Ha valaki nem csípte az orvosokat, a legrosszabb rémálma válhatott valóra az asztronauta-jelöltek részére szervezett orvosi vizsgálatok alkalmával. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A Légierő akkoriban ötévente helyezte át az embereit, ezt azonban épp akkoriban csökkentették le négyre. Ha összeszámoltam a berepülő pilóta iskolában töltött időmet, és hozzáadtam az Edwardson lehúzott három és fél évemet, nagyon esélyes volt, hogy elhelyeznek.

Két lehetőség kínálkozott. Vagy lemegyek Eglinbe, és fegyverzet-teszteléssel foglalkozom, vagy Wright-Pattersonba kerülök, ahol a minden időjárási körülmények között bevethető gépek tesztelését végezhetem, és talán némi továbbképzés is várna rám. A Légierőnél közel és távol nem volt más tesztelési munka. Mi tagadás, egyik sem dobott fel. A világ legjobb állása az enyém volt, épp ott, ahol voltam.
Így aztán a Mercury pont kapóra jött. Ha máskor futott volna be, valószínűleg a fülem botját sem mozdítottam volna.

Harminckettőnket öt, egyenként hatfős csoportba osztottak szét, két srácot pedig hozzávágtak egy-egy csoporthoz. Az Új-Mexikóban lévő albuquerque-i Lovelace Klinikára irányítottak minket, egy hét napon és három éjen át tartó orvosi vizsgálat erejéig. Március 6-án, szombaton a harmadik csoporttal mentem Lovelace-re. Rajtam kívül ott volt egy Scott Carpenter nevű srác a Haditengerészettől, és még másik négy fiú: Frazier, Crandall, Solliday és Iddings.

Ha valaki nem csípte az orvosokat, a legrosszabb rémálma válhatott itt valóra. Vegyünk például egy átlagos orvosi vizsgálatot, amikor megvizsgálják a szívet, vért vesznek, illetve mindenféle dolgot beledugnak az ember testébe, majd ezt szorozzuk meg tízzel. Most végre kaptak egy rakás foglyot, akiken mindent kipróbálhattak. Úgy emlékszem, hogy a futógépen egészen jól teljesítettem. Arra is emlékszem, hogy Scott Carpenter egy higanycsőbe mintegy három percig fújta a levegőt, kétszer annyi ideig, mint bárki más.

Végül Lovelace vizsgálatain mind a harmincketten alkalmasnak találtattunk Jim Lovell haditengerészeti berepülő pilóta kivételével, akit valamilyen kisebb májprobléma miatt diszkvalifikáltak.
A következő fordulóra a Wright-Patterson Légibázison került sor, az ohio-i Daytonban. Lovelace-ből egyenesen oda mentünk; immár öt ötfős, illetve egy hatfős csoport volt, mindennapra egy brigád jutott.

Ha eddig azt gondoltam, hogy a Lovelace Klinika egészségügyi vizsgálatai mindenre kiterjedőek voltak, Wright-Pattersonban végre megtudtam, mekkorát tévedtem. Az úgynevezett stressz-vizsgálatok gyakorlati hasznára képtelen voltam rájönni. Éles bevetéseken vettem részt, ekkor már tizenhét éve hajtottam végre üzemi-, illetve tesztrepüléseket, épp úgy, mint mindenki más a jelöltek közül.

A puszta tény, hogy mindezt túléltem, elégnek kellett volna lennie arra, hogy képet kapjanak stressztűrő képességünkről. Vajon mire gondoltak, mit tudnak meg abból, ha egy villogó, idióta szerkezetre rákötnek? Vagy ha megkérdezik, hogy mit látok egy üres papírlapon? Vajon mit tudtak meg abból, hogy egy 55 Celsius fokos kamrában sütögettek? A sötétkamrának legalább egy előnye volt: ide bezárva kicsit szunyókálhattam."