Deke_cover.jpgAz első közös amerikai-orosz űrrepülés alkalmával az asztronauták első ízben repültek át a Szovjetunió fölött. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Az ASTP egyik előnye az volt, hogy az oroszok kicsit nyitottabbá váltak. Amellett, hogy megengedték, hogy létesítményeik többségét felkeressük, a Szojuz startjának élő közvetítéséhez is hozzájárultak.
Július 11-én kigurították az elsődleges Szojuz-rakétát ugyanarra az indítóállásra, ahonnan annak idején Gagarin is felszállt – mi pedig már kikövetkeztettük, hogy ez alighanem a Szojuz-19 lesz, hacsak nincs más küldetés is a tarsolyukban. Két nap múlva a tartalék Szojuzt is kivitték a tartalék indítóállásra. (Tényleg komolyan vették a redundanciát.)
A pályaszámítás sajátosságai miatt mindkét startot július 15-én, kedden helyi idő szerint a délután derekára ütemezték. Amikor Bajkonurban délután van, Floridában épp az éjszaka közepe, így mi átaludtuk a Szojuz-19 startját.

Mivel az ébresztést délelőtt tízre terveztük, én már ébren voltam, amikor John Young bekopogott az ajtón. Szokatlan volt, hogy ezzel a kis ceremóniával most engem ébresztenek –1962 óta ez most fordult elő velem először.
Tom és Vance társaságában úri módon marhahúst és tojásokat ebédeltünk Johnnal, Ron Evans-szel és Jack Lousmával együtt. Már tudtuk, hogy a Szojuz-19 sikeresen pályára állt, és hogy minden kedvezően alakul a küldetésünkhöz.
Beöltöztünk, felültünk az autóra, és kikocsikáztunk az indítóálláshoz. Be kell valljam, nagyon jó érzés volt a lengőkaron átmenni az űrhajóhoz … elvégre csak tizenhárom évet kellett várnom erre a pillanatra. Sosem pályáztam a világ legidősebb újonc asztronautája címre, de nem fogok panaszkodni.

Bekötöttük magunkat, Tom ült a baloldalon, Vance középen, én pedig a jobbszélen. Az egyetlen probléma a visszaszámlálás során egy beakadt vezetékkel volt. Nem akartuk megszakítani a visszaszámlálását, és pár nap múlva újra megkísérelni a startot, mivel addigra a Szojuz-19-nek már vissza kellett jönnie. (Ezért volt szükség a tartalék-Szojuzra.)
A vezetékkel kapcsolatos probléma elhárult, és pontosan a kellő időben begyújtott a hajtómű, mi pedig felszálltunk.

Mivel én hallgattam ki az összes Gemini- és Apollo-legénységet, az események nem értek felkészületlenül. A felszállás hangosabb volt, mint amilyenre számítottam … nyolc hajtómű dolgozott a hátunk mögött. Mindez még hangosabb lett, amikor elértük a Max-Q-t, ezután az utazás már simán ment.
Huhú! A hajtómű leállása nagyon hirtelen történt. Egyik pillanatban még az ülésbe présel a gyorsulás, a következő pillanatban pedig nekifeszülünk a hevedereinknek. Súlytalanságban voltunk.
A küldetés során egyikünk sem lett tengeribeteg, ez az űrsikló-programban résztvevő asztronauták feléről nem volt elmondható. Igazából a Gemini-, Apollo- és Skylab-program során nagyon keveseket sújtott az űradaptációs szindróma. Az volt az elméletem – és most is tartom – hogy gyakorlással megelőzhető a tengeribetegség. Ez volt az egyik oka, amiért T-38-as vadászgépekből álló flottánk volt, így a pilóták dugóhúzókat és más manővereket hajthattak végre – így szoktatva hozzá magukat a súlytalansághoz. (Egy alkalommal még egy emlékeztetőt is ki kellett adnom, mivel a T-38-asokat utasszállító gyanánt használták, nem pedig a kiképzés céljaira.)

Az első teendőnk az volt, hogy a parancsnoki és műszaki egységgel eltávolodunk az S-IVB fokozattól, megfordulunk, majd visszajövünk a dokkolóegységért. A manővert Tom hajtotta végre, és tökéletesen sikerült. Ezután levettük szkafanderünket, és nekiláttunk a munkának.
A küldetés egyik érdekes momentuma az volt, hogy olyan területek fölött repülünk át, amit amerikai asztronauta korábban még sosem látott – beleértve a Szovjetunió egyes részeit is. Annak érdekében ugyanis, hogy a Szojuzzal azonos pályára álljunk a Cape-től északkeleti irányba indultunk. Megpróbáltam lopva kilesni az ablakokon, és jó néven vettem volna, ha egy kilátó is lenne az űrhajón, ahol egész nap csak ülhetnék, és nézhetném, ahogy elhalad alattam a Föld. De az első napon nem is volt sok idő a nézelődésre. A műszaki egység főhajtóművét (SPS) kétszer be kellett kapcsolnunk: előbb azért, hogy köralakúvá alakítsuk pályánkat, másodszorra pedig azért, hogy ellipszis-alakúvá változtassuk, így lehetővé válik, hogy a következő két napban fokozatosan megközelítsük a Szojuzt.

Felmerült egy kisebb probléma a dokkolóegységbe vezető ajtóval – szó szerint nem tudtuk kinyitni. Mivel egy hosszú nap tudtunk a hátunk mögött, Tom azt javasolta a küldetésirányításnak, hogy reggel ez legyen az első dolgunk.
Összecsuktuk Vance ülését, hogy több helyünk legyen, és aztán álomba merültünk: két ember az üléseken, egy pedig alattuk, az alsó raktérben aludt, ami nem igazán ment túl jól. Ezt az első éjszakát leszámítva, ettől kezdve a dokkolóegységben aludtam.
A szerdai nap a dokkolóegység előkészítésének jegyében telt. Kísérletek vártak ránk. Nekem pedig fel kellett készülnöm arra, hogy az Apolloval megkerüljem a Szojuzt: korábban órákat töltöttem el a szimulátorban, hogy begyakoroljam szemmérték alapján végezni a „pályaszámítást”.

Tizenhetedikén délelőtt közelítettük meg a Szojuzt. Még egyszer bekapcsoltuk a főhajtóművet, ezúttal pályánk legmagasabb pontját alacsonyabbra vettük, így a Szojuz felé gyorsíthattunk. A szextánson át már láttuk a Szojuzt, én pedig az ultrarövidhullámú rádióra váltottam, és első ízben beszélhettem a másik legénység egyik tagjával – Valerij Kubaszovval.
Tom megkezdte a dokkolás befejező fázisát, a végső megközelítést, ekkor mindkét űrhajó a Csendes-óceán fölött járt. Ütközés esetére mi hárman a légmentesen lezárt parancsnoki egységben tartózkodtunk, Leonov és Kubaszov pedig szkafanderükbe voltak öltözve. Egy kommunikációs műhold segítségével tévéközvetítést sugároztunk a földre, így a világon mindenki figyelemmel kísérhette a fejleményeket."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr435829314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.