Űrtechnika a javából

 2014.01.22. 16:30

Deke_cover.jpgNeil Armstrong filctollal támasztott ki egy biztosítékot a holdkompban, mivel az eredetit véletlenül letörte. Ez pont az volt, ami ahhoz kellett, hogy felszálljanak a Holdról. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Neil és Buzz most már mindössze kilencszáz méterrel volt a Nyugalom Tengere fölött, azon a ponton, amit „nagykapunak” hívtunk: itt kellett dönteni a folytatásról – arról, hogy biztonságosan le tudunk szállni, vagy inkább szakítsuk meg a küldetést. Ekkor kérdezte végig Kranz a csapatát, és végül a landolás mellett döntöttek.
„Értem, folytatjuk a leszállást” – felelte Neil. Aztán újra megszólalt a vészjelző. „Tizenkettő-null-egy riasztás” – jelentette Buzz. Újabb gyors párbeszéd következett Kranz és Bales között, majd Charlie Duke azt mondta a legénységnek: „Ugyanaz. Folytatjuk.”
Neil és Buzz az Eagle fedélzetén az eddig használt számítógépes programról amúgyis épp egy másikra váltott. Utóbbit arra tervezték, hogy az utolsó pár száz méteren automatikusan irányítsa a süllyedést, miközben Neil pilótaként a holdkomp útját jobbra vagy balra korrigálja.
Most Buzz hangját hallottuk, aki a magasságértékeket és a süllyedés ütemét ismertette. Nem a mi kedvünkért tette, hanem Neil miatt. „Világítás bekapcsolva, lefelé 0,7 m/s-mal. Előre. Előre. Jó. Tizenkét méter, lefelé 0,7 m/s-mal. Némi por kavarog.” Világítás bekapcsolva. Némi por kavarog!

Ez legalább olyan borzalmas volt, mint egy bevetés. Egyvalamit később megbántam. Charlie Duke túl sokat beszélt, holott Buzz mondandója volt az egyetlen dolog, ami most már igazából számított. Így átnyúltam hozzá, meglöktem a karját, és ezt mondtam: „Kussolj!”
A következő egy percben már csak egyszer szólalt meg, amikor figyelmeztette a legénységet, hogy harminc másodperc van hátra – ennyi időre elegendő üzemanyaguk maradt.
Ekkor valószínűleg kilenc méter alatt lehettek. Buzz: „Előre… jobbra lebegés. Kontaktfény.” A holdkomp lábainak aljára szerelt rudak hozzáértek a felszínhez. „Oké, hajtómű leáll. ACA kioldva, mindkét üzemmód auto-állásban. Leszállóhajtómű kézi vezérlés kikapcsolva, hajtóműszabályzó lent. Négy tizenhármas bent.” Ezeket a kapcsolókat kellett átállítani.
Charlie Duke megszólalt: „Vettük, hogy lent vagytok, Eagle.”.
Neil válaszolt. „Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.”
 
Gene Kranz közölte embereivel, hogy az Eagle a „T1”-re készen állt: legalább egy percig maradhat a Holdon. Ami szintén nem volt rossz hír. Az egész MOCR felbolydult. Tizenöt másodpercbe telt, mire mindenki lehiggadt. Aztán a „T2” következett, még egy perc.
Miután tizenkét percet töltöttek a felszínen - hacsak nem történik valami komoly vészhelyzet - nem volt értelme, hogy felszálljanak, mivel a Columbia-nak már túl sok időbe telt volna megtalálni őket. Mike Collins pont ekkor repült el fölöttük. Mindent hallott: „Jó műsor volt!” – mondta.
Neil következett: „Az utolsó szakasz nagyon hosszúnak tűnhetett. A robotpilóta egy futballpálya méretű kráter kellős közepébe vezetett minket, ahol mindenfelé számtalan méretes, egy vagy két kráterátmérőjű szikla volt.” Neil-nek arrébb kellett kormányoznia a holdkompot a kijelölt leszállóhelytől, ez magyarázta, hogy miért fogyott el kis híján az üzemanyag.

Az eredeti ütemezés szerint a legénységre a landolás után pihenés várt, és a holdsétára hét órával a leszállás után kerül csak sor: július 21-én a kora reggeli órákban. Nem hiszem, hogy Neil és Buzz bármikor komolyan vette a tervnek ezt a részét, és senki nem hibáztatta őket ezért. (Azért ez szerepelt a tervekben, mert senki nem akarta a legénységet túl nagy stressznek kitenni: felkészülés a landolásra, landolás, felkészülés a holdsétára, majd a holdséta - ez így egymás után papíron kivitelezhetetlennek tűnt szünet nélkül.)
A Küldetésirányításnál Gene Kranz Fehér Csapata délután négykor Milt Windler Fekete Csapatának adta át a műszakot.
Neil és Buzz megkérdezte, hogy kihagyhatnák-e a szunyókálást, és rögvest belekezdhetnek-e a holdsétába, Chris Kraft pedig jóváhagyta, és ennek érdekében Cliff Charlesworth Zöld Csapatát hamarabb szolgálatba állították. (Őket képezték ki a holdsétára.)
Hat órával a landolás után Neil és Buzz már beöltözött szkafanderébe, és az Eagle bejárati ajtaja nyitva állt. A holdkomp dekompressziója a tervezettnél tovább tartott – általában minden több időt vett igénybe a tervezetthez képest, mivel a szimuláció során nem tudtunk megfelelő körülményeket teremteni.
Végül aztán az Eagle külsejére szerelt tévékamera felnyílt, és homályos fekete-fehér képeken látni lehetett, ahogy Neil lefelé ment.
Előbb megállt a holdkomp egyik lábának alján, ellenőrizte, hogy gondot okozhat-e visszatérni a létra tetejére. Nem talált problémát. „Most lelépek a holdkompról.”
Láttam, ahogy mozgott. Aztán ezt mondta: „Kis lépés ez egy embernek, de nagy ugrás az emberiségnek.” Neil később elárulta, hogy egészen addig nem döntötte el mit fog mondani, amíg el nem hagyta a holdkompot. Ez Neilre vallott: várj az utolsó pillanatig, aztán dönts jól.
„A felszínt puha por borítja. Könnyen megtapad a cipőm orrán.” Még mászkált valamennyit, majd arra a következtetésre jutott, hogy a Holdon a mozgás könnyebb, mint a szimulációk alkalmával.
Aztán Buzz következett. Neil-nél gyorsabban ereszkedett le. Első szavai ezek voltak: „Varázslatos sivárság.”
Kihelyezték a kísérleteket, begyűjtöttek a kőzetmintákat, és felállították a zászlót. Beszéltek Nixon elnökkel, majd felolvasták a holdkomp leszállófokozatára erősített táblára írt szöveget. Valamivel több, mint két óra múlva már újra az Eagle-ben voltak.

Mike Collinsnak volt a legrosszabb. Egyedül volt a Columbia fedélzetén, és hetven percenként kerülte meg a Holdat. Egyik feladata az volt, hogy próbálja megtalálni a felszínen álló Eagle-t, de nem járt túl sok sikerrel.
Hazamentem aludni egyet, amíg a legénység is pihen. Minden ragyogóan ment idáig, de folyton az járt a fejemben, hogy JFK célja nem csak az volt, hogy ember szálljon a Holdra, hanem az is, hogy biztonságosan visszatérjen a Földre.
A MOCR-ben a srácok még mindig próbálták megtalálni a megoldást pár problémára, amik befolyásolhatták a visszatérést. A landolás során tapasztalt vészjelzésekre nagyobb eséllyel a számíthattunk a felszállás során is – és ez jóval veszélyesebb lehet. (A sikeres űrrandevú érdekében a Columbia útjának nyomon követéséhez több adatra volt szükség, mint a Hold megtalálásához.) Az MIT részéről egy George Silver nevű srác dolgozott a szoftveren, most a véleményét kérték ki a számítógép túlterhelése miatt. Korábban a 10-esen már tapasztalt hasonlót: akkor a számítógép pár másodpercenként újrakalkulálta az űrrandevúhoz szükséges szögértéket, noha erre az ereszkedés során semmi szükség nem volt. Kiderült, hogy az űrrandevú során használatos radar kézi üzemmód helyett még mindig automata állásban volt. Ezt az információt Neilnek és Buzznak mintegy harminc perccel a felszállás előtt mondták meg.

