Az 1980-as évek elején már javában űrkolóniákat akartak alapítani. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Még mielőtt hivatalosan nyugdíjba vonultam volna a NASA-tól, sokat törtem a fejem azon, hogy mihez kezdjek ezután. Egy-két nagy szerződéses partnerünk – például a Lockheed és az Aerospace Corporation – megkörnyékezett engem. A NASA szabályzata értelmében azonban csak a NASA igazgatójának írásbeli beleegyezése után lehetett álláslehetőségekről tárgyalni. Megkaptam a hozzájárulását, és részt vettem pár megbeszélésen.
Az új munkával kapcsolatban két szabályhoz akartam tartani magam. Egyrészt, a nagy beszállítók egyikénél sem akarok elhelyezkedni, mivel cseberből-vederbe kerülnék: ugyanolyan lenne, mintha továbbra is a kormánynak dolgoznék. És azzal már tele volt a hócipőm.
Másodsorban, nem akartam elhagyni Houston környékét. A NASA nagy szerződéses partnerei Kalifornia déli részén illetve Long Islanden voltak, így eléggé kiestek a képből. (Ekkorra már megrögzött texasi voltam. Itt közel laktam a vízhez, a közelben vadászhattam, és noha a houstoni időjárásnak kétségkívül voltak hátulütői, még mindig messze jobb volt, mint a wisconsini tél.)
Felmerült, hogy valamelyik cégnél tanácsadó legyek, ahogy Chris Kraft is tette, és Houstonban maradjak.
Még nyugdíjazásom előtt megkeresett egy houstoni üzletember. David Hannahnak hívták, Kraft és Max Faget ajánlott engem. Hannah houstoni ingatlanokba fektetett be némi pénzt, de más területeken is meg akart hódítani. Egyszer egy repülőút alkalmával a Princeton Egyetem professzorának, Gerard O’Neill cikkét futotta át, aki az űrkolóniák létrehozását szorgalmazta. (O’Neill az 1967-es asztronauta-csoport egyik jelöltje volt, de végül nem válogatták be.)

Hannah ettől teljesen tűzbe jött. Azon járt az agya, hogy miként lehetne létrehozni egy űrkolóniát. Az első lépés nyilvánvalóan az, hogy a magánszemélyek számára elérhetőbbé kell tenni az űrrepülést. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy egy vállalatot hoz létre, ami majd profit fejében rakományokat állít földkörüli pályára. 1981-ben megalapította a Space Servicest, és összegyűjtött egy csapatot, akik megépítették a Percheron nevű apró rakétát. Még ugyanabban az évben megkísérelték felbocsátani Texas partjai mentén, a Matagorda-szigetről. A Percheron sajnos felrobbant.
De Hannah-t nem törte le a kudarc. Az év második felében az Eagle Engineeringtől Hubert Davisszel vette fel a kapcsolatot. (Az Eagle-t egy rakás, nemrég nyugdíjba vonult NASA-s hozta létre, köztük Max Faget-vel.) Azt javasolták Hannahnak, hogy váltson szilárd hajtóanyagú rakétára, és addig nem nyugodott, amig rá nem lelt egy fölöslegessé vált Minuteman első rakétafokozatára.
Nyugdíjazásom előtt párszor időt szakítottam arra, hogy átnézzem a tervrajzait. És amikor kiléptem a NASA-tól, a Space Services tanácsadója lettem. Tetszett vállalkozók élete.

1982-ben segítettem megtervezni és megépíteni a Space Services Conestoga nevű rakétáját, majd végül programigazgató lettem. A start idején a légtér biztonságáért feleltem, az indításra Matagordában, 1982. szeptember 9-én került sor. Több száz riporter jött el az eseményre. Mindez nagy változást jelentett ahhoz képest, ahogy az Apollo- vagy az űrsiklóprogramban mentek a dolgok. Sally Chafer, a csapat egyik mérnöktagjának felesége végezte a visszaszámlálást.
A Conestoga 227 000 N tolóerővel szállt fel, és nem sokban különbözött Al Shepard Redstone-jától. 315 kilométer magasra jutott. Nem volt rakománya – csak 150 liter víz – és 516 kilométerrel arrébb landolt.
Ez nagy siker volt, pláne, mivel mindezt egy tizenkét fős csapattal értük el. James Rose, a NASA akkori kereskedelmi igazgatója később elmondta, hogy harmadannyi létszámmal és ötödannyiból csináltuk meg, ami nagyjából 2 millió dollárt tett ki. Nem tudom, hogy hihetek-e neki: a magam részéről inkább azt mondanám, hogy a nagyobb szervezetek személyi- és költségigényének negyven százalékából jöttünk ki. A startot, és kezdetben a működésünket egy David által összegyűjtött befektetőcsoport finanszírozta – nagyjából ötven ember együttműködésén alapult. A startra elegendő pénz jutott, és a tervezett időben hajottuk végre. A siker miatt a vállalat elnökévé választottak.

Más hangok
David Hannah

Max Faget közvetítésével kerültem kapcsolatba Deke-kel, ő kulcsszerepet játszott a Conestoga startjában. Nem hiszem, hogy Deke felmérte, hogy egy olyan céget választott, ahol négy évig egyik krízis a másik után jött – ezzel járt ugyanis egy piaci alapon szerveződő űrvállalkozás létrehozása. Bármikor kisétálhatott volna, és én egy szót sem szólhattam volna. Más dolgokkal is foglalkozhatott volna, amik révén sokkal kevesebb munkával könnyen meggazdagodhatott volna,.
Megdöbbentő volt számomra Deke őszintesége és tisztessége. Nem volt mindig igaza – abban mindketten egyetértettünk, hogy kihagytuk a nagy lehetőségünket, amikor közvetlenül a Conestoga 1982-es startja után nem csaptunk a lovak hozzá, és nem lovagoltuk meg a nyilvánosság és az eufória első hullámát. Akkoriban én pénzt akartam gyűjteni és befektetőket bevonni, Deke viszont úgy látta, hogy jóval eltökéltebbnek kell lennünk, és műszaki téren kell előbb rendet rakni.
Akár igaza volt, akár nem, az biztos, hogy mindig lehetett rá számítani. Amikor beindítottuk szuborbitális programunkat, és a második rakéta felrobbant, Deke vette kézbe a dolgokat, hogy kiderítse, mi okozta a problémát, és, hogy biztosan kijavítsuk a hibát. És bárhova elment: beszédeket mondott, prezentációkat tartott, és mindent megtett, hogy a magáncélú űrrepüléssel kapcsolatos álmainkat közelebb vigye a megvalósuláshoz.
Nekem a pénzembe került, Deke-nek a hírneve forgott kockán. De mindketten kitartottunk. A magam részéről én Deke-nél filozófikusabb alkat vagyok. Az együtt töltött számtalan óra alatt mindig mondogattam neki, hogy szerintem ez a projekt a küldetésünk. „Kezdesz túl fanatikus lenni számomra” – mondta erre. De egyetértett abban, hogy mindenki olyan tapasztalatokra tesz szert, amire egyszer szüksége lehet, és ha végül sikertelenségbe fullad a munkánk, valaki más majd innen folytathatja, és építhet az általunk lefektetett alapokra.
Már ezért megérte csinálni."