Sportkocsi-mánia

 2014.03.31. 09:30

We_Seven.jpgAlan Shepard, Amerika első asztronautája a sportkocsik megszállottja volt: repülés helyett Corvette-jével ezer kilométert is képes volt autózni. Ez is olvasható Amerika első hét asztronautája által írt "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra. Elsőként a John Dille, a Life magazin szerkesztőjének bevezetőjét közöljük:

"A személyügyi kartonok átlapozása után 508 ifjú berepülő pilóta felelt meg a követelményeknek – legalábbis papíron. Ezután ezt a névsort a pilóták feletteseinek véleménye nyomán 110 pilótára szűkítették; a parancsnokok tudták ugyanis, hogy a jelöltek milyen munkát végeznek a mindennapokban.

Számukat később az oktatótisztek értékelése nyomán 69-re faragták – ők tanították meg repülni őket, és első kézből ismerték idegállapotukat és reflexeiket. Ezután Washingtonban a NASA által szervezett több körös interjúra hívták be azokat, akik átmentek a rostán. Itt tájékoztatták őket a Mercury-programról, majd megkérdezték tőlük, hogy még mindig részt kívánnak-e venni benne. Ebben a körben 37-en estek ki – legtöbben egész egyszerűen nem akartak felvállalni egy ilyen radikális váltást. Harmincketten viszont vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek az alapos orvosi és pszichológiai vizsgálatokon – erről az első két fejezetben részletesen beszélnek majd az asztronauták. Ebben a körben további 14 pilóta esett ki, így 18-an maradtak versenyben.

A NASA végül döntött, és 1959. április 9-én Washingtonban délután kettőkor a hét kiválasztott férfi egy pódiumra vonult, ahol sajtótájékoztató keretében mutatták be őket. A jelenlévő riporterek kérdéseket tehettek fel nekik, és amikor egyikük azt kérte, hogy jelentkezzenek azok, akik késznek állnak egy űrrepülésre, mind a heten a magasba emelték a kezüket. Így kezdődött.

Első ránézésre volt pár meglepő hasonlóság a hét asztronauta között. Mindegyikük nős volt, és voltak gyerekeik is. Valamennyien kisvárosokból származtak. Egy kivétellel mindenki barna hajú volt – Johnnak ritkás, vörös haja volt. Mindössze tíz centiméter volt a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb asztronauta között (Shepard 180 centis magasságával vezette a mezőnyt, a Hetek közül Grissom a maga 170 centijével volt a legalacsonyabb, Carpenter, Glenn és Slayton egyaránt 178,5 cm, Schirra 177,5 cm, Cooper pedig 175 cm magas volt.) Hármuknak – Coopernek, Shepardnak és Slaytonnak – kék szeme volt. Grissomé és Schirra-é barna, Glenné és Carpenteré pedig zöld volt. Életkorukat tekintve a Mercury-programba 32 (Cooper), 33 (Grissom), 34 (Carpenter), 35 (Shepard és Slayton), 36 (Schirra) és 37 évesen (Glenn) kerültek be. Cooper – a legfiatalabb közülük – 68 kilós testtömegével a legkevesebbet nyomta a mérlegen. A legalacsonyabb Grissom kereken 70 kg volt, Shepard, Slayton és Carpenter egyaránt 72 kg volt. John Glenn testtömege elérte a felső határértéket: 81 kg volt. És Wally Schirrának 84 kg-ról le kellett fogynia ahhoz, hogy bekerülhessen a csapatba. (Glenn-nek és Schirra-nak mindig is oda kellett figyelnie a súlyára, és hogy formában maradjanak. Földkörüli repülésének reggelén Glenn 77,7 kg-ot nyomott.)

A legfontosabb közös vonás természetesen az volt, hogy mind a heten tapasztalt pilóták voltak. Hárman épp jókor kezdték katonai pilóta karrierjüket ahhoz, hogy légiharcban is részt vegyenek. Glennt ötször tüntették ki a kiemelkedő repülésért járó érdemkereszttel (Distinguished Flying Cross) és tizennyolcszor kapta meg a Légi Érdemérmet (Air Medal with eighteen clusters) a II. világháborúban és Koreában nyújtott szolgálataiért. Grissom és Schirra szintén megkapta a kiemelkedő repülésért járó érdemkeresztet, és őket is többször kitüntették a Légi Érdeméremmel, amit a koreai bevetéseiken tanúsított helytállásukért kaptak.