Az Eagle rendszereinek ellenőrzését végző srácok is találtak aggasztó dolgot. Úgy tűnt, hogy a leszállófokozat egyik üzemanyag-vezetékében valamiféle dugulás van, valószínűleg egy darab fagyott hélium. Az elzáródás nem jelentett problémát, mivel a leszállófokozat hajtóművét nem kapcsoljuk be újra, de önrobbanást attól még okozhatott. Végül kiderült, hogy a darabka egyszerűen elolvadt.
Neil-nek sikerült letörnie egy biztosítékkapcsolót az Eagle kabinjában, miközben szkafanderében és a PLSS-sel a hátán odabenn mozgott. Történetesen ez a biztosíték élesítette a visszatérő fokozat hajtóművét a sikeres gyújtás érdekében. Nyilván sokféleképpen meg lehetett volna oldani a problémát, de a legjobb ötlettel Neil és Buzz állt elő: egy filctollat dugtak bele, és így támasztották ki.
Neil és Buzz megpróbált pihenni egyet a holdséta és a felszállás között – ez azonban nem nagyon jött össze: a holdkompban túl hideg volt. Eközben a Luna-15 parancsot kapott a holdkörüli pálya elhagyására. Ahelyett azonban, hogy leszállt volna a Holdra, becsapódott a felszínbe.

Július 21-én, hétfőn délután 12:55-kor ismét a MOCR-ben voltam, és onnan hallgattam Buzz visszaszámolását: „Kilenc, nyolc, hét, hat, öt – fokozat elhagyása, hajtóműkar felfelé, tovább… Gyönyörű volt!” És már úton is voltak fölfelé. „Nagyon simán megy.”
„Egyenesen a U.S. One nyomában vagyunk” – mondta Neil. A visszatérő fokozat gyújtása hat percig és huszonöt másodpercig tartott.
Még mindig rájuk várt az űrrandevú és a dokkolás. Azóta, hogy három éve Neil Armstrong és Dave Scott össze-vissza bukdácsolt az égen, meglehetősen rutinszerűvé vált ez a művelet.
Miután Neil, Mike és Buzz elhagyta a holdkörüli pályát, és úton volt hazafelé, én is beszéltem velük: „Itt az Eredeti capcom. Gratulálok kiemelkedő munkátokhoz. … Aztán útközben ne haverkodjatok azokkal a bogarakkal, leszámítva, persze, a Hornet-et.”
„Köszönjük, főnök” – felelte Neil.
Három nap múlva már a Csendes-óceán vízén voltak. Nem tudom, hogy Nixon elnök szavaival élve ez volt-e „a Teremtés óta a legnagyszerűbb hét”, de tény, hogy átkozottul jól sikerült."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr235775335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ninimimi 2014.01.23. 12:28:50

Szinte felfoghatatlan, hogy a technológia és számítástechnika fejlődési üteme mellett mindez közel fél évszázada történt.
Az meg a hazai olvasóknak most, innen derült ki, hogy a szovjet elvtársak Lunája "nem egészen" a terv szerint érte el a Holdat. A kommunista média hírferdítésének hála! "Véltelenül" épp az amerikaiak Holdraszállásának napján. Így aztán Népszabadság elvtárs címoldalán is ott viríthatott az amerikaiak történelmi leszállása mellett a szovjet "siker".

ninimimi 2014.01.23. 12:29:57

Ja, és köszönet a fordításért!

wilson77 2014.01.23. 14:22:06

Hú, nagyon érdekes, köszönöm!

-wilson

gmarc 2014.01.23. 15:48:04

Ezeket a könyveket meg lehet vásárolni angolul itthon?

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.02.13. 05:23:28

mult heten voltam az USS Horneten, Oakland mellett all es muzeum - van kulon resz ami a Gemini es Apollo programmal foglalkozik. A karanten, ( egy lakokocsi ) az urkabinok, ( a Geminie szep kek :) minden ott van, csodalatos.