Ördögi szerkezet

 2014.01.13. 11:30

Deke_cover.jpgEgyetlen kis ördögi szerkezet meghiúsíthatta az amerikaiak holdraszállását, de akár meg is ölhette a legénység pár tagját: ez a kütyü felelt a dokkolásért. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Az Apollo-9 startja három napot csúszott, mivel a legénység mindhárom tagja megfázott. Senki nem kívánta megismételni a náthás Wally és legénysége küldetése során szerzett tapasztalatokat, így inkább kivártuk, amíg felépülnek.
Az orvosok kezdtek azon tűnődni, hogy mi lehet a baj: a 7-es legénysége lebetegedett, a 8-as legénysége bizonyos mértékig szintúgy, és most itt volt a 9-es legénysége, náthásan. Arra gondoltunk, hogy a megfeszített munkatempó miatt kevésbé ellenálló a szervezetük, és jóval könnyebben elkapják a fertőzéseket. Így amennyire csak lehetett, megpróbáltuk elkülöníteni a legénységet a kiképzés utolsó heteiben. Ezzel együtt a korábbi probléma továbbra is megmaradt.
1969. március 3-án, hétfőn, szállt fel a negyedik Saturn-V, és gond nélkül pályára állította a McDivittből, Scottból és Schweickartból álló legénységet. Az S-II fokozatban némi vibráció fellépett, de nem történt semmi komoly.

A pályára állás után első teendőjük a parancsnoki egység orrán található dokkolófej ellenőrzése volt. Ez egy bonyolult kis szerkezet, amivel a két űrhajót össze lehetett kapcsolni, hogy aztán űrséta nélkül lehessen közlekedni a két jármű között. A dokkolófej (probe) és a tölcsér (drogue), ahogy mi hívtuk, tulajdonképpen egy cső volt, ami a parancsnoki egység orrából állt ki, és a holdkomp megfelelő ajtaján lévő lyukba illett. Amikor a dokkolófej a helyére került, a szerkezet visszahúzódott, és a megfelelő szögben összezárta a két járművet egymással. A holdkomp gyűrűje pontosan a parancsnoki egységen lévő gyűrűhöz illeszkedett, utóbbin egy reteszsor záródott. Amikor meggyőződtünk róla, hogy a nyomás nem csökken, ki lehetett szerelni a dokkolófejet, amit a parancsnoki egységben tároltak, és át lehetett úszni a holdkompba. probe_and_drogue.jpgÖrdögien bonyolult kis szerkentyű volt. Ha első alkalommal nem működött, lőttek a holdraszállásnak. Ha a holdraszállás után nem működött, abba akár bele is lehetett halni. Az oroszok például ezt a mechanizmust ekkoriban még nem fejlesztették ki - és évekig nem is fogják.
Dave Scott irányításával a Gumdrop eltávolodott a holdkomp/S-IVB kettősétől, megfordult, és visszatért hozzá. A dokkolás simán ment, Jim és Rusty ellenőrizte a dokkolóegységet: szétszerelte majd ismét összeszerelte. Eddig minden rendben volt. A parancsnoki és műszaki egység a hozzákapcsolódott holdkomppal leválasztotta magáról az S-IVB-t. Az első nap utolsó teendője a műszaki egység főhajtóművének gyújtása volt, hogy kiderüljön: ez a 36,5 tonnás egység bírja-e a kiképzést. Sima ügy volt.
A második nap a főhajtómű ki- és bekapcsolgatásával, illetve manőverezéssel telt. A harmadik napra várt a holdkomp tesztje.

Az első probléma Rustyval volt. Miután a legénység beöltözött szkafanderébe, Rusty kezdte elég rosszul érezni magát. Az igazság az, hogy ott helyben, a kabinban betolta egész keksz-ellátmányát. Ezután kicsivel jobban lett, és végül képes volt Jimmel az egész napot a holdkompban tölteni.
A negyedik napra terveztük Rusty űrsétáját. Ennek során ki kellett mennie a holdkomp elején lévő ajtó előterére, hogy aztán onnan átkecmeregjen a parancsnoki egység ajtajához, és magához vegyen pár kísérleti berendezést. Mindenkit aggasztott az állapota. Szkafanderben hányni nem csak rohadt kellemetlen, de akár még halálos is lehet. Úgy döntöttünk, hogy inkább kihagyjuk az űrsétát: Jim és Rusty beöltözik a holdkompban, és magára nyitja az ajtót. Ezzel a módszerrel megfelelő körülmények között tesztelni lehetett a szkafandert.
De a negyedik nap reggelén Rusty azzal fogadott minket, hogy már jobban érzi magát, így Jim hagyta, hogy kimenjen a holdkomp ajtajának előterére. Eközben Dave Scott a parancsnoki egység ajtajában hajtott végre űrsétát, és leszerelte azokat a berendezéseket, amiket amúgy Rustynak kellett volna begyűjtenie.

Az űrséta lényeges momentuma az volt, hogy a Holdra szánt szkafander teljesen önálló rendszerként működött. A Gemini-program űrsétáin használatos valamennyi szkafander az űrhajóból kapta az oxigént, és az asztronauta csak az űrhajó közvetítésével kommunikálhatott. A holdsétára szánt szkafanderben mindez egyetlen hátizsákba került, aminek elég ellenállónak kellett lennie ahhoz, hogy elviselje a Hold felszínén várható kiképzést. A mindezt tartalmazó hátizsákot hordozható életfenntartó rendszernek (Portable Life Support System, PLSS) hívták.
Rusty végül harminchét percet töltött űrsétával, ami ugyan kevesebb volt a tervezettnél, de arra azért elég volt, hogy némi önbizalomra tegyünk szert a szkafanderrel és a PLSS-sel kapcsolatban.