Itt volt tehát hét, azonos háttérrel, műszaki végzettséggel, hasonló tudással rendelkező férfi, és csak alig különböztek egymástól méretben és megjelenésben. Mivel mindannyian átmentek az interjúk és tesztek jelentette szűrőn, esetleg gondolhatnánk, hogy szakasztott olyanok voltak, mint hét egyforma tojás. Ez azonban távolról sem igaz. Épp ellenkezőleg: a NASA végül hét, különböző személyiséggel és szaktudással rendelkező asztronautát kapott, akik felbecsülhetetlen szerepet töltöttek be a programban.

„Kétség sem fér hozzá” – mondta egy nap Alan Shepard az egyik barátjának – „hogy hét különböző egyéniség vagyunk, hét teljesen eltérő személyiséggel rendelkezünk. Mindenkinek más az erőssége, máshoz értünk, és eltérő a vérmérsékletünk. De szerintem nagyon jól kiegészítjük egymást. Közülünk vannak, akik bizonyos szakterületeken jobbak. Másoknak határozottabb személyisége van. Megint mások közvetítő szerepet töltenek be köztünk. Valahányszor együtt vagyunk, őszintén beszélünk egymással. Szerintem ez volt az egyik oka, amiért a pszichiáterek olyan tüzetesen tanulmányoztak minket: azt akarták, hogy olyan emberek kerüljenek a programba, akik aztán képesek lesznek összedolgozni. Ez kivételes lehetőség megmutatni, hogy az egységesítés működőképes lehet – legalábbis, a mi szintünkön.”

Jellemző, hogy Alan Shepard ezt emelte ki. A New Hampshire-i csillogó szemű és szabatosan fogalmazó haditengerész alezredes arról híres, hogy profi módon közvetített a színfalak mögött a Mercury fejlesztésével foglalkozó jó pár bizottság között. A folyton versengő asztronauták, akik megtanulták reálisan felmérni a többiek hozzájárulását a csapat munkájához, nagyra tartották Shepardot. „Nagyon okos” – hallani a legokosabbak közül. „Kiváló pilóta” – mondja más a legjobb pilóták közül. „A Haditengerészet egy kiváló tisztet veszített el azzal, hogy Al csatlakozott a Mercury-programhoz” – mondta egy másik asztronauta. „A flottát irányító admirális szemével látja a dolgokat. Minden apró momentumot a helyére tesz, és nem zavarják össze a részletek. Azután, hogy kialakítja véleményét, szilárdan kitart mellette – és általában igaza is van.”

Shepardnak gyorsan vág az esze, megnyerő, de sokszínű bája és kiváló humorérzéke van. Al ismertette meg az asztronauta-klánt José Jiménezzel. José, aki Bill Dana humorista agyszüleménye és hasonmása, egy fantasztikus spanyol asztronauta, akinek vicces kiejtése és félénk, „kérem, ne lőjenek fel”-hozzáállása van, amivel Shepardot láthatóan levette a lábáról. Al úgy vélte, hogy Jiménez komikus történeteivel kiválóan le lehet vezetni az embereiben felgyülemlett stresszt, amikor egy-egy küldetés előtt tetőfokára hágott a feszültség. Olyannyira ezt gondolta, hogy egy tréning során még azt is elintézte, hogy a Mercury Küldetésirányítás José párbeszédei közül párat felvételről bejátsszon. És – ahogy az a könyv későbbi fejezeteiből kiderül – Jiménez történetei Alnek köszönhetően a megfelelő helyzetekben rendre felbukkantak.

De a kritikus pillanatokban Shepardot kizárólag a munka érdekli. Segített előkészíteni Glenn földkörüli küldetését, de Shepard emellett egy másik fontos feladatot is kapott: ki kellett munkálni a jövő űrhajóját, valamint részt vett a NASA hosszútávú, holdutazással kapcsolatos terveinek kidolgozásában is. Kedvenc időtöltései egy született atlétára vallanak: golfozik, vízisíel és korcsolyázik. Ezen kívül egy fehér Corvette sportkocsi rabja, olyannyira, hogy elterjedt róla, hogy repülés helyett inkább levezette az otthona és a Cape Canaveral közti 1300 kilométeres utat."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr605886698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.