Apollo-15

 2014.02.07. 20:30

Deke_cover.jpgAz Apollo-15 legénysége a portól nem látta a leszállóhelyet, így a holdkompot erősen odacsapták a talajhoz, ami utána még odébb is csúszott. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"A legénység kiválasztását érintő utolsó nagy beavatkozásomra nagyjából ezidőtájt került sor, a Skylabbel kapcsolatban. Legalább három küldetéssel számoltunk, de egy negyedikben is reménykedtünk, és elméleti síkon egy ötödikről is szó volt. Így ehhez mérten volt szükség legénységre is, de a küldetések közül egy sem számít igazából zsákutcának: tizenöt ember közül kilenc joggal számíthatott egy űrrepülésre.
A gond az volt, hogy nagyjából húszan dolgoztak a programban. Pete Conrad, Al Bean, Walt Cunningham és Rusty Schweickart már repült az űrben. A pilótajelöltek P. J. Weitz, Jack Lousma, Bill Pogue, Jerry Carr, Bruce McCandless voltak, illetve páran az MOL-os srácok közül. És rajtuk kívül ott volt még egy egész falka kutató-asztronauta: Ed Gibson, Owen Garriott, Joe Kerwin, Story Musgrave, Bill Lenoir, Bill Thornton, Don Holmquest.
Felmerült, hogy minden legénység egy pilóta-parancsnokból és két kutatóból álljon, de ez így nem volt működőképes: a Skylab teljesen új volt számunkra. Úgy számoltam, hogy legalábbis az első küldetések legénységeiben legalább kettőnek némi tapasztalattal kell rendelkeznie a probléma-megoldás terén.

Az első küldetésre mindenképp egy tapasztalt embert szántam, így kézenfekvő volt Pete Conradot választani. (Pete helyett Tom Stafford még mindig repülhetett volna, de Tomot nem annyira dobta fel a gondolat, hogy egy álló hónapig a Föld körül körözzön.) P. J. Weitz már egy ideje az AAP-nél dolgozott, és jó munkát végzett, így ő lett az első legénység pilótája. És mindenki azt szerette volna, ha az első kutató-pilóta egy orvos lenne, mivel a küldetés huszonnyolc napig tart majd. Joe Kerwin volt a legmegfelelőbb jelölt a posztra. 1971-ben az alábbiak szerint terveztem a küldetéseket:

Skylab-1

(elsődleges)

Conrad-Kerwin-Weitz

 

(tartalék)

Cunningham-Musgrave-McCandless

Skylab-2

(elsődleges)

Bean-Garriott-Lousma

 

(tartalék)

Schweickart-Lenoir-Lind

Skylab-3

(elsődleges)

Carr-Gibson-Pogue

 

(tartalék)

Ugyanaz, mint a Skylab-2 esetében

Alighogy ennek híre ment a szervezeten belül, Walt Cunningham távozott. 1968 végétől az AAP/Skylab projektben dolgozott, és újból repülni akart. Attól még, hogy a küldetésirányítás ezt ellenezte, én még számoltam vele. De ez igazából játék volt a számokkal. Ő ezt elfogadta, de nem akart újabb két évig várni, hogy tartaléklegénységbe kerüljön, így inkább távozott, és az üzleti világban helyezkedett el.
Rusty Schweickartot az első Skylab tartaléklegénységébe raktam, majd egy újabb tartalékparancsnok után néztem. A legesélyesebb jelölt Dick Gordon és Vance Brand volt, mivel ők pár hónap múlva felszabadulnak az Apollo-15-ösből. Dick tudatta velem, hogy a 15-ös után visszavonul, így Vance-hez fordultam.

Egy oroszokkal közös küldetés elméleti lehetőségét leszámítva, elérkeztünk az út végére, már ami a legénységeket illeti. És ezt az Asztronauta Irodában el is mondtam a srácoknak. Igazából a sajtóba is eljutott a híre, hogy azt mondtam többségüknek, hogy „akár pakolhatnak is”, mivel háromszor többen voltunk a kelleténél.
Bejelentésem nyomán nem indult meg éppen tömeges elvándorlás, noha két kutató-asztronauta – Phil Chapman és Tony England – távozott. (England 1979-ben visszajött a NASA-hoz asztronautának, és végül 1985-ben az űrsikló fedélzetén kötött ki.) Mások a NASA-nál vagy a kormányban különböző munkahelyeken helyezkedtek el – Joe Allen a NASA központjába távozott.
A többiek közül páran azért álltak odébb, mert amúgyis váltani akartak: vagy azért, mert letelt a hadsereg kötelékében eltöltött húsz éves szolgálati idejük, vagy egyszerűen csak személyes okokból. (Ed Mitchell például elvált, és új életet akart kezdeni.)

Az Apollo-15 volt a J-típusú holdküldetések közül az első, és a korábbiakhoz képest kétszer annyi időt tölthetett a felszínen. A legénység tagjai Dave Scott, Al Worden és Jim Irwin voltak, és már tizennyolc hónapja készültek a feladatra. (Szóba került, hogy Jim Irwint Jack Schmittre cseréljük, mivel azonban ő már a 17-es legénységéhez tartozott, Jim holdraszállását semmi nem veszélyeztette.)
Talán túl sok is volt a kiképzés. A start előtti egyik utolsó sajtótájékoztató keretében Jim Irwin pár holdkomppal kapcsolatos műszaki problémára panaszkodott. (A legénység a holdkompot Falconra keresztelte, és az Endeavour nevet választotta a parancsnoki egység számára.) Mindig is volt pár malőr, ami az utolsó pillanatban esett be, de ezeket általában nem egy rakás riporter társaságában vitattuk meg.
A Tizenötös 1971. július 26-án, hétfőn szállt fel – ez volt az első emberes repülés, azóta, hogy Jim Fletcher NASA-igazgató lett, és ő is jelen akart lenni a startnál. A felszállás és a holdirányú gyújtás jól ment. Egy-két probléma felmerült a Hold felé menet, de igazából semmi olyasmi nem történt, amit ne lehetett volna megoldani: három nappal a start után holdkörüli pályára álltak.

A 15-ös leszállóhelye a Hadley Apenine Hegységben volt, amire főként azért esett a választás, mert a Hold lehetséges eredetével kapcsolatban adhatott némi útbaigazítást. Mivel azonban a leszállóhely a hegyek között volt, Dave-re és Jimre embert próbáló landolás várt. A végén szinte teljesen függőlegesen kellett leereszkedniük a felszínre. A leszállófokozat hajtóműve pokoli mennyiségű port kavart fel, olyannyira, hogy a legénység nem is látta a leszállóhelyet. Igen keményen fogtak talajt, és ezután a holdkomp még pár métert csúszott is, mielőtt megállt volna. „A Falcon a Hadley alföldjén áll” – mondta Dave a leszállás után.
Három napot töltöttek a felszínen, ezalatt három nagy holdsétát hajtottak végre, aminek során a holdjárót is kipróbálták. Örvendetesebb volt, hogy a holdjáróra szerelt TV-t távirányítással lehetett működtetni a Földről. Dave és Jim elhelyezhette a kísérleti berendezéseket, mintákat vehetett, miközben Ed Fendell – úgyismint Videó Kapitány – kezelte a kamerát: nézhette őket is, de más irányba is elforgathatta a kamerát. Joe Allen kutató volt a holdséták alkalmával a CapCom, és jól tudom, mekkora segítség volt számára a tévé.
A küldetés során hangzott el kedvenc asztronauta-viccem. Dave Scott megpróbált egy mintavételi rudat belenyomni a talajba, de nem járt túl sok sikerrel. Szó szerint hátrébb ment, hogy nekifusson, és lendületből döfje bele. Joe Allen a jelenetet a tévén kísérte figyelemmel, és csak ennyit mondott: „Vigyázz, nehogy véletlenül átlyukaszd.”"

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr665804010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.