Az Apollo-1 tragédiája előtt hét lépésben akart eljutni a NASA a Holdra, de a terv a halálos tűzeset után sem változott meg alapjaiban. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"A második I-es blokk Apollo – a 014-es űrhajó – még nagyobb csúszásban volt. Az Apollo-2-es küldetési terve annyira átláthatatlan volt, hogy a legénység – Wally Schirra, Donn Eisele és Walt Cunningham – fellázadt ellene. Egy emlékeztetőt küldtek körbe, benne azokkal a módosításokkal, amikhez ragaszkodtak.
Wally igazából sosem dolgozott teljes odaadással az Apollo-2 küldetésén, és nem mondhatom, hogy hibáztattam érte. Ő egy igazi, kihívást jelentő küldetést akart, nem pedig olyat, ami mindössze abból áll, hogy megismétli, amit korábban Gus már megcsinált egyszer.
Másokban is felmerült ez a kérdés: miért van egyáltalán szükség az Apollo-2-re? Amikor ezt a küldetést eredetileg beterveztük, még nem volt világos, mikorra készül el a II-es blokk parancsnoki és műszaki egység. Most már közelítőleg elég jól tudtuk a választ, így hát mi szükség van a továbbiakban a második I-es blokk repülésére? Sok újat nem tudhatunk meg belőle, amit aztán a II-es Blokk küldetésén is hasznosíthatnánk.

Wally panaszkodása lehetett az utolsó csepp a pohárban. Nem sokkal a GT-12 vízreszállása után George Müller törölte az Apollo-2-küldetést, mondván, hogy az az Apollo-1 indokolatlan megismétlése.
Erre már egy új ütemterv keretében került sor, amit elsődlegesen Owen Maynard dolgozott ki: ez egy sor lépésből állt, ami majd végül az emberes holdraszállásba és a Holdról való visszatérésbe torkollik. A tervben hét küldetés szerepelt, A-tól G-ig.

Az „A” egy legénység nélküli Apollo parancsnoki és műszaki egység repülését tartalmazta, amin már túlvoltunk.
A „B” a holdkomp legénység nélküli repülését jelentette – ez akkoriban a tervekhez képest nagyon nagy lemaradásban volt.
A „C” egy parancsnoki és műszaki egység emberes küldetéséből állt, ez volt az, amivel Gus és legénysége repülne.
A „D” az első holdkomppal végrehajtott küldetést takarta, immár legénységgel a fedélzetén.
Az „E” egy magas földkörüli pályán végrehajtott holdkomp-küldetést jelentett, szintén legénységgel a fedélzeten.
Az „F” során holdkörüli pályán szimulálnánk a landolást egy holdkomppal.
A „G” a tényleges holdraszállást jelentette.

Idővel párszor módosítottunk a terven, de feltétlen ezek voltak a program meghatározó lépései. A második emberes Apollo-küldetés, a „C”-küldetés megismétlésének lefújásával Wally, Donn és Walt küldetés nélkül maradt. A képlet azonban bonyolultabb volt annál, hogy automatikusan megkapják a soron következő küldetést.
A következőnek ugyanis a „D”-küldetést szántuk, ami a parancsnoki és műszaki egység, valamint a holdkomp földkörüli pályán történő közös repüléséből állt. Jim McDivittet több mint másfél éve jelöltem ki erre a feladatra. Eltekintve attól a ténytől, hogy Jim mindenki másnál jobban ismerte a holdkompot, tartottam magam ahhoz a szabályhoz is, hogy a holdkomppal folytatott küldetések során a parancsnoki egység pilótái rendelkezzenek űrrepülésen – és lehetőség szerint űrrandevú terén – szerzett tapasztalatokkal. Ez Donnról nem volt elmondható, Dave Scottról viszont igen.

Számomra a döntés kézenfekvő volt: a McDivitt-Scott-Schweickart-legénységet az Apollo-1 (Apollo-204) tartaléklegénységéből az új Apollo-2-es (Apollo-205/208) elsődleges legénységévé tettem. Ez azonban Wally számára már nem tűnt ennyire magától értetődőnek. Nem akart többé senki tartaléka lenni. Ezt már korábban megtette Gus esetében, a GT-3-as esetében. Most itt állt, három évvel később, és ugyanolyan szerep várt rá, mint a kezdetekben.

Wallyvel alaposan átrágtuk a dolgot, és megpróbáltam meggyőzni őt arról, hogy rakja félre sértettségét, és koncentráljon inkább a munkára. Wally végül beadta a derekát. Emellett további bűvészmutatvány is várt rám. Frank Bormannek szántam az első Saturn-V-ös küldetés parancsnoki posztját, ez volt az „E”-küldetés, az Apollo-3. Mivel ő a Gemini-program keretében már részt vett űrrepülésen, nem volt életbevágóan fontos, hogy két tapasztalt srác legyen mellette. Így aztán Tom Staffordot kivettem Frank legénységéből, és az Apollo-2 tartaléklegénységének parancsnokává tettem, ahol John Young lett a parancsnoki egység pilótája, Gene Cernant pedig a holdkomp-pilóta. Ettől kezdve ők hárman alkotják a McDivitt által vezetett legénység tartalékát, és később magas földkörüli pályán vagy holdkörüli pályán tesztelnék a holdkompot az Apollo-5 küldetésén. A McDivitt és Borman által vezetett legénységek mellett ők is esélyessé váltak arra, hogy elsőként szálljanak a Holdra.

Tomot Bill Anders váltotta az Apollo-3-ason, ami egyúttal azt is jelentette, hogy Mike Collinsnak kellett a parancsnoki egység pilótának lennie (ő már tapasztalt volt). Ami pedig az Apollo-3 tartaléklegénységét illeti, azt Pete Conradnak, Dick Gordonnak és C.C. Williamsnek szántam. Rájuk a holdkomp holdkörüli pályán való tesztelése várt az Apollo-6 küldetésén, vagy a későbbi holdraszállások valamelyike.
Ez volt a felállás:

Jim McDivittet sikerült meggyőzni arról, hogy nagyon jót tenne, ha a legénység tagjaként részt venne az ország különböző pontján folytatott megbeszéléseken, hiszen az Apollo-t az Államok minden pontján építették. Így akkoriban hatról (hárman az elsődleges legénységből és hárman a tartalékból) kilencre növeltem a küldetések előkészítésén részt vevők számát, mivel minden küldetéshez egy-egy segítőcsapat is tartozott. Utóbbiak az újabbakból álltak, akik szükség szerint a küldetés parancsnokának munkáját segítették.
 
Az összes segítőcsapat az 1966-ban kiválasztott pilótákból tevődött össze, olyanokból, akik akkorra vagy a parancsnoki és műszaki egység vagy a holdkomp specialisták táborát gyarapították. Az Apollo-1 esetében három parancsnoki egység pilótából állt a segítőlegénység: Ron Evansből, Ed Givensből és Jack Swigertből. Az Apollo-2 esetében Al Worden (parancsnoki és műszaki egység), Ed Mitchell és Fred Haise (holdkomp) voltak a segítők, az Apollo-3-nál pedig Ken Mattingly (parancsnoki és műszaki egység), John Bull (holdkomp) és Gerry Carr (holdkomp) látta el ezt a feladatot.
A változásokat december 22-én hoztuk nyilvánosságra. A Gemini-program véget ért, az Apollo pedig készen állt a startra."