Bécs szerepe a holdutazásban

 2014.01.07. 09:00

Deke_cover.jpgBécsben dőlt el, hogy az Apollo-8 megkerüli a Holdat, ahol a NASA mit sem sejtő igazgatója épp a Nemzetközi Űrkonferencián vett részt. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke: "Habár eldöntött tény volt, hogy a harmadik Saturn-V november végefelé repül majd legénységgel a fedélzetén, valószínűtlen volt, hogy a harmadik holdkomp is elkészüljön addigra. Úgy tűnt, hogy egészen 1969 elejéig várni kell rá.
George Low és Chris Kraft minimum április óta azt fontolgatta, hogy az „E” küldetést – a holdkomp magas földkörüli pályán történő tesztelését – megváltoztatják, és helyette inkább a Holdat kellene megkerülni. Ezzel egy lépés kimaradna, és a holdraszállást felgyorsítaná. Bob Gilruthot is nagyjából azidőtájt vonták be tervükbe. Ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről beszéltünk ugyan, de senki nem számított arra, hogy tényleg lesz is belőle valami.
A következő pár hétben Low egy még vadabb lehetőséggel rukkolt elő: egy az egyben dobjuk az „E”-küldetést, és helyette egy úgynevezett „C-plusz” (C-prime) küldetést iktassunk be. A C-plusz keretében az Apollo parancsnoki és műszaki egysége – holdkomp nélkül – decemberben holdkörüli pályára állna.

1968. augusztus 5-én, egy hétfői napon, Low visszatért szabadságáról, és nekilátott az ötlet megvalósításának. Rengeteg adatot kellett összeszedni. Vajon a navigációt és az űrhajó pályáját felügyelő csapatok készen álltak erre? Ki lehet képezni a küldetésirányítókat? Mi a helyzet az űrhajó útját a mélyűrben nyomon követő megfigyelő-hálózattal?
Low még azon a héten leutazott a Cape-re, és Rock Petronetól megtudta, hogy 1969 eleje előtt semmiképp sem készül el a 3. sz. holdkomp. Ami a legénységet illeti, úgy véltem, hogy négy hónap minden különösebb gond nélkül elegendő lesz a felkészülésre. A fenébe is, erre képeztek ki minket.

Péntek reggel Low Krafttal és velem együtt Gilruth irodájába ment. Gilruth azonnal jóváhagyta a tervet, amikor megtudta, hogy harcosainkat fel tudjuk készíteni az útra. Felhívta Sam Phillipset és von Braunt, akik több mint vevők voltak a dologra. Még aznap délután valamennyien Huntsville-be repültünk, von Braun irodájába.
Igazából ketten nem voltak csak jelen: Jim Webb és George Müller. Természetesen ők voltak azok, akiknek végül ki kellett mondani a végső szót. Mindketten Bécsben voltak a Nemzetközi Űrkonferencia résztvevőiként.

Phillips egészen a következő hét keddig, augusztus 13-ig nem tudott beszélni Müllerrel. (Először az ötletet átvitte Tom Paine-en, a NASA-központ megbízott igazgatóján. Paine jóváhagyta.) Müller ugyan nem volt az elképzelés ellen, igaz, nem is ugrált örömében. Nem volt meggyőződve