A Saturn-rakéta ötlete eredetileg az 1950-es évek végén született meg: egy katonai űrállomást, esetleg holdbázist építettek volna vele. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"A NASA egyes területein gőzerővel folyt a munka: 1960 első heteiben Eisenhower arra utasította Glennant, hogy kapcsoljanak magasabb fokozatba von Braun méretes új gyorsítórakétájának, a Saturn-nak a munkálataival. A Saturn ötlete eredetileg az 1950-es évek vége felé született meg azzal a céllal, hogy egy jövőbeli katonai űrállomás elemeit legyen mivel a világűrbe szállítani, ezen kívül pedig egy katonai holdbázis létrehozásakor is kapóra jöhet.

A NASA létrejöttével a Légierő és a Szárazföldi Erők már nem gondolkodott nyíltan holdbázisokban, ennek ellenére von Braun nem hagyta abba a Saturn fejlesztését. 1959. novemberében csapatával együtt a Szárazföldi Erőktől a NASA-hoz került – a Saturn terveit is vitte magával.

Gilruth és a fiúk a Langley-nél arra gondoltak, hogy a Saturnnal már nagyobb emberes űrhajót is lehet építeni, olyat, amiben akár már három asztronauta is elfér. (A hármas számot ideálisnak tekintették: ha minden asztronauta nyolc órát dolgozik egy műszakban, akkor éjjel-nappal folyhat a munkavégzés.) Egy ekkora űrhajó földkörüli pályán már egy valóságos laboratórium … ráadásul még a holdra is el lehetne vele repülni.

Abe Silverstein, a Mercury névadója keresztelte el a háromfős űrhajót Apollónak. George Low volt az, aki az emberes holdraszállás ötletét hajtotta, ő korábban Silversteinnel a N.A.C.A. Lewis Centerben dolgozott együtt, mielőtt még a főhadiszállásra került volna. Verbuvált egy csapatot, hogy választ kapjanak egy sor kérdésre: Milyen típusú űrhajó szükséges a holdraszálláshoz? Miből van a hold felszíne?
Ha bárkinek eszébe jutna előállni a holdraszállással, Low már tudná a válaszokat.

1960-ban azonban mindezt nem sok választotta el az ábrándozástól. Eisenhower elindította a Saturn-programot, viszont nem sok pénzt rendelt hozzá. A Mercury-n kívül egyetlen igazi emberes programot sem akart jóváhagyni.
A választások napján, november 8-án újra tesztelni akartuk a küldetésmegszakító rendszert a Little Joe és egy igazi Mercury űrhajó segítségével a Wallops-szigeten. A Little Joe begyújtott és felszállt … tizenhat másodperc telt el a repülésből, amikor Max Q-nál működésbe kellett volna lépnie a Mercury menekülőrakétájának. Így is történt, azzal a különbséggel, hogy nem csak ez, hanem a menekülőrakétát a Mercury-ról leválasztó hajtómű is beindult – utóbbinak az volt a funkciója, hogy a Little Joe-ról való sikeres szétválás után eltávolítsa a menekülőrakétát a Mercuryról. Az egész formáció úgy, ahogy volt – a Little Joe, a Mercury és a menekülőrakéta – belezuhant az Atlanti-óceánba. Két pont oda.
    
Kennedy két hét múlva, november 21-én megnyerte a választásokat, épp amikor az első Mercury Redstone startjára készülődtünk. Ez volt egyúttal az első alkalom, amikor már az új Mercury Irányító-központot (MCC, Mercury Control Center) használtuk a Cape-en.
A startot már számtalanszor elhalasztották, és ehhez már igencsak hozzászokhattunk a Mercury-nál. Mindenki ott volt. Az MCC-ben Gilruth és helyettese, Chuck Mathews. Walt Williams és Chris Kraft a repülésirányításnál. Wernher von Braun a blokkházban, Kurt Debus társaságában. (Ők érkeztek a Marshalltól, ahol a Redstone-t építették.) És ott voltunk mi, heten is.

A visszaszámlálás eléri a nullát… a Redstone gyújtása kábé két másodperc, felemelkedik pár centire, majd visszahuppan az indítóállásra. Ezután működésbe lép az átkozott menekülőrakéta, és felcikáz az égre. Nem, nem a Mercury-űrhajóval együtt… csak úgy magában a menekülőrakéta!
Szemünk láttára bontakozik ki a fiaskó: a Mercury orrborítása lerepül, ezt a radar követi, végül kinyílik az ejtőernyő – akárcsak egy vízreszállás esetén!

Ez még nem minden: mintegy tíz másodperccel később a menekülőrakéta becsapódik a tengerpartba, alig pár száz méterre tőlünk. Az egészben viszont az a legrosszabb, hogy egy csurig töltött Redstone álldogál még mindig az indítóálláson, amiből biztonságosan nem lehet leereszteni az üzemanyagot. Mi van akkor, ha feltámad a szél, és belekap az ejtőernyőbe? Az egészet felboríthatta volna. Vissza a tervezőasztalhoz."