A Lovelace Klinikán került sor az első asztronauták orvosi vizsgálataira. Bár civil kézben lévő magánklinika volt, falai közt sok katonai titkot őriztek. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

""Arra gondoltam, hogy ha már eddig eljutottam, legalább részt veszek az első interjúkon, és elég jól vehettem az akadályokat. Meglehetősen jó pedigrém volt, ideértve a repülőgép tesztelésen túl az egyetemi diplomámat is, amit a Légierő Műszaki Intézetében szereztem.
Viszont egyik fülemre süket voltam! 1940-ben kerültem a Nemzeti Gárdához, amikor még nem vetettek alá igazán szigorú orvosi alkalmassági vizsgálatoknak, és ezt a hiányosságot valahogy a későbbiekben sem firtatták.

Az első beszélgetések alkalmával szóba került a fülproblémám, de arra bátorítottak, hogy ne aggódjak miatta. Ahogy azonban telt-múlt a nap, egyre kevésbé éreztem indíttatást magamban arra, hogy emiatt további atrocitásoknak tegyem ki magam. Elhatároztam: ha még egyszer rákérdeznek, otthagyom az egészet. Rákérdeztek, én pedig távoztam.
Valószínűleg nem is akartam körömszakadtáig részt venni a Mercury Projektben. Úgy gondoltam, hogy ezzel vége szakadt köztem és a NASA közt mindennek. Képzelhetik meglepetésemet, amikor öt év múlva, 1964-ben végül mégiscsak a NASA-nál kötöttem ki, és Deke keze alatt dolgoztam." [Thomas McElmurry, az előző poszt folytatása.]

Pár hét múlva behívtak az albuquerquei Lovelace Klinikára, ahol az orvosi vizsgálatok első fordulójára került sor.
Minden szolgálatnak viszketett a tenyere, hogy orvosait rászabadítsa az asztronauta-jelöltekre, habár a Légierő és a Haditengerészet hazai pályán volt, tekintve, hogy repülés-egészségügy terén csak ők rendelkeztek tapasztalatokkal.
A Légierőtől Don Flickinger dandártábornok volt az, aki a Lovelace-t javasolta: ez egy civil magánklinika volt, annak ellenére, hogy egy bizonyos A. H.Schwichtenberg nyugalmazott tábornok vezette. Ők készítették az első emberes űrrepülésekkel kapcsolatos tanulmányokat, valamint az U-2 pilóták tesztelését is. „Küldjétek őket a Lovelace-be” – mondta Flickinger. „Hozzá vannak szokva a titoktartáshoz.”

Nem csak nemzetbiztonsági okokból volt szükség a titoktartásra: magánklinika lévén a Lovelace-nek nem kellett adatot szolgáltatnia a különböző haderőnemek részére, így a jelentkezők abban a közel biztos tudatban vehettek részt a vizsgálatokon, hogy az eredmények nem teszik majd tönkre repülős karrierjüket.
Összesen harminchat srácot hívtak meg, de közülük négyen még a vizsgálat előtt meggondolták magukat. Ez várható volt. Pár embernek egyszerűen volt alkalmas az időzítés arra, hogy csatlakozzon a Mercuryhoz: elképzelhető volt például, hogy nemrég helyezték át őket egy új munkahelyre.

Marcus Cooper dandártábornok, az Edwards parancsnoka azt tanácsolta nekünk, akik megkaptuk a NASA meghívóját, hogy kerüljük el ezt az asztronauta-izét, és maradjunk a fenekünkön. A Légierő egy cseppet sem bízott a Mercury sikerében. Persze, ha a Légierő felügyelete alatt állt volna, akkor nyilván egészen más lett volna a helyzet.

Szerintem ezt az egészet mindössze egy jól alakuló karrierben egy zsákutcának tekintették. Végülis az X-15 a tervezési és fejlesztési fázisban volt. Az övé volt az űrben a jövő, legalábbis így gondolták. Valószínűleg én is hasonlóképpen gondoltam volna, ha lehetőségem lett volna máshova menni. Ekkor már javában féltem attól, hogy elhelyeznek Edwardsról: én viszont nem akartam sehova sem elmenni. Ez volt az egyik oka annak, amiért a Mercury felkeltette az érdeklődésemet. Jól éreztem magam ott, ahol voltam."