Al Shepard volt az első amerikai, aki a világűrben járt. Azután hosszú ideig nem repülhetett, mivel szédüléses betegség kínozta. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Abból indultam ki, hogy előbb az első négy Gemini-küldetés legénységét állítom össze, mivel ezek mindegyikének más-más feladatai lesznek, a sorozat utolsó hat küldetését pedig többé-kevésbé egy kalap alá veszem. A srácok egy részével átbeszéltem a dolgot, és tudtam, hogy Wally például nem igazán töri magát egy hosszabb küldetésen való részvételért, viszont elmélyült az űrrandevúkban. Al volt az utolsó Mercury-küldetés tartaléka, egyben az első Gemini-repülés várományosa, ő volt a legjobb pilótánk. Gus beleásta magát a Gemini rendszereinek tanulmányozásába, és egy hosszú küldetésre is jó esélyei voltak – ebben talán Gordo is szerepet kaphat.
Az 1962-es csoportból is szerettem volna valakit parancsnokként kipróbálni. A hosszútávú tervem első vázlatában a Gemini-program korai küldetései így alakultak:

GT-3 (első küldetés):      Shepard
GT-4 (hét napos):           az 1962-es csoport egyik asztronautája
GT-5 (űrrandevú):           Schirra
GT-6 (tizennégy napos): Grissom

Minden egyes legénység valójában négy srácból állt: az elsődleges legénység parancsnokából és pilótájából, valamint a tartaléklegénység parancsnokából és pilótájából. Egy csapatként dolgoznának, az elsődleges legénység parancsnokának útmutatásai alapján.
Így amikor GT-3 repülése véget ér, négy srác várja, hogy újabb küldetés legénységébe kerüljön. Logikusnak tűnt, hogy a GT-3 tartalékából legyen a GT-6 elsődleges legénysége. (A GT-4 és a GT-5 legénységei eközben még mindig a küldetésükre várnak.)
A GT-3 eredeti csapatából egy vagy két asztronauta bekerülhet a GT-6 tartaléklegénységébe, vagy újabb küldetéseket bízhatok rájuk. Ettől kezdve honosodott meg az a gyakorlat, hogy a legénységek három küldetésenként váltják egymást.

A következő mutatvány az volt, amikor az 1962-ben kiválasztott srácokat kellett különböző legénységekhez beosztani. Minden asztronauta egyenlő, de vannak egyenlőbbek a többieknél. Ekkorra elég jó képet kaptam arról, hogy az új csoportból kik számítanak egyenlőbbnek. Döntésemben Wally, Al és Gus is megerősített.
A GT-3, az első emberes Gemini-küldetés a terv szerint tizennyolc földkörüli keringésből áll majd, és Al Shepard lesz a parancsnoka. Tom Staffordot jelöltem ki mellé pilótának. A tartaléklegénység parancsnoka Gus Grissom lett, figyelembe véve a GT-6 tizennégy naposra tervezett küldetését. Frank Bormant osztottam be mellé pilótának. Frank elég szívós volt ahhoz, hogy kihúzzon tizennégy napot az űrben.

Wally kapta a GT-5-öst, az űrrandevús küldetést, és John Young lett a pilótája. A GT-4-est akkoriban még egy hétnapos repülésnek szántuk, aminek keretében folytattuk volna a Gemini képességeinek a felmérését. Gondoltunk az űrsétára, és korlátozott mértékben űrrandevúra, vagy olyan gyakorlatra, aminek során adott magasságban tarthatjuk az űrhajót.
Jim McDivitt megfelelő választásnak tűnt, hogy parancsnok legyen belőle, és korábbi, michigani osztálytársát, Ed White-ot jelöltem ki mellé pilótának. Azt akartam, hogy Pete Conrad legyen a tartaléklegénység parancsnoka Jim Lovell pilóta társaságában. (A Haditengerészet berepülőpilóta iskoláját együtt végezték el, és jól kijöttek egymással.)

Az egyik hétfő délelőtti megbeszélésünkön aztán bejelentettem az első pár küldetés legénységét, de külső körülmények hatására pár hét alatt borult minden, és az egészet meg kellett változtatni.
Először is átírták a Gemini-program forgatókönyvét. Kiderült, hogy az Atlas-Agena nem készül el időben a GT-5 útjára, így az űrrandevú és a dokkolás a GT-6-osra marad. Így aztán a GT-3 elsődleges legénysége a Shepard-Stafford páros lett, tartalékuk pedig Schirra és Young, miközben a Grissom-Borman duó kapta meg a GT-5-öst.

Ezután Al Shepard vált orvosilag alkalmatlanná. Szédüléses betegség kínozta, és 1963. májusában előzetesen a belsőfül megbetegedését, az ún. Ménière-szindrómát diagnosztizálták nála: nem repülhetett. Augusztusban visszaszerezte repülős státuszát – épp időben ahhoz, hogy övé lehessen a GT-3 küldetés. Majd októberben a korábbi diagnózist megerősítették, és ettől kezdve nem lehetett számolni vele.

Rendben, tehát újabb változások. Gus Grissom a GT-5 helyett a GT-3 parancsnoka lett, Gordo Coopert pedig behoztam a GT-5-ösre. Mivel úgy gondoltam, hogy John Young jobban passzol Gus Grissomhoz, mint Tom Stafford, a pilótákat is megcseréltem. (Tomnak volt valószínűleg leginkább erőssége az űrrandevú, így ésszerűnek tűnt ráosztani a GT-6-os küldetését, az elsőt, amin űrrandevúra kerül sor.)

Mivel továbbra is azt akartam, hogy Frank Bormané legyen az első hosszú küldetés, ami így most már a GT-7-es lett, még egy csereberét meg kellett ejteni: Conrad került a GT-5-re, Borman viszont a GT-4 tartaléka lett. Végül, ez lett a kezdeti felállás:"

Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!