Gordo Cooper asztronautát a NASA-nál nem sok fejes szerette. Egyszer kilenc percnyi repülésre elegendő üzemanyaggal szállt fel, ráadásul túl rövid volt a felszállópálya is. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"A kilenc újonnan kiválasztott asztronauta jelen volt Wally startjánál. Én nem lehettem ott, mivel asztronauta-főnökként magamra vállaltam, hogy felébresztem Wally-t, és elkísérem reggelizni Walt Williams, Bob Gilruth és Howie Minners, a repülőorvos társaságában.
A Cape-en a Mercury Irányítóközpontjában a startért felelős capcom voltam, amikor Wally felszállt. Minden jól alakult. Három perccel a felszállás után, megkérdeztem Wally-től: „Hé, Wally, teknőc vagy-e?”
A teknőcös kérdések a II. világháborús időkre vezethetők vissza. „Mi az, amit egy férfi állva, egy nő ülve, és egy kutya három lábon is csinálhat?” A válasz: „Kezet ráz.” Kérdésemre a megfelelő válasz ez: „Kurva élet, hogy az vagyok” – ennek híján a pórul járt áldozatnak meg kell hívnia egy körre hallótávolságon belül mindenkit.
Azt hittem, ezzel sarokba szorítottam Wally-t. Ő azonban szokás szerint most is gyorsan kapcsolt, és átváltott a hang által aktivált fedélzeti felvevőre. Amikor újból visszakapcsolt a rádióra, mindössze csak ennyit mondott: „Rendicsek.” (Walt Williams-szel lejátszattuk vele a választ a Kearsarge repülőgép-hordozó fedélzetén, miután visszajött.)
A Sigma-7 útja nagyon jól sikerült, ez pedig Wally és a repülésirányítók érdeme volt. Annyi manőverezéshez szükséges üzemanyagból, ami az előző két küldetés három földkörüli keringése során elfogyott, Wally-nek sikerült hat kört összehoznia – ráadásul úgy, hogy üzemanyagának több mint hetven százaléka megmaradt. Igaz, ennek nagy része levált a kapszuláról a légkörbelépés előtt.
Az új asztronauták kiválasztásán és a legénység teendőinek meghatározásán kívül újabb feladatot kaptam: az adott küldetések legénységét is én választottam ki. Erre az MA-9 kínálta az első alkalmat, ez egy tizennyolc földkörüli keringésre tervezett Mercury-küldetés volt. A döntés kézenfekvő volt. Mivel önmagammal nem kellett számolnom, és a Mercury-val Gordo Cooper kivételével – aki Wally tartalékpilótája volt – mindenki más repült már.
A gond csak azzal volt, hogy Gordo pár fejest sikeresen maga ellen fordított a NASA-nál, kezdve azon, amikor 1959-ben nyilvánosan kikotyogta, hogy nincsenek repülőgépeink.
Tény, ami tény: voltak helyzetek, amiket nem a legjobban mért fel. Egyszer egy F-102-sel érkezett a Marshall Űrrepülési Központban tartott értekezletre. Először is a leszállópálya tényleg túl rövid volt egy F-102-es felszállásához. Nem kellett volna kipróbálni, hogy sikerül-e, még akkor sem, ha elég jó pilóta is volt ahhoz, hogy megcsinálja az attrakciót.
Gordo az Atlanta közelében lévő Dobbins Légibázist, a legközelebbi létesítményt, azzal hívta fel, hogy küldjenek egy teherautót, és tankolják meg a gépét, majd elment az értekezletre. Amikor visszajött valamilyen hadnagy álldogált a gépnél egy teherautó társaságában, aki megkérdezte tőle, hogy tényleg fel akar-e szállni arról a pályáról. Gordo azt mondta, hogy tényleg. A hadnagy erre azt felelte, hogy nem tartja biztonságosnak, és ezért fel sem tankolja a gépet. Visszaült a teherautóba, és ezzel elment.
Így aztán mit tett Gordo? Beült a gépbe és felszállt, hiába volt csak kilenc percre elegendő üzemanyag a gépben. Eljutott mintegy háromszáz kilométernyire, a Montgomery közelében lévő Maxwell Légibázisra, de ugyanennyi esélye volt arra is, hogy útközben elfogy az üzemanyaga. Igencsak elborzadtunk, amikor ezt meghallottuk. Az ilyen és ehhez hasonló incidenseket leszámítva – és ez nem volt jellemző – Gordo nagyon jó pilóta volt, és az űrrepülést is meg tudta csinálni, így én őt javasoltam. Volt némi morgás odafenn, a főnökségnél, így azt mondtam: „Vagy repül az MA-9-essel, vagy azonnal visszaküldjük a Légierőhöz. Igazságtalan, ha hagyjuk, hogy itt legyen velünk, de utána nem engedjük repülni.”
Szerintem pontosan tudták, hogy kész helyzet elé akarom állítani őket. A NASA ugyanis ilyen körülmények között nem akarta volna visszaszolgáltatni egyetlen Mercury-hősét sem a hadseregnek. Ez nem erőfitogtatás volt: tudtam, hogy Gordo odateszi magát, és elvégzi azt, ami a dolga. Úgy is lett.
Al Shepard-ot szemeltem ki Gordo tartalékának, mivel arra gondoltam, hogy Al így nemcsak Gordo-nak lehet a segítségére, hanem egyúttal fel is készülhet a Mercury-Atlas 10-esre, ami még mindig tervbe volt véve: ez egy háromnapos repülés lett volna 1963 hátralevő részében.
Cooper küldetését november 14-én jelentették be."
