Három orvos különösebb vizsgálat nélkül elintézte Deke Slaytont, az Eredeti Hetek egyik asztronautáját. Már a Mercury-programban sem repülhetett. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Természetesen, ekkor már tudtam idiopathiás atriális fibrillációmról. Őszintén szólva, korábban fogalmam sem volt arról, hogy mi ez. Észrevettem, hogy minden második héten volt egy-két nap, amikor a pulzusom össze-vissza vert. Más tünetem nem volt. Ettől még nyugodtan dolgoztam tovább. Rájöttem arra is, hogy a fizikai megterhelés – például pár kilométeres futás – után, az egész elmúlt.

Ezzel pontot is kellett volna tenni az egész ügy végére. Mint korábban említettem, ezidáig az egyetlen problémám mindössze annyi volt, hogy nem én lehettem az első amerikai a világűrben.
Február 13-án, egy héttel John Glenn repülése előtt, Bill Douglast felhívta George Knauf ezredes, aki a Légierőtől a NASA főhadiszállására kirendelt orvos volt. Úgy tűnt, hogy Robert McNamara hadügyminiszter stábjából a Légierő másik orvosát, bizonyos Talbott ezredest egy „a Hadügyminisztérium felettes szervétől” származó forrás – ez általában a Fehér Házat jelentette – úgy tájékoztatta, hogy John Glenn-nek valamilyen szívproblémája van. (Talbott igazából Chuck Roadmanhez, a Légierő orvos-dandártábornokához fordult, aki a NASA orvoscsoportjának volt a vezetője, ő passzolta tovább az ügyet helyettesének, Knaufnak.)

Douglas tagadta, hogy Glenn-nek bármiféle szívproblémája lenne. Pár nappal később aztán Knauf újból telefonált: mi a helyzet Scott Carpenterrel, aki akkor John tartaléka volt? Bill elmondta neki, hogy Scott Carpenternek sincs semmi baja. Majd Bill elmagyarázta Knaufnak, hogy Slayton asztronauta szívével van csekély probléma, amiről egyébként már mindenki tudott. Talán ez volt a pletyka alapja. Itt pontot is kellett volna tenni a dolog végére.

De kiderült, hogy a Légierő egyik repülőorvosa, Dr. Larry Lamb, aki még 1959 októberében vizsgált meg engem a Brooks Légibázison, módfelett úgy érezte, hogy ezzel a szívritmuszavarral nem lenne szabad repülnöm. 1959-ben ezt még nem mondta, most viszont már igen. Nem hiszem, hogy személyes ügy lett volna emögött – mindössze ez volt az orvosi szakvéleménye. Ez különben is csak egy vélemény volt a sok közül. Bill Douglas, aki szintúgy a Légierő orvosa volt, illetve mindenki más egyetértett abban, hogy szívproblémám semmilyen mértékben nem érinti repülős státuszomat. Mindent átvezettek a kartonomba, és az ügy ezzel véget is ért.

Aztán egyszer csak kiderült, hogy Lamb egyúttal LBJ kardiológusa is volt, utóbbi szívproblémája hosszú múltra tekintettek vissza, beleértve egy 1955-ben bekövetkezett komoly szívrohamot is. Lamb a frászt hozta igen magas körökre – ezzel indult az egész pletyka.

Három héttel John repülése után, Jim Webb úgy határozott, hogy újra kivizsgáltat engem: egy civil orvosokból álló bizottságot akart, de Curtis LeMay tábornok szerint a Légierő tisztjeként ők rendelkeznek testem fölött.
 
Március elején egy este a Cape-en voltam, három hét telt el John repülése óta. A Mercury-Atlas 7 indítását két hónap múlva, májusra tervezték. Wally Schirrával épp a szimulátorban gyakoroltunk az S Hangárban, amikor egyszer csak hívást kaptam: irány Washington. Nem tudtam, mi ez az egész, de átöltöztem, átmentem a Patrick Légibázisra, és beugrottam egy T-33-asba.
Március 13-án kedden, Bill Douglas-szal a Légierő főorvosának irodájába mentünk, ami a Washington belvárosában lévő Temple Buildingben volt. Bill egy nyitóbeszédben ismertette múltamat, majd minden orvosnak lehetősége volt hozzátenni a magáét. Alsó hangon is húszan voltak.
Az aznapi konklúzió szerint repülésre alkalmas vagyok. LeMay tábornok egyetértett ezzel. Ugyanakkor ez nem volt kielégítő Jim Webb számára. Eugene Zuckert, a Légierőért felelős államtitkár felvetette, hogy civil orvosokkal is meg kellett volna vizsgáltatni engem.

Így aztán még azon a hét csütörtökön, március 15-én, a NASA főhadiszállására egy másik bizottság elé járultam. Ez három orvosból állt – ott volt Proctor Harvey a Georgetown Universitytől, Thomas Mattingley a Washington Hospital Centerből és Eugene Braunwell a Nation Institutes of Health részéről.
Beküldtek a szomszédos szobába, és megkérték, hogy vegyem le az ingemet. Aztán ezek a fiúk egyesével odajöttek hozzám, megbökdöstek, sztetoszkópjukkal meghallgatták a szívemet – semmi komoly orvosi vizsgálatra nem került sor, amiket azért én már elég testközelből ismertem.
Visszautaztam, majd derült égből villámcsapás volt, amikor Hugh Dryden közölte velem, hogy nem repülhetek. Ezek a srácok minden orvosi alap nélkül eltiltottak engem a repüléstől – mindössze az volt az érvük, hogy amennyiben a NASA rendelkezik problémamentes pilótákkal, miért ne ők repüljenek.
Semmi ilyesmire nem voltam felkészülve. Mélységesen lesújtott a hír."