Miközben az oroszok felküldték Gagarint a világűrbe, Kennedy tudományos tanácsadója ellenezte az emberes űrrepüléseket. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A Kennedy kormány átvette Washingtont. Keith Glennan jó republikánus módjára rögtön a választás után benyújtotta a lemondását, de a Kennedys fiúknak komoly gondot okozott, hogy új igazgatót találjanak a helyére. Felkértek egy professzort az MIT-től, bizonyos Jerome Weisnert, hogy készítsen egy jelentést a NASA-ról és a Mercury Projektről, ami elég negatív hangvételűre sikeredett. Weisner sosem hitt az emberes űrrepülésben, de végül Kennedy tudományos tanácsadója lett.

Szerintem egy csöppet sem volt irigylésre méltó dolguk, amikor a NASA megüresedett igazgatói székébe kerestek valakit. Az a hír keringett, hogy tizenheten nem vállalták el a megbízatást, míg végül James Webb beleegyezett – és még ő is csak LBJ – Lyndon Johnson – közreműködésének köszönhetően állt kötélnek.
Webb született vezető volt. Ügyvédként dolgozott, azelőtt még az 1930-as években a Tengerészgyalogságnál volt vadászpilóta. A Truman adminisztráció idején a Költségvetési Hivatalt vezette, később az olajiparban dolgozott. Politikai vonalon Robert Kerr oklahomai szenátor köreihez tartozott, aki a repülés- és űrtudományi szenátusi bizottság elnöki székébe ült, miután LBJ alelnök lett. Webb nem volt műszaki ember, de pontosan tudta, hogyan kell a dolgokat úgy igazgatni, hogy a munka el legyen végezve. A NASA történetének legjobb igazgatója lett.

Az MR-2 és Ham, valamint a MA-2 sikere után Gilruth és a Space Task Group bele akart vágni az emberes Redstone küldetésbe. (1961. március 9-én az oroszok ismét hallattak magukról, ezúttal a negyedik Korabl-t bocsájtották fel egy kutyával a fedélzetén: az egység biztonságosan vissza is tért a földre.)
Wernher von Braun és még pár vezető beosztású kollégája – Eberhard Rees a Marshalltól, és Kurt Debus a Cape-en – azonban aggódott a Redstone Ham útja során nyújtott teljesítménye miatt. Még egy kísérletre sort akartak keríteni, mielőtt az „Arany Csapat” egyik tagját a tetejére ültetik.
Senki nem volt boldog a csúszás miatt, mivel ez az MR-3-t, az első emberes repülést egy hónappal késleltette. A kísérlethez még csak egy űrhajó sem volt kéznél – von Braun emberei végül a régi Little Joe tesztek során használt egyik makettet használtak.

Ez az újabb tesztrepülés, az MR-BD (Mercury-Redstone Gyorsítórakéta-fejlesztés, Mercury-Redstone Booster-Development) március 24-én indult útnak. Pár dolgot megváltoztattak a Redstone-on, hogy jobb legyen a teljesítménye: a módosítások kivétel nélkül működtek is.

Másnap az oroszok három hét leforgása alatt a második Korabl-t bocsájtották fel. Utasa ismét egy kutya volt, és március 26-án biztonságosan földet is ért. Ebből már mindenki, aki egy kicsit is odafigyelt az eseményekre, tudhatta, hogy az oroszok készen állnak egy emberes repülésre.
Akárcsak mi. Habár, visszagondolva, Alan Shepard épp olyan könnyedén felszállhatott volna akár már március 24-én is. Al legalábbis így gondolta.

1961. április 12. reggelén egy R-7-es rakéta emelkedett a magasba a kazahsztáni Bajkonur Kozmodromból egy újabb Korabl-lal a tetején, amit ezúttal Vosztoknak, vagyis Keletnek hívtak. Fedélzetén egy huszonhét éves főhadnagy, Jurij Gagarin ült. Ők ketten majdnem teljesen megkerülték a Földet, átrepültek Japán, a Csendes-óceán, Dél Amerika és az Atlanti-óceán déli része fölött.

A Vosztok fékezőrakétái Afrika fölött léptek működésbe, az űrhajó Törökország légterén átrepülve érkezett vissza. Amikor a Vosztok ejtőernyői kinyíltak, Gagarin – a terv szerint – katapultált, és Szaratov városa melletti mezőn ért földet. A Moszkvai Rádió még akkor közölte a hírt, amikor Gagarin még földkörüli pályán volt: az oroszok ismét lenyomtak minket."