Ted Freeman amerikai asztronauta akkor halt meg, amikor vadászgépével egy sarki lúdnak ütközött. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Október 19-én nyilvánosan bejelentették, hogy a NASA 1965-ben majd kiválaszt egy kutatókból álló asztronauta-csoportot. Egyetértés volt abban, hogyha tudósokat akarunk legénységekhez rendelni, alapvetően kétféle szakembernek vehetjük leginkább hasznát: a geológusok a holdraszállások, az orvosok pedig a hosszú időtartamú küldetések során lehetnek segítségünkre. Leginkább azt szerettük volna, ha a Nemzeti Tudományos Akadémia mindkét szakterületről húsz-húsz jelölttel rukkolna elő.

Ők azonban ezt túl kirekesztőnek gondolták, és felvetették, hogy csillagászok, fizikusok és meteorológusok közül is válogassunk. OK, beleegyeztünk. A NASA egy bizottságot állított fel, ami az NTA-tól érkező felhozatalt veszi górcső alá; a bizottsági tagok között volt Joe Shea, Chuck Berry, Max Faget, Warren North, Al Shepard és jómagam. Dr. John  F. Clark is csatlakozott hozzánk, aki Newell Space Science and Applications irodájából érkezett.

A többi közt egy valami különböztetett meg egy tudóst egy asztronautától, ez pedig a kockázat volt. 1964. október 30-án délelőtt tizenegy óra után Friendswood-i otthonomban voltam, amikor az Ellingtoni toronyból telefonáltak: lezuhant egy T-38-as.

Más hangok – Bud Ream

Joe Algranti mellett én voltam a másik NASA-pilóta a repülőgép üzemeltetésieknél azon a kis ellingtoni repülőtéren. Általában nem dolgoztunk vasárnap, de ez nem jelentette azt, hogy az asztronauták aznap nem tarthatták szinten pilótatudásukat..
Ted Freeman délelőtt 10 körül szállt fel egy rutinrepülésre, tett egy kört az öböl fölé, majd visszatért. A többieknél jobban ismerte a T-38-ast: mielőtt a NASA-hoz került volna, az Edwardson ő végezte az utolsó tesztrepüléseket a géppel. Épp készült landolni Ellington négyes számú leszállópályára, amikor a torony észrevette, hogy a gép nincs egyedül, és nem engedte leszállni.
Így ő ismét emelkedni kezdett, majd kelet felé kanyarodott, hogy megforduljon, és újra megkísérelje a landolást. A forduló közben jobb oldalára dőlt, ekkor azonban egy sarki lúd nekicsapódott a fülketető bal oldalának, és összetörte azt. (A madárral való ütközés a repülés egyik veszélye. Pár évvel később John Younggal egy T-38-asban repültem, amikor 3300 méteren elcsaptunk egyet.) A Plexigas darabjaiból mindkét hajtóműbe jutott, ezek még pár másodpercig működőképesek maradtak … épp elég ideig ahhoz, hogy Ted ismét egyensúlyba hozza a gépet, és folytassa fordulót, amíg a gép orra északnyugat felé nem néz.

Egy család autózott dél felé a Gulf autópályán, és látták, ahogy a T-38-as egyre lejjebb ereszkedik. Majd egy robbanást lehetett hallani.  A robbanás Ted katapultálásának hangja volt. Sajnos, addigra már nagyon alacsonyan szállt, és a gép orra lefelé mutatott, így a katapultálás előre repítette, nem pedig felfelé: túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ejtőernyője teljesen kinyílhasson.

A szerencsétlenség a bejárati ajtómtól nyolc kilométerre történt. A NASA egyik orvosa épp velem egyidőben érkezett a helyszínre, mi voltunk az elsők. Nem messze a T-38-as füstölgő roncsától megtaláltuk Ted Freemant, aki még mindig az ülésében volt, csukott ernyővel, holtan. Tedet Arlingtonban temették el."

Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!