A falnak is füle van

 2014.02.20. 12:00

Deke_cover.jpgCsillagvárosban az amerikai asztronauták szobáiban a lámpában is volt poloska: vágyaikat elég volt kimondani a lámpa mellett. Azonnal teljesültek. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Következő oroszországi látogatásunk alkalmával – 1974. júliusában – minden előzetes figyelmeztetés nélkül a repülőtérről egyenesen Csillagvárosba vittek minket … KGB-s szolgálati autóinkkal áthajtottunk a kapukon, és egy vadonatúj hotelnél találtuk magunkat, amit legutóbbi ittjártunk óta húztak fel. Kozmonauta Hotelnek hívták, és kifejezetten számunkra, az amerikai asztronauták és a kiképzést felügyelő személyzet részére építették. (Később más „külföldi” vendégeket is elhelyeztek benne, például az Interkozmosz-program pilótáit, akik 1977 és 1981 között a Szojuz-küldetéseken vettek részt. És itt szállásolták el a francia és indiai pilótákat is, legalábbis, az első látogatásuk alkalmával.)

Orosz mércével nézve a szobák átlagon felüliek voltak, sokféle bútor volt bennük – igazság szerint túl sok is – ugyanakkor letagadhatatlanul oroszok voltak: függöny például nem volt a zuhanyzókon. A kilincsgombok is eltűntek.
A hotelben külön éttermet és bárt is kialakítottak, hogy mindenki számára egyszerűbbé tegyék a dolgokat – ezzel a módszerrel megelőzhették, hogy Csillagváros más lakóival összejárjunk.
Ha valamit szerettünk volna, elég volt csak kimondani … a falaknak füleik voltak. Egyszer úgy döntöttünk, hogy leteszteljük a dolgot. Hangosan panaszkodni kezdtünk, amiért szabadidőnkben tétlenségre vagyunk kárhoztatva: „Kár, hogy nincs egy biliárdasztalunk.”
Másnap – mit ad Isten – egy biliárdasztal várt minket a földszinti bárban. Valószínűleg ez volt Oroszország egyetlen létező biliárdasztala: sarkai négyzet-alakúak voltak, a golyók pedig nem fértek bele a zsebeibe. Egy parti akár egész éjszakán át tarthatott.

Aztán egyszer Bob Overmyer a kalinyingrádi küldetésirányító központban egy megbeszélésen vett részt. Úgy döntött, hogy arrébb rakja a székét, és így is tett: mivel a szék meg sem moccant, megrántotta … és ezzel a lendülettel pár drót kiesett az aljából. Mindenki úgy tett, mintha senki nem vette volna észre a történteket.
Ezt hívtuk „beszélj a lámpába” üzemmódnak. Tulajdonképpen arra használtuk, hogy megszabaduljunk azoktól a technikusoktól, akik nem voltak túl produktívak: egymás között panaszkodtunk rájuk, amikor biztosak voltunk abban, hogy valaki hallgatózik. És soha többé nem láttuk őket.

De senki ne gondolja, hogy el voltunk zárva a külvilágtól. Akkor hagyhattuk el Csillagvárost, amikor csak akartuk: egy szolgálati autó bárhova elvitt minket. (Amikor pedig az autópályán Vance-szel futni mentünk, még követett is minket.)
Csillagvárosban nem sok kapcsolatot alakítottunk ki: ez ugyanis voltaképpen a szovjet Légierő egyik katonai létesítménye volt. Két emberrel – Vlagyimir Satalovval és Georgij Beregovojjal – dolgoztunk együtt, régebben mindketten kozmonauták voltak. Satalov felügyelte a kozmonauták kiképzését, munkája sok tekintetben egy légibázis szárnyparancsnokának teendőire hasonlított. Beregovoj a Gagarin Központ igazgatója volt, ezt a posztot Kuznyecovtól vette át: ő afféle bázis-parancsnok volt.

1974. júliusi oroszországi látogatásunk idején még javában tartott a Szojuz-14 küldetése, ami még korábban dokkolt a Szaljut-3 űrállomáshoz. A legénység két katonatisztből állt: Pavel Popovicsból (1962-ben repült a Vosztok-4-gyel) és Jurij Artyukinból. Nem sokat lehetett hallani arról, hogy tulajdonképpen mit is csinálnak odafenn, ez azonban később érthetővé vált, amikor megtudtuk, hogy küldetésük katonai jellegű volt: alapvetően az Emberes Keringő Labor (Manned Orbiting Lab, MOL) orosz verziójának felelt meg.
Ugyanezen látogatás alkalmával különböző helyzeteket szimuláltunk az oroszul beszélő amerikai személyzet bevonásával. Némi időt eltöltöttünk a Csillagvárosban található Szojuz-szimulátorban is.

