Ed White és társa nevéhez nem csak az első amerikai űrséta köthető: ők voltak az első amerikaiak, akik az űrben ettek, aludtak - és székeltek is. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"A GT-4 volt a soron következő küldetés, ami a terv szerint kétszer annyi ideig tart, mint az addigi leghosszabb amerikai emberes űrrepülés. Emiatt aztán a srácoknak nem csak enniük és aludniuk kell majd a földkörüli pályán, hanem az űrrepülés legkellemetlenebb részével – a székeléssel – is meg kell birkózniuk.
A küldetés során űrrandevú-manővereket is ki akartunk próbálni. A GT-4 lett az első küldetés, amit már az Emberes Űrhajó Központ Küldetésműveleti Irányítóterméből (Mission Operations Control Room, MOCR) felügyelnek. Ettől kezdve a Cape feladatai mindössze a Gemini-Titan startjára korlátozódtak, minden mást Houstonból irányítottak, attól kezdve, hogy az űrhajó elhagyta az indítóállást.
Houstonban három műszak váltotta egymást Chris Kraft, Gene Kranz és John Hodge felügyelete mellett. A nagy durranás, mint később kiderült, a tervezett űrhajón kívüli tevékenység – más néven űrséta – volt, amit Ed White hajtott végre.
Eredetileg azt terveztük, hogy a GT-5 küldetés során Pete Conrad az űrhajóban maradva, félig kiáll a világűrbe, ezt azonban előrébb hoztuk, és a GT-4 feladata lett. De aztán ez is megváltozott, miután Alekszej Leonov márciusban a Voszhod-2-t elhagyva űrsétát hajtott végre a világűrben. Kevesebb, mint egy hét múlva egy értekezletre került sor, amin részt vett Bob Gilruth, George Low, a Crew Systems részlegtől pedig jelen volt Dick Johnson is, saját igazgatóságomról pedig Warren North-t küldtem oda. A megbeszélés témája az volt, hogy egy póráz végére erősítve elhagyja-e Ed az űrhajót, hogy aztán szabadon lebegjen a világűrben – úgy, ahogy azt Leonov is tette.
Gilruth arra biztatta őket, hogy próbálják meg eladni az ötletet a központban George Müllernek is, amit április 3-án meg is kíséreltek. Ő azonban nem volt rá vevő: ha az eredeti terv az volt, hogy a GT-4-es útján csak ki kell állni a világűrbe, akkor az legyen is úgy. Emellett még a berendezés sem volt kiforrva, az űrsétán használatos szkafandertől kezdve az asztronautát az űrhajóhoz rögzítő pórázon át a kézi manőverező egységig bezáróan, amit Ed White-nak kellene majd használnia.
A legénység felszerelésén dolgozó srácok elmerültek a munkában, Jim és Ed pedig a kiképzés menetrendjébe felvette az űrsétára való felkészülést is. Május 14-én a fiúk prezentációt tartottak Bob Seamans részére, akit sikerült is meggyőzniük. Megígérte, hogy megszerzi Webb és Dryden beleegyezését, majd azzal szembesült, hogy Dryden, Müllerhez hasonlóan még mindig nem volt teljesen meggyőződve a változtatás szükségességéről.
Csak május 25-ére hagyta jóvá mindenki a pórázzal végrehajtott űrsétát, a startot június 3-ra ütemeztük.
Jim McDivitt „Amerikai Sasra” akarta keresztelni Gemini-űrhajóját, de a NASA központjában már hallani sem akartak semmi ilyesmiről, ezért Jim és Ed végül úgy döntött, hogy az amerikai zászlót rakják szkafanderükre, és ezt a hagyományt követtük utána éveken át.
Al Sheparddal ketten álltunk készenlétben a Cape-en, hogy elsimítsunk minden problémát, ha valami esetleg Jim és Ed startja előtti utolsó pillanatokban jelentkezne. A Houstonban létesített új MOCR-ben John Young, Gus Grissom és Wally Schirra volt. Al látta el a CapCom teendőit a start idején, majd Gus az MOCR-ben vette át tőle a stafétát.
A GT-4 végül délelőtt 10:16-kor startolt. A visszaszámlálást hosszú időre le kellett állítani az indítóállványzat hibája miatt (az állványzat egyik alkatrészét le kellett engedni, ám az útközben több mint egy órára beragadt.)"
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