Az ötödik nap volt a nagy nap. Jim és Rusty korábban már megtapasztalhatta, milyen könnyű a holdkompban rájuk váró teendőkkel lemaradni, így az ötödik napon idejekorán elfoglalták helyüket, beüzemelték a holdkompot, szkafanderükbe öltöztek, majd bezárták az ajtót. Dave Scott ráütött arra a kapcsolóra, ami kiengedte a dokkolófejet. Egy pillanatra beragadt, majd elengedte a holdkompot. Rövid keringő következett, ennek során a Gumdrop és a Spider kölcsönösen szemügyre vette és ellenőrizte egymást, majd Dave begyújtotta a segédhajtóműveket (RCS), és eltávolodott.
Jim tizenkilenc másodperc erejéig bekapcsolta a leszállóegység hajtóművét, ezzel a holdkomp előbb a Gumdrop fölé, illetve alá került. A Gumdropnak körpályán kellett maradnia, a manőverezés a Spiderre hárult. A másik feladat az volt, hogy a Spider pályáját köralakúra módosítsák, mégpedig 24 kilométerrel a Gumdrop pályája fölött. Az első gyújtás alkalmával Jim és Rusty fura, nyöszörgő hangot hallott, amikor megváltoztatták a hajtómű tolóerejét. Másodjára ez már nem ismétlődött meg, de attól még elég aggasztó volt.

A Spider és a Gumdrop egyre távolabbra került egymástól, egészen addig a pontig, ahol a holdkomp leszálló- és visszatérő fokozatának szét kellett válnia egymástól. Bumm! A leszállófokozat lerepült, és fóliadarabok szakadtak le róla. Nagyjából 145 kilométerre Jim három másodpercre begyújtotta a Spider visszatérő egységének hajtóművét, pályáját köralakúra módosította, ami ezúttal már tíz kilométerrel alacsonyabban volt a Gumdrop-énál. A pályaszámításnak hála, a Spider kezdte beérni a Gumdropot. Alig egy óra alatt már 50 kilométeren belül voltak egymástól, majd a visszatérő fokozat ismét begyújtott, és a Spider elkezdett emelkedni a Gumdrop felé.
Harminchárom perccel az utolsó gyújtás után a Spider már a Gumdrop mellett volt. Dave a parancsnoki és műszaki egységgel megkerülte a visszatérő egységet, majd felvette a dokkoláshoz szükséges helyzetet, a dokkolást Jim hajtotta végre.

Ez utóbbi meglepően döcögősen ment. A nap egyenesen a Jim feje fölötti ablakon tűzött be – ezen keresztül figyelte a Gumdropot. Ennek ellenére a Spiderrel eléggé megközelítette a parancsnoki egységet. Dave rávágott a dokkolóegység vezérlőgombjára, és a két űrhajó ismét egyesült. „Ez nem dokkolás volt” – tájékoztatott minket Jim. „Hanem szemvizsgálat.” A két űrhajó hat óra húsz percet töltött egymástól külön. Jim, Dave és Rusty a tizedik napon érkezett haza, mi pedig ismét egy hatalmas lépéssel kerültünk közelebb a Holdhoz.

Az Apollo-9 volt a „D”-küldetés. Ez olyan jól sikerült, hogy senki nem érezte szükségesnek az „E”-küldetést, ami a holdkomp tesztelését jelentette magas földkörüli pályán. Az „F”-küldetés következett: a holdkomp tesztje holdkörüli pályán, és ez a feladat az Apollo Tízre várt. A küldetés során a parancsnoki és műszaki egység harmincegyszer kerüli meg a Holdat, ami háromszorosa annak, amennyit az Apollo-8 keringett a Hold körül. Ez lenne a holdraszállás kosztümös főpróbája, tényleges landolás nélkül.

Felmerült, hogy Tom Stafford és Gene Cernan akár le is szállhatna a Holdra. Nem hiszem, hogy kifogásuk lett volna ellene. Hiába alakultak jól a dolgok, semmiképp nem álltunk készen arra, hogy kihagyjuk az „F”-küldetést. (1967-ben például még mindenki egyetértett abban, hogy féltucat, különböző dokkolási manővert kell kipróbálni, mielőtt megkísérelnénk a holdraszállást. Eddig egész pontosan egyet teszteltünk. Ezen kívül hatalmas különbségek voltak az űrhajó pályájának követése és a telemetria terén attól függően, hogy az űrhajó földkörüli vagy holdkörüli pályán van-e.)
Akadt még egy gyakorlati probléma is: az Apollo-10 holdkompja – a négyes számú – nem szállhatott volna le a Holdra, és térhetett vissza onnan, mivel pár kiló súlyfeleslege volt. Ezeket a kilókat még nem faragták le, mivel a négyes holdkompot a kezdettől fogva a holdkörüli pályán végrehajtandó tesztre tervezték. Az egyetlen opció az lett volna, ha pár hónappal elhalasztjuk az Apollo-10 útját, az ötös számú holdkomp elkészültéig. Az előnyöket és a hátrányokat mérlegelve a döntés teljesen egyértelmű volt. Sam Phillips dolga volt bejelenteni: a 10-esre az „F”-küldetés vár.

Már csak azt kellett eldönteni, milyen nevet kapjon az Apollo-10 parancsnoki és műszaki egység, illetve a holdkomp. Tom és legénysége előbbinek a Charlie Brown, utóbbinak a Snoopy nevet szánta a „Peanuts” c. képregény nyomán.
Julian Scheer tetszését ezek a nevek sem nyerték el. Emberei megnyerték a csatát, mi pedig elvesztettük a háborút. Ettől kezdve az űrhajók neve tiszteletet sugároz majd, ha fene fenét eszik is."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr465756030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása