"Amikor egy űrhajóban ülsz bedrótozva, és a pulzusodat – meg úgy általában minden életfunkciódat – figyelemmel követi a küldetésirányítás, legkevésbé egy orvosra van szükséged, hogy melletted üldögéljen." Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"Al Shepard az asztronautákkal dolgozott egy helyen, irodája a Négyes Épületben volt, ahonnan a mindennapi munkát felügyelte, és tulajdonképpen századparancsnokként funkcionált. Én az irodai dolgozókkal az Egyes Épületben dolgoztam együtt. Hetente több alkalommal is leültünk átbeszélni az ügyeket, beleértve azt is, hogy kikből álljon egy-egy küldetés legénysége.
Azt gondoltam, hogy az Asztronauta Hivatalban a huszonhat srác – igazából huszonnyolc, ha emlékeznek arra, hogy Al-lel együtt továbbra sem tettem le az űrrepülésről – elegendő volt a holdraszállásig hátralevő az összes Gemini és Apollo küldetésre … és még azon túl is párra. Ezekre sor is került. Ettől a ténytől azonban még nem állt le a tudományos közvélemény, és beindult a lobbi annak érdekében, hogy tudósok is lehessenek asztronauták.
Nem volt semmi kifogásom a kutatók, vagy az orvosok ellen, de nem igazán tudtam, mihez kezdjek velük egy küldetés legénységének tagjaként. Az emberekben általában az a hamis kép él, hogy a végzettség vagy a szakmai jártasság számít csak igazán egy-egy Gemini- vagy Apollo-küldetés során.
Bob Gilruth sok mindentől megóvott engem: egy repülőorvos, aki a Haditengerészettől érkezett, és az Emberes Űrhajó Központban dolgozott, úgy vélte, hogy ő lenne a megfelelő ember arra, hogy a Gemini-program első hosszú ideig tartó küldetésének legénységébe kerüljön. Még egy asztronauta is beleesett ebbe a hibába – Buzz Aldrin úgy vélte, azzal, hogy a földkörüli pályán végrehajtott űrrandevúról írta diplomamunkáját, neki alanyi jogon jár az első olyan küldetést, aminek során űrrandevúra kerül sor.
Az emberek nem igazán mérik fel, hogy két vagy három emberen múlik, hogy az űrhajó teljesíteni tudja-e a feladatát: végrehajtja-e az összes célul kitűzött manővert, hogy utána biztonságban visszatérjen a földre.
Amikor egy űrhajóban ülsz bedrótozva, és a pulzusodat – meg úgy általában minden életfunkciódat – látja a küldetésirányítás, legkevésbé egy orvosra van szükséged, hogy melletted üldögéljen. Ha komoly a baj, legfeljebb hazajövünk! Az űrhajó vezetéséhez egy hozzád hasonlóan képzett emberre van a leginkább szükség.
Kétség nem fér hozzá, hogy Buzz értékes szaktudással rendelkezett. Ezért is kapta első feladatául, hogy az űrrandevúk eljárásrendjét kidolgozó csapattal dolgozzon együtt. Ugyanakkor a végzettség nem jelenti azt, hogy neki is kell megkapnia azt a bizonyos küldetést.
Az asztronauták harmadik csoportja számára a követelményszintet lejjebb vittük, hogy a tudományos vagy orvosi háttérrel rendelkezők is esélyt kapjanak, feltéve, hogy amúgy alkalmasak voltak a repülésre. Így futott be Buzz, aki doktori fokozattal rendelkezett, de Rusty Schweickart és Walt Cunningham is így került az űrprogramba. De ezzel még mindig nem volt elégedett a tudományos közösség. A politika már mozgásba lendült – még mielőtt egyáltalán kiválaszthattuk volna a harmadik csoport tagjait. Bob Voas űrrepüléséről folytak a tárgyalások Gilruth, Shea és Low bevonásával – és nélkülem. Bob már 1959-ben részt vett a Mercury-asztronauták kiválasztásában, végül még Webbet és Müllert is az ügy mellé állították.
1964. augusztusában Homer Newell a NASA űrkutatásért felelő igazgató-helyettese és Harry Hess, a Nemzeti Természettudományi Akadémia Űrkutatási Bizottságának vezetője előállt egy tervvel, valamint a kiválasztáshoz szükséges szakmai kritériumrendszerrel."
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!
