Az USA első körben kiválasztott hét asztronautája felügyelte azoknak a rendszereknek a fejlesztését, amiken a későbbiekben az életük múlott. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Alighogy visszaértünk a McDonnell gyárából, máris a Haditengerészet kétéltűekre szakosodott bázisán találtuk magunkat Little Creekben, Norfolk mellett északra. Itt Donald Gaither őrnagy irányítása mellett az Underwater Demolition Unit TWO-nál a vízalatti menekülést gyakoroltuk.

Ez egy Scott Carpenterhez hasonló palinak élvezetes pillanatokat okozhatott, aki amúgyis a Haditengerészetnél szolgált, és szeretett búvárkodni. Én azonban átlagos, farmon felcseperedett srácként még csak úszni sem tudtam. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy Gus különösebben sok időt töltött volna akkoriban a vízben.

Pár napos kiképzés után Cape Canaveralre vettük az irányt – leszámítva Wallyt, aki épp ezidőtájt költözött be a házába: ez volt az első alkalom, hogy idelátogattunk. George Knauf, a Légierő egyik ezredese kalauzolt minket körbe. Nem tudom, mennyire hatott jelenlétünk lelkesítően rá. Egy-két hét múlva pár mérnök érkezett a Langley-ből és Lewisról, hogy első ízben felbocsássanak egy Atlasra szerelt szabványméretű Mercury-makettet. Ez volt a Big Joe-teszt. Egy használaton kívüli Vanguard hangárban zárták el őket, a Légierő gyakorlatilag nulla együttműködést és támogatást tanúsított irányukba.
 
Június végén felkerestük az alabamai Huntsville-ben a Szárazföldi Erők Ballisztikus Rakétaügynökségét, a Redstone Arsenalt. Ez volt Wernher von Braun otthona. Wernher és csapata ekkor még nem került át a Szárazföldi Erőktől a NASA-hoz, habár nagyon szerettek volna. (A Szárazföldi Erők nem lelkesedett a gondolatért, hogy elveszítheti őket.)
Mindenki kapkodott. A Space Task Group 1960 elejére tervezte a Redstone első repüléseit, amit pár hónapon belül a földkörüli pályára álló Atlas-küldetések követtek volna. Az egész programnak véget kellett érnie 1961 nyarára.

Egy-két ehhez hasonló kiruccanás után felismertük: az egyetlen lehetőség, hogy kivegyük részünket a Mercury-program fejlesztéséből az, ha mindegyikünk más-más szakterületre koncentrál. A korábbi tapasztalatok és a szakértelem alapján döntöttük el, ki melyik területet kapja.

Al Shepard például otthonosan mozgott a haditengerészeti flották irányítási szintjein, így ő felügyelte az űrhajó útját követő földi rendszerek fejlesztési munkálatait, illetve az űrhajósokat a vízre szállást követő mentőakció eljárásrendjének kidolgozását.  

Mivel szkafanderünk amúgy is haditengerészeti alapokon nyugodott, Wally Schirra foglalkozott vele. Scott Carpenter, aki a Haditengerészetnél repüléstesztelő munkája során – több más mellett – kommunikációs rendszerekkel is foglalkozott, a kommunikációt és a navigációt kapta feladatul. John Glenn a fülkebelső kialakításáért felelt. Gus Grissom a kézi- és automata vezérlőrendszereket kapta feladatául, míg Gordo Cooper a Redstone-rakéták, jómagam pedig az Atlas munkálatait felügyeltem.

Idővel azon kaptuk magunkat, hogy a ránk bízott feladattal teljesen önállóan, egymástól függetlenül foglalkozunk, ugyanakkor meglehetősen jól összedolgoztunk, elvégzett munkánkról rendre beszámoltunk egymásnak.

Én például rengeteg időt töltöttem a Convair San Diego-i gyárában, ahol az Atlast építették. Az volt a feladatom, hogy a személyzetet megtanítsam asztronauta-szemmel nézni a dolgokat, adatokkal láttam el őket, majd tájékoztattam a többieket a fejleményekről. (Csoporttalálkozóinkat szeánszoknak hívtuk, ezek alkalmával hoztuk meg döntéseinket.)"