Az amerikaiak már a hatvanas évek elején azon törték a fejüket, hogy leszállópályára érkezzenek űrhajóik. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"A Gemini-program tele volt csúszásokkal. Teljesen új űrhajó lett abból, amit eredetileg a Mercury enyhén továbbfejlesztett változatának szántak, de a tervezése és a megépítése sokkal tovább tartott, és sokkal többe került, mint azt bárki is gondolta volna.

Volt pár zsákutca is. Például eredetileg az volt a célunk a Geminivel, hogy leteszteljünk egy siklóernyő (paraglider) nevezetű szerkezetet. Ez tulajdonképpen egy felfújható szárny és egy ejtőernyő kombinációja volt, amivel a Gemini levitorlázhatott volna egy leszállópályára – vagy egy száraz tómederre – és nem kellett volna az óceánban landolnia. Mindigis idegenkedtem a vízreszállás gondolatától, és nem csak azért, mert nem tudok úszni. Egyfelől pokolian drága volt, mivel az Egyesült Államok Haditengerészetének nagy részét egy-egy küldetés teljes időtartamára készültségben kellett tartani. Mivel évente féltucat, vagy még több küldetésre került sor, ez komoly dilemmát jelentett.
Ezen kívül, ahogy azt a Liberty Bell 7 példája is megmutatta, egy űrhajó el is süllyedhet. Korántsem tűnt olyan kiváló perspektívának, hogy miközben már a Holdat is megjártuk, még mindig azon kell aggódni, nehogy a vízbe fulladjon a legénység. [Az alábbi képen a siklóernyős Gemini látható tesztelés közben:]
Jim Chamberlin nagyon erőltette ezt a siklóernyős témát, ami feltalálója nyomán a Rogallo Wing nevet kapta, és a North American nyerte meg a szerződést a megépítésére. Annak ellenére, hogy 1962-ben végig ezt fejlesztették, a program igazából sosem akart összeállni, majd 1963-ban a süllyesztőbe is került.
A bajok másik forrása a mentőrendszer volt. Mivel volt esélye annak, hogy az Atlas felrobbanjon, ez a tény vezetett a Mercury mentőrakéta megtervezéséhez, ami egy vagy két másodperc alatt eltávolítja az űrhajót a gyorsítórakéta környékéről.

A Titan II öngyulladó üzemanyagot használt, ami csak érintkezéssel gyulladt meg. Még meghibásodás esetén is inkább égtek, de nem robbantak. Így elvben lehetővé vált egy repülőgép átalakított katapultülésének a használata. Elvben. Nem tudom, hogy a fejlesztés során volt-e egyáltalán valami, ami nem mondott csődöt. Még 1964. vége felé is sorra balul sültek el ennek az egyébként relatíve egyszerű elképzelésnek a tesztjei. Egy kísérlet során például a pilótaülések fölötti ajtók nem váltak le, így a rakéta-meghajtású székek átszakították őket. John Young mindezt történetesen végignézte. „Ettől pokolian megfájdulhat az ember feje” – mondta – „De legalább nem tart sokáig.”

Magával a Titan gyorsítórakétával is akadtak problémák. A Redstone-t, az Atlast és a Titant nukleáris fegyverek célba juttatására fejlesztették ki, amik azért picivel kevesebb törődést igényeltek, mint az asztronauták. A gyorsítórakéták felszállás közben annyira rázkódtak, hogy ettől nemcsak az űrhajósok fogai koccanhattak össze, hanem az űrhajó is megsérülhetett. Megbízhatóságuk is hagyott kívánnivalót maga után. (Szerintem azért, mert ha már száz nukleáris rakétát kilövünk az oroszokra, öt vagy tíz meghibásodása igazából nem oszt, nem szoroz.) Így a tervezetthez képest hosszabb ideig tartott, mire a Titan II emberes repülésre alkalmassá vált (simábban repült és biztonságosabb lett).

Emellett egy teljesen új típusú gyorsítórakétát is meg kellett venni, az Atlas-Agena-t – ez az Atlas újabb modellje volt, ami egy Lockheed által fejlesztett felső rakétafokozatot szállított: ez volt az Agena, ami az űrrandevúk és dokkolási kísérletek során céltárgyként szolgált.
A NASA eredetileg tizenegy Atlas-Agena megrendelését tervezte, majd 1962 júliusában számukat nyolcra csökkentették, ára viszont majdnem megduplázódott.

Akárhogyis, 1963 februárjára a Gemini költsége a becsült keretösszeg kétszeresére rúgott, és a program komoly lemaradásban volt az eredeti ütemezéshez képest. Jim Chamberlint leváltották, és Chuck Matthews került a helyére. A következő pár hónapban jóval életszerűbb tervek születtek. Chuck egy második ember nélküli küldetést is betervezett a programba, ezzel tízre csökkent az emberes küldetések száma."

Lájkoltad már a magyar holdjárót fejlesztő Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról! Juttasd el neved a Holdra, csatlakozz Te is a Puli Space facebook-oldalához!