Deke_cover.jpgA Skylab küldetése előtt az asztronauták főnöke ragaszkodott ahhoz, hogy az orvosok jobbnál-jobb ötleteiket előbb magukon próbálják ki. Egyikük kis híján belehalt. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"A Skylabnek négy fő célja volt. Egyfelől ki kellett deríteni, milyen alapvető műszaki követelmények szükségesek ahhoz, hogy egy legénység egy vagy két hónapot töltsön a világűrben. Ilyet korábban még senki nem próbált. Aztán ott volt egy sor, Nappal kapcsolatos asztronómiai kísérlet (a Skylab elejére szerelt Apollo Telescope Mount, ATM használatával), a földi energiaforrások feltérképezése és az orvosi vizsgálatok.
Utóbbiak közül jó pár az évek folyamán eléggé elfajzott - már ha nem egyenesen nevetségessé vált. Egyszer például az orvosok kitalálták, hogy milyen nagyszerű is lenne, ha a küldetés során biopsziát hajthatnának végre a Skylab legénységének egyik tagján. Hát, nem tudom Önök hogy vannak vele, de egy biopszia azért neccesebb, mint egy injekciót beadni magunknak. (Pár embert még foghúzásra is felkészítettek súlyos esetben.)

Valaki még egy műszerrel is előállt, ez afféle csináld-magad biopsziás felszerelés volt. Csak vágd bele egyenesen a combodba, nyomj meg egy gombot, és készen is van.
Ami azt illeti, én ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt a ketyerét előbb az egyik tervezőjén próbálják ki. Tény, ami tény a srác vonyított a fájdalomtól, amikor ezzel az izével megpróbált egy darabot kitépni a combjából. Vissza a tervezőasztalhoz.
Egy másik esetben szívkatétert akartak bevezetni a legénység egyik tagjába, hogy a felszállás, a súlytalanság és a landolás közben megfigyelhessék a szív működését. Elméletileg rendben, de a gyakorlatban már nem. Talán a kardiológusokkal kapcsolatban szerzett saját tapasztalataim is közrejátszottak abban, hogy aggódtam, milyen hatással lesz ez a legénység érintett tagjára – az évek során nem sok kardiológus volt rám nagy hatással. Így egy újabb demonstrációra sor került, az önmagán kísérletező alany szíve pedig megállt. Szerencsére, nem volt halálos.
Végül a szívkatétert tényleg kipróbálták, de csak 1991-ben, a Spacelab űrsiklóküldetés keretében.

LBJ 1973 januárjában szívrohamban meghalt, február 17-én pedig az Emberes Űrhajó Központot átnevezték Lyndon B. Johnson Űrközpontra (Lyndon B. Johnson Space Center).

A Skylabet szállító Saturn-V startját 1973. május 14-re terveztük. Vicces látvány volt, ahogy az indítóálláson üldögélt, és ezúttal nem egy Apollo parancsnoki és műszaki egysége volt a tetején. Persze, ez egyben szomorú is volt, mert mint kiderült, ez volt a Saturn-V utolsó startja. Az első legénység indítását a következő napra ütemeztük egy Saturn-1B fedélzetén.
A Skylab pont időben, délután fél kettőkör szállt fel, mi pedig a sajtó számára fenntartott pódiumról néztük végig: az első percekben minden jól is alakult.
Amikor a rakéta alig több mint egy perccel a start után elérte a Max Q-t, a telemetriai adatokokból valami nagyon vicces dologra derült fény: a meteoritpajzs valószínűleg kinyílt. Ez a munkaállomás külsejét borító héj volt, aminek enyhén kellett kinyílnia, hogy valamiféle takarást nyújtson a járműnek. Persze csak azután, hogy pályára állt.
Aztán jött egy újabb státuszjelentés, ami tudatta velünk, hogy a két nagy napelemtábla egyike úgyszintén kinyílt. Mivel úgy tűnt, hogy minden más jól alakul, ekkor még senki nem izgatta magát emiatt: fals jelzésnek tartottuk. Az S-IC üzemanyagának elégetése után az S-II gyújtott be, tíz perccel a start után pedig a Skylab pályára állt.
Az első földkörüli keringés alkalmával a Skylab automata rendszerei bekapcsoltak, és mindent kinyílt – az egyik nagy napelemtábla és a meteoritpajzs kivételével.

A Skylab működéséhez nagyjából nyolc kilowatt elektromos áram kellett. Az ATM-en egy sor napelemtábla kapott helyet, de ezek rendben kinyíltak. Így viszont csak mintegy negyven százalékát biztosították a munkaállomás energiaszükségletének. Úgy tűnt, hogy az egyik táblának annyi, a másik pedig épp csak valamicske áramot termelt.
Ezután a munkaállomás hőmérséklete emelkedni kezdett. (A meteoritpajzs nem csak a kisebb becsapódások ellen nyújtott védelmet, hanem egyúttal árnyékolta is a munkaállomást.)
Ezen a ponton döbbentünk rá, hogy a madárkánkkal bajok vannak. Bill Schneider, a Skylab programigazgatója bejelentette, hogy Conrad legénységének startját minimum május 20-ig elhalasztják.

Egy csapat megpróbálta kitalálni, hogy a sérült űrállomással egyáltalán milyen küldetés hajtható végre. Egy másik pedig azon kezdett töprengeni, hogy miként lehetne a Skylabet megjavítani.
Pár napon belül kiderült, hogy a legénységnek egy új pajzsot kell telepíteni a munkaállomás köré. Három alternatíva kínálkozott, de a befutó végül egy hatalmas napellenző lett. A legénységnek alapvetően a tudományos munkára tervezett kis zsilipajtón át kellett ezt kitolnia, majd miután szétnyitják, kényelmesen végig lehet húzni a Skylab külsején. Ahogy haladnak, úgy lehet fokozatosan csökkenteni a sátorrúd hosszát, amivel ezt a valamit visszahúzzák. A napellenzőt azonban még meg kellett tervezni, le kellett gyártani és tesztelni, ráadásul a legénységnek is fel kellett készülnie a használatára – mindezt pár nap alatt. (Nem hagyhattuk, hogy a Skylab a jelenlegi 60 Celsius fokos belső hőmérsékleten maradjon, mivel a végén a fedélzeten lévő összes étel és filmszalag megsül.)
A szerelési munkálatok tesztelésével Rusty Schweickart és Story Musgrave sok időt eltöltött a „semleges felhajtóerő szimulátorban”(neutral buoyancy simulator) – ez egy nagy medence volt, ahol az asztronauták az űrsétát gyakorolták súlyokkal ellátott szkafanderükben. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a koncepció működőképes.

Arra gondoltunk, hogy valamilyen törött alkatrész miatt nem tud teljesen kinyílni a megmaradt áramfejlesztő. Mindenesetre termelt némi áramot, így tudtuk, hogy legalább túlélte a kalandot. Elképzelhető volt, hogy a legénység egy űrséta keretében levágja a sérült alkatrészt. Ehhez azonban speciális szerszámokra volt szükség.
Aztán három nappal a start előtt a legénység felosztotta a feladatokat, és különböző technikákat próbáltak ki. Pete Conrad és Paul Weitz helyezik el a napellenzőt, Joe Kerwin pedig a mentőmegoldásra készült (ez egy lapos pajzs volt, amit a munkaállomás orrán lévő ATM-ből lehetett kihelyezni). Weitz szintén készen állt, hogy az űrhajó ajtajából megpróbálja kiszabadítani a beragadt áramfejlesztőt.
Nagy kihívást jelentett az is, hogy egyáltalán elkészüljön a berendezés, és beférjen majd a parancsnoki egységbe – majd időben meg is érkezzen rendeltetési helyére. A két árnyékolót huszonötödikén, pénteken, a start napján hajnali kettő után rakták be az űrhajó fedélzetére. A legénységet alig pár óra múlva ébresztették.

Az egészben az volt vicc, hogy működött. A start után a legénység megközelítette a Skylabet. P.J. kihajolt a parancsnoki egységből, miközben Joe Kerwin a lábánál fogva tartotta. Pár hajlott fémdarabot látott a megmaradt napelemtábla környékén, de az áramfejlesztőt kiszabadítani már nem tudta. Ezután hermetikusan bezárkóztak, és megpróbáltak dokkolni, ami pár óráig nem jött össze, de végül csak-csak sikerült a Skylab fedélzetére jutniuk.
Két nap alatt a legénység felszerelte az árnyékolót, és a hőmérséklet kezdett a kívánt értékre csökkenni. Ezzel lehetővé vált a Skylab-küldetés folytatása, igaz, csak csökkentett üzemmódban.
A küldetés tizennegyedik napján, június 7-én, Pete és Joe űrsétára indult, a feladat a a napelemtábla kiszabadítása volt. Ezzel az űrállomás immár teljes kapacitással működött, mi pedig elkezdhettük a következő két látogatás megtervezését.
Elég meredek egy hónap volt."

Segíts Te is, hogy Magyarország lehessen az első európai nemzet, amelyik robotot juttat a Holdra a Google Lunar XPRIZE verseny keretében!

Facebook     Google+    Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr35813091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.02.13. 21:37:34

Azért szúrjuk már ide Jack Kinzler nevét is, aki végülis megmentette a Skylabet ezzel a rugós napernyős megoldással. A Tizenhármast a küldetésirányítás mentette meg, a Skylabet pedig a mérnökök :)