A Szputnyik 1957. októberi indítása után szabályos háború kezdődött Washingtonban. Az űr volt az új grund, amit mindenki be akart venni. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"A Szputnyik 1957. októberi indítása után szabályos háború kezdődött Washingtonban. Az űr volt az új grund, amit mindenki be akart venni. A Légierő számára logikusnak tűnt valamiféle katonai erő telepítése a világűrbe. Ekkor már túl volt a Szárazföldi Erőkkel szemben vívott nagy csatáján, aminek tétje a ballisztikus rakétatechnológia fölötti irányítás volt.
A szárazföldieknek nem lehettek 320 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétái. (A Charlie Wilson hadügyminiszter által hozott döntés nem érintette a Szárazföldi Erők Ballisztikus Rakétaügynökségét [Army’s Ballistic Missile Agency (ABMA)], így folytathatták „kutatásaikat”. Az ABMA-nak Wernher von Braun főszereplésével még így is sikerült útnak indítani Amerika első műholdját 1958 januárjában a Redstone rakéta Jupiter-C nevű módosított verziójával.)
A Légierő Nyugatparti Fejlesztő Részlege Bernard Schreiver felügyelete alatt egy grandiózus program keretében kis hatótávolságú és interkontinentális ballisztikus rakétákat fejlesztett. Három különböző rakétacsaláddal foglalkoztak: az Atlas-szal, a Thor-ral és a Titan-nal. (Akkoriban ez luxusnak tűnt, de harmincöt évvel később mindhárom típus még mindig hordozórakétaként üzemel.)
Létrehozták az Advanced Research Program Agency-t, itt fogant meg az Embert-az-Űrbe-de-Mielőbb-projekt gondolata. A Légierő természetesen belefolyt az X-15 programba, ezenkívül pedig megkezdte saját, szárnnyal rendelkező űrrepülőjének a Dyna-Soarnak a fejlesztését. Ez mellbevágó hírként ért engem, mivel ez tűnt a leglogikusabb lépésnek, és egyben világossá tette számomra, hol is akarok dolgozni a jövőben.
Ezután az történt, hogy Eisenhower elnök megvétózta, hogy az emberes űrutazás grandiózus terve katonai fejlesztés keretében valósuljon meg. Vélhetően részben azért tette ezt, mert nem akarta a Légierőtől elvenni a rakéták és bombázók fejlesztési programjait, másrészt pedig szeretett kis lépésekben gondolkodni. Egy bizottságot kért fel a projekt kezelésére, ők a Nemzeti Repülésügyi Tanácsadó Testülethez (N.A.C.A.) fordultak.
A N.A.C.A.-t 1917-ben alapították repülésügyi kutatás céljából. Az évek során olyannyira kinőtte magát, hogy nyolcezer mérnököt foglalkoztatott öt különböző központban: a virginiai Norfolkhoz közeli Langley Fieldben, ez volt egyben a legrégebb óta működő központ; a kaliforniai Palo Altoban található Ames központban; a Cleveland-i Lewisban; az Edwardson lévő High Speed Stationben, valamint a virginiai partokhoz közeli Wallops-szigeteki indítóbázison. A N.A.C.A. szakmailag nagyon elismert emberekkel dolgozott, ők végezték a szuperszonikus légieszközök tervezéséhez kapcsolódó kutatásokat, ezek például közvetlenül az X-1 kifejlesztéséhez vezettek.
1958. október elsején a N.A.C.A. az Országos Repülésügyi és Űrhajózási Hivatallá (NASA) alakult át, magába olvasztva az összes régi N.A.C.A. központot, továbbá a Szárazföldi Erőktől a pasadenai Jet Propulsion Laboratory-t is megkapta. A NASA igazgatója az a Keith Glennan lett, aki a Clevelandben működő Case Institute of Technology elnöke volt, korábban pedig az Atomenergiai Ügynökség tagjaként tevékenykedett.
Még mielőtt a N.A.C.A. NASA-vá alakult volna, mérnökei közül néhányan Langley Fieldben már elkezdtek az emberes műhold elképzelés kimunkálásán dolgozni. Egy tompavégű kúpot terveztek, ami a Redstone, illetve az Atlas rakéta tetejére illeszkedik. Ez lett volna a Project Astronaut.
A NASA-nak megalakulása után első feladata az volt, hogy megszabaduljon a Project Astronaut-tól: a program nevében ugyanis túl nagy hangsúlyt kapott az űrhajóban utazó emberi tényező. Abe Silverstein állt elő a Mercury névvel, ezt jelentette be Keith Glennan, a NASA igazgatója 1958. december 17-én, a Wright-fivérek Kitty Hawk-i repülésének évfordulóján."
