Deke Slayton-nál nem sokan érezhettek nagyobb frusztrációt. Egy sajtótájékoztatón megkérdezte tőle egy riporter, mit tart az űrrepülés legstresszesebb pillanatának. A repülési utáni sajtótájékoztatót említette. A diszkvalifikált asztronautát egy újságíró Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:
"Keringett egy elmélet arról, hogy Webb dühös lett John Glennre - meg úgy általában, mindannyiunkra - valószínűleg az LBJ és Annie Glenn között történt incidens miatt, és azt érezhette, hogy képtelen kézben tartani minket. Legalábbis, az elmélet szerint azért kezdte el firtatni az egészségügyi problémákat, mert így akart üzenni nekünk.
Szerintem valóban politikai volt döntés, de nem emiatt. A NASA pontosan tudta, hogy szívproblémámat a repülést megelőzően nyilvánosságra kell hoznia: a világon szétszórt megfigyelő állomásokon úgyis látják állapotomat, őket pedig fel kellene előzetesen készíteni erre. Mindenki azt gondolta, hogy az egész ügy nagy port kavar majd. A NASA egy sor orvosi találgatásnak tenné ki magát. De Gilruth, Williams és Douglas még felvállalta volna, hogy elviszi a balhét. Gilruth és Williams szerint én voltam a legalkalmasabb fickó a feladatra, hogy az MA-7-essel repüljek.
Jim Webb azonban másként gondolta. Amióta a fülébe jutott, hogy olyan egészségügyi problémám van, amivel újságok címlapjára kerülhetek, azon volt, hogy ne repüljek. Nem számított, hogy egy rakás orvos szerint állapotom nem befolyásolja a küldetést…. Ő csak azokra hallgatott, akik szerint viszont igen.
Március 16-án a NASA elráncigált egy istenverte sajtótájékoztatóra, ami rólam szólt, és ez egyike volt a legdühítőbb pillanataimnak a Mercury-program során. Mivel mindenki pontosan tudta, mi áll az ügy hátterében, az egész cécó csak egy rossz vicc volt. Egyszer csak egy riporter megkérdezte, hogy a szívritmuszavaromat okozhatt-e a stressz, én pedig próbáltam leszögezni, hogy betegségemről egészen addig fogalmam sem volt, míg valakinek eszébe nem jutott még 1959-ben rákötni engem egy EKG-készülékre. Aztán valaki megkérdezte, hogy mit tartok az űrutazás legstresszesebb részének. A válasz valószínűleg kissé szarkasztikusra sikeredett. „Az űrutazás utáni sajtótájékoztatót” – feleltem.
Más hangok – Walt Williams
Mindenki tisztában volt azzal, hogy kevés eséllyel, de kieshet a szekrényből valami váratlan dolog, ami miatt Deke nem repülhet – ez az egészségügyi problémája miatt volt, amiről mi már akkor évek óta tudtunk. Őszintén szólva, felmerültek szervezésbeli kérdések is. Például, mi legyen akkor, ha Deke szíve fibrillálni kezd az indítóálláson? Elhalasszuk a küldetést, vagy vágjunk bele? Viszont eltökéltek voltunk, hogy megoldjuk ezeket, mivel úgy véltük, hogy Deke volt a lehető legjobb választás arra, hogy a Mercury-val John Glenn után repüljön.
De borzalmas volt, ahogy ez végül kisült. Nem emlékszem arra, hogy Deke annyira mérges lett volna, mint amennyire bántotta a dolog – részben az, ahogy ezt az egész ügyet kezelték.
Nem voltam ott azon a bizonyos megbeszélésen, ahol végül a döntést meghozták, de szerintem az elsők között értesültem róla. Az első telefont Marge Slayton kapta, akinek valószínűleg már elmondhatta Deke a rossz hírt. Teljesen összetört – zokogott – hogy ezt tettük Deke-kel.
A második hívás Hugh Drydentől hozzám futott be, aki csak ennyit mondott: „Slayton nem repül. Ki menjen helyette?” Két választás volt: az egyik Wally Schirra, Deke tartaléka, a másik pedig Scott Carpenter, John tartaléka volt.
Arra gondoltam, hogy az MA-7 inkább tekinthető John útjának megismétlésének, mintsem valami eget rengető dolognak, így miért ne adjuk Scottnak, ha már úgyis valami ilyesmire készült egészen idáig? Tervbe volt véve ugyanis egy hét földkörüli keringésből álló küldetés az év hátralevő részében, ami tökéletesnek tűnt Wally számára. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy Deke-et Scott-tal helyettesítem.
Wallynek nagyon nem volt ínyére a dolog. Mondogathattam neki, hogy legyen türelemmel, meg, hogy kap majd egy jobbat: mindhiába."
