1959-ben már javában repkedtek a kutatóműholdnak álcázott kémműholdak, kevés sikerrel: többségük még csak földkörüli pályára sem tudott állni. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Ekkortájt a Légierő saját fejlesztésű programján dolgozott, ez volt a Discoverer. A program keretében ember nélküli kutató-műholdakat indítottak egy nemrég létesített kaliforniai komplexumból, a Vandenberg Légibázisról. (Innen a Discoverer-eket poláris pályára tudták állítani, ami azt jelenti, hogy huszonnégy óra alatt az egész földet fel tudta térképezni, pont ennyi idő alatt fordul el ugyanis a bolygó az űrhajó alatt.)

Arról viszont akkoriban senki nem beszélt, hogy a Discoverer egy kémműhold prototípusa volt, amit a Lockheed fejlesztett ki a Légierő és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) részére. Feladata szovjet katonai létesítmények fotózása volt, ezt követően pedig vissza kellett juttatnia a filmet a földre.

Nem voltak túl eredményesek. A műholdak egy része még csak el sem jutott odáig, hogy földkörüli pályára álljon. Ha mégis sikerült, általában irányíthatatlanná váltak, míg akadt egy kettő, ami a rossz irányban állt a fékezőrakéták gyújtásakor.

A Discoverer VII 1959. november 22-én mondott csődöt, ami sorban a kilencedik kudarc volt. Pár riporter megkérdezte, hogy mit gondolok erről. Talán az munkált bennük, hogy amennyiben még egy ember nélküli műholdat sem tudunk visszahozni földkörüli pályáról, akkor egy emberes egységet valószínűleg egyenesen képtelenség lesz.
Rámutattam, hogy fordítva kell nézni a dolgot. A Discoverer problémái – különösen a helyzetével kapcsolatos hibák – könnyen megelőzhetők, ha pilóta irányítja a gépet. Az efféle kérdések akkoriban tipikusnak számítottak.

Kiképzésünk nem lehetett teljes, amíg a szimulátorok el nem készültek. Például sivatagi túlélőtáborra azért nem került sor, mivel csak hónapokkal később derült ki, hogy bizonyos esetekben akár a Szaharában is landolhatunk.

Ugyanakkor igazi gyönyörök is vártak ránk. Odafenn, a Lewis Központban a MASTIF (Multiple Axis Space Test Inertia Facility) nevű trénergépet fejlesztették. Ez egy kalitkaszerű szerkezet volt, amibe egy vezérlőkar társaságában szíjazták be a delikvenst. A MASTIF ezután elkezdett pörögni… először csak egy tengely mentén, körbe-körbe … majd egy újabb tengely következett … végül a harmadik: mintha csak farsangi mutatványosbódé ámokfutásba kezdett volna. A feladat az volt, hogy ezt az izét a vezérlőkar segítségével stabilizáljuk, először az egyik, majd a másik, végül a harmadik tengely mentén. Az elképzelés szerint ez majd felkészít minket a világűrben való létezésre, ahol ilyesmik várnak ránk, ha például egy kormányzáshoz szükséges rakéta beragad, és az űrhajó több tengely mentén pörögni kezd.

Nem tudom, erre mennyi valós esély kínálkozott. Ilyesmi sosem történt, habár Neil Armstrongnak és Dave Scottnak a Gemini 8 fedélzetén pár év múlva valóban kellemetlen pörgésben volt része. A MASTIF-tréning ugyanakkor csöppet sem volt szórakoztató.
Marge-gal ősszel New Yorkban sikerült összehoznunk egy kis vakációt. Volt némi családlátogatás is, de időnk nagy részét az utazás és a munka tette ki.

Az ember nélküli Mercury-startok valójában pár hónappal Langley-be érkezésünk után kezdődtek. 1959. augusztus 21-én az első Mercury makett indítását tervezte a NASA a Wallop-sziget körzetéből, a Little Joe nevű rakéta tetején. A terv a Mercury menekülőrendszerének tesztelése volt – ez egy kisebb rakéta, amit a Mercury orrára szereltek, hogy a felrobbanó-félben lévő Atlas vagy Redstone tetejéről biztonságos távolságba menekítse a kapszulát.

A korai tesztek során tipikusnak tekinthető dolog történt. Harmincöt perccel a tervezett indítás előtt, a Little Joe aljában valami felrobbant. Erre mentőrakéta begyújtott, és leszakította a Mercury-kapszulát a Little Joe-ról, majd felrepült vele cirka ötszázötven méter magasra. A mentőrakéta a terv szerint levált, a leválasztáshoz használt hajtómű pedig messzire vitte a zuhanó kapszula közeléből. A kapszula kisméretű fékezőernyője még kinyílt, de a főernyő már nem. Bamm! A makett teljesen szétroncsolódott, amikor becsapódott az Atlanti-óceánba.
Később kiderült, hogy az első robbanást valóban a Little Joe produkálta, amikor idő előtt begyújtott valamilyen hibás elektromos jel miatt. A Mercury mentőrakétáján lévő szenzorokat az előbbi gyújtása, majd az ezt követő hajtóműleállás aktiválta. Csúnya egy látvány volt… de hozzátartozott a dologhoz."