Diszkvalifikálva

 2012.12.29. 15:00

Deke_cover.jpgAmerika első hét űrhajósának egyikét végleg diszkvalifikálták szívproblémái miatt. Kiderült, hogy a kétszemélyes Gemini-űrhajóval sem repülhet. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A döntés, ami alapján repülésre alkalmatlanná nyilvánítottak, eredetileg csak az MA-7 küldetéstől fosztott meg engem. Wally Schirra az MA-8-at kapta, ezt most már egy hat földkörüli keringésből álló küldetésnek tervezték, és 1962 hátralevő részében kerülne sor rá.
Gordo Cooper lett Wally tartalékpilótája. Így legalább még mindig maradt egy utolsó Mercury-küldetés, az MA-9, ami reményeink szerint tizennyolcszor kerüli majd mega Földet, így Gordo vagy én egy teljes napot, vagy még többet is eltölthetünk az űrben.

Természetesen, én nem mondtam le erről a repülésről. Életmódot váltottam, alkoholt nem ittam, jóval rendszeresebben edzettem – szerintem igazából mindenről lemondtam, ami örömömre szolgált.
Bill Douglas minden bevetett, hogy megmásítsa az orvosi verdiktet. Megszervezte, hogy Dr. Paul Dudley White is megvizsgáljon, ő a világ leghíresebb kardiológusa volt. 1962. júniusában Bostonba utaztam, hogy alávessem magam a tesztjeinek.

Az egyik probléma, mondta Dr. White, hogy az állapotom legpontosabb diagnózisára boncolás útján lenne csak lehetőség, amit szerencsére nem vett komolyan fontolóra. „A magához hasonló betegségben szenvedők kétharmada fiatalon meghal. A fennmaradó egyharmadnak viszont még csak fogalma sincs a betegségéről, és gond nélkül éli az életét.” A konklúziója ez volt: „Fiatalember, maga hosszú ideig fog még élni.”

Visszamentem dolgozni, és vártuk a szakvéleményét. Arra számítottunk, hogy ezzel sikerül jobb belátásra téríteni a NASA-t, és egy repülés erejéig tisztázza a helyzetet.
Két hét múlva érkezett meg a jelentés, amiben az állt, hogy „Slayton őrnagy életét szemlátomást betegsége miatt nem szenved  … ugyanakkor, ha vannak egészséges asztronauták, javasolt velük kiváltani őt. Orvosi szakvéleményre kértük –  arra, hogy eldöntse: alkalmas vagyok-e, vagy sem? – és egy szervezést érintő értékelést kaptunk. Rendben van, de akkor miért nem repül más?

Ez zavart a Mercury-Atlas 9-sel kapcsolatban. Bárki is repül majd vele – Gordo, Al, vagy esetleg Gus, én már biztosan nem fogok.
Természetesen, a kétszemélyes Gemini-programot már javában fejlesztették. Korábban arra számítottam, hogy ha nem is kapom meg az MA-9-et, a Geminiben biztosan lesz lehetőségem a repülésre. De Paul Dudley White döntése után Bob Gilruth behívott az irodájába. Rögtön a lényegre tért. „Komoly fejfájást okozna nekünk, ha a Geminibe bevennénk téged.” Ez azt jelentette, hogy még egy kétszemélyes küldetésre sem volt esélyem.

Ezen a ponton a Légierő is mozgásba lendült. Eleve voltak olyan vélemények, miszerint nem felelek meg egy elsőcsoportos pilótajogosítvány követelményeinek. (Az I. csoportos jogosítvánnyal korlátlanul repülhetünk, így például szólóban is.) Most már arra gondoltak, hogy a második csoportra is alkalmatlan vagyok, ami arra jogosított fel, hogy egy másik pilótával párban repülhessek.

Ezidőtájt derült ki, hogy a NASA-nak szüksége van egy tapasztalt vezetőre, aki az asztronauta-hivatalt vezetné, amit a Gemini- és az Apollo-program miatt rövidesen kibővül. Nekem Walt Williamst kellett segítenem a Mercury működésével kapcsolatos problémák megoldásában.
Pár katonagyereket már meg is hallgattak, amikor főként Al Shepard javaslatára elhatározták, hogy a pokolba is, ha már kapunk egy főnököt, miért kívülről rakjunk valakit a nyakunkba? Szövetkezett Walt Williams-szel, Wally-vel és Gus-szal, és eldöntötték, hogy inkább engem szeretnének főnöküknek. Beszéltem Gilruth-tal, és ő egyetértett ezzel. Én koordináltam az asztronauták tevékenységeit. És első feladatom az asztronauták új csoportjának kiválasztása lett.

Bonyolultabbá tette a dolgot, hogy a Space Task Group nagy része 1962 első hónapjaiban már Houstonba költözött, hátrahagyva I. világháborús épületeit Virginiában, hogy aztán Houstonban szétszórják az embereket. Jómagam egy időre a Gulf autópálya melletti épületben dolgoztam egy ideig, pont abban, ami majd az 1990-es évek elején a Space Services csoportomnak is helyet adott."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr474986470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása