-óceánban úszott.
1966. nyarának elejére tűzték ki az AS-202 startját. Ezzel a 201-es küldetését kívántuk megismételni egy nagyobb teljesítményű I-es Blokkba tartozó Apollo-val. Az AS-203 az Apollo parancsnoki és műszaki egysége nélkül szállt volna fel szintén a nyár folyamán, célja pedig az S-IVB felső rakétafokozat tesztelése lett volna – ez az, amit a Saturn-V-ösön is használni kívántunk, hogy az Apollo-6-ot földkörüli pályáról elindítsa a Hold felé. Sikeres tesztek esetén az AS-204 lenne az első Apollo, ami legénységgel a fedélzetén repülne: az Apollo-1.
Más hangok – Kent Slayton
"Egyik legélénkebb emlékem, hogy minden reggel arra ébredtem, hogy az egész ház remeg. Ez az apám műve volt, aki mindig korán kelt, hogy edzhessen az expanderével. Ez egy rúgós szerkezet volt, amit az ajtófélfához lehetett rögzíteni. Naponta félórát töltött azzal az izével, és nem csak otthon: mindig magával vitte, amikor elutazott valahová. Suli előtt én reggeliztem, Apa pedig edzett, ekkor tudtunk egymással beszélgetni. Fanatikus volt. Emellett még futott is.
Sokat túlórázott, de amikor itthon volt, Anya mindig megvárta Apát a vacsorával. Így aztán általában fél kilenc, vagy kilenc előtt sosem vacsoráztunk."
1966 ígéretesen indult számomra is. Még mindig repülhettem a T-38-asokkal, noha nem annyit, amennyit szerettem volna, hiszen csak egy másik pilóta társaságában tehettem ezt. Másrészről viszont már csak azért sem repülhettem annyit, mint a küldetésekre készülő srácok, mivel sok időt töltöttem az otthonomtól távol. Marge-ot lefoglalták a nem hivatalos Asztronauta-feleségek Klubjának nem hivatalos elnöki teendői. Kent kilenc éves lett, abban a korban volt, amikor már tényleg élvezheti a vadászatot és a horgászást.
Még mindig nem mondtam le róla, hogy egyszer újra részt vehetek a kiképzésen, erre azonban egészen addig nem kerülhetett sor, míg egy rakás doki meg nem változtatta egészségügyi állapotomról adott szakvéleményét. Ráadásul, a pilóták közül még ki is kellett választanom az asztronauták újabb csoportját.
Ezen kívül egy egész falkányi Gemini-küldetés következett, kéthavonta egy. Neil Armstrong és Dave Scott a GT-8 fedélzetén márciusban kísérelnék meg az első űrrandevút és dokkolást. Aztán májusban indulna a GT-9, Elliot See-vel és Charlie Bassett-tel, majd júliusban a GT-10-es John Younggal és Mike Collins-szal a fedélzeten. Szeptemberben Pete Conrad és Dick Gordon repülne a GT-11-gyel, hogy aztán novemberben a GT-12 küldetése zárja a programot Tom Stafforddal és Gene Cernannal.
Ami az Apollo-programot illeti, Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee már eleve rengeteg időt töltött a North American Aviationnél a kaliforniai Downeyban. Háromtagú tartaléklegénységükből ketten – Jim McDivitt és Rusty Schweickart – is elkísérték őket. (Dave Scott még mindig a GT-8 küldetésére készült.)
Anélkül, hogy hivatalosan bejelentettem volna, a második emberes Apollo-küldetés legénységét is tréningre bocsátottam: Wally Schirra lenne a parancsnok, Donn Eisele és Walt Cunningham pilóták társaságában. Ezt a legénységet nem a holdraszállásra szántam, mivel Wally a visszavonulásáról pöntyögött, én pedig Donnt és Waltot az Apollo Applications programba akartam áttenni. A küldetés semmilyen áttörést nem hozott volna. Az I-es Blokk parancsnoki egységének második – és egyben utolsó – küldetéseként még a holdkomppal való űrrandevúra és dokkolásra szolgáló berendezésekkel sem lenne felszerelve. A terv szerint ezzel a küldetéssel lehetőség lenne megcsinálni mindazt, amit az első emberes Apollo-küldetés során esetleg kimaradt.
A tartaléklegénység Frank Bormanből, Charlie Bassettből és Bill Andersből állt, de Charlie egészen májusig a Gemini-vel volt elfoglalva. Úgy véltem, hogy ők hárman megfelelőek lennének egy holdraszálláshoz."