Nem sokkal később, 1974 szeptemberében kínálkozott az első lehetőség arra, hogy egy kozmonautával privátban is találkozhassak. Egyszer a Johnson Űrközpontban voltunk, és szünetet tartottunk. Leonovot, Kubaszovot és Staffordot bepakoltam a Camaromba, és annyit mondtam nekik, hogy elviszem őket egy belvárosi sportáruházba. Azt is hozzátettem, hogy a kocsiban nincs több hely mások számára, és ezzel elindultunk.
Röviddel ezután Tom Staffordnak és egy Learjetnél dolgozó haverjának köszönhetően hatunkat egy wyomingi antilop-vadászatra invitáltak. A Learjetnél azonban nincs hely hívatlan vendégek számára …így Tom, Vance, és jómagam Alekszej, Valerij és Vlagyimir Satalov társaságában egy farmon találtuk magunkat.
Közülünk Vance beszélt a legjobban oroszul, így neki kellett pesztrálnia Satalovot, amíg mi vadászni és vodkázni voltunk. Nagyszerű időt töltöttünk el együtt … habár nem állítom, hogy Alekszej és Valerij „őreik” nélkül másképp viselkedtek volna.

Az oroszok látogatásával egy időben egy új emberes küldetésre is sor került: a Szojuz-15-öt augusztus 26-án indították útnak. A Gennagyij Sarafanovból és Lev Gyominból álló legénység huszonhetedikén űrrandevút hajtott végre a Szaljut-3-mal (az orosz űrrandevú-manőverek sajátosságai miatt huszonnégy órába telt, mire beérték céljukat), a dokkolás azonban nem sikerült. Másnap már ismét a földön voltak, és az orosz sajtó teljes sikerként számolt be a küldetésről, az automata dokkolórendszerek tesztjéről. Nos, ez komplett baromság volt, és mi tisztában voltunk azzal, valami nem működött a dokkolás során.
Ez közvetlenül nem jelentett veszélyt az ASTP-re – ennek során ugyanis az Apollo lesz majd a dokkolás aktív szereplője, míg a Szojuz céltárgyként funkcionál; a magunk részéről maximálisan megbíztunk saját rendszerünkben. De a közvéleményben kétségek merültek fel az oroszok szavahihetőségével kapcsolatban.

Tom és Satalov megbeszélte a dolgot egymással, és végül egy sajtótájékoztatót tartottak. Satalov beismerte, hogy valami csakugyan elromlott az automata dokkolórendszerben, de ennél többet nem árult el. (Sarafanovra és Gyominra két- vagy háromhetes küldetés várt a Szaljut-3 fedélzetén.)"

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr615823898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HeartExpress 2014.02.20. 18:38:43

Nagyon érdekes a blog, jó olvasgatni (ha már a könyvet nem tudom) :) üdv, Gy.

SaturnV 2014.02.20. 23:43:16

És emlékezzünk a tegnap 79 éves korában elhunyt Valeríj Kubaszov űrhajósról is... Nyugodjék békében!
Köszönjük a posztot!

HgGina 2014.02.21. 12:12:00

@SaturnV: Kubaszovról mindig eszembe jut Hofi története, amit Farkas Berci beszámolója alapján mesélt. Amikor a ruszkik nem tudták, miért kezdtek el a Kubaszov és Berci szívverését figyelő érzékelők hihetetlen pulzust mérni. Aztán kiderült, hogy Berci épp Kubaszov nadrágját rángatta le.

SaturnV 2014.02.21. 13:27:52

@HgGina: Nekem meg Farkas Bertalanról jut eszembe mindíg;
ha valaki,akkor /1980/ azt mondja,hogy tíz egynéhány évvel később Washingtonban,mint katonai attasét /!/
ittas vezetésért fogják meg a rendőrök, mit mondtak volna rá?

Alick 2014.02.22. 09:40:16

Kubaszov nagyon szédült odafent, alig tudta mozdítani a fejét.
süti beállítások módosítása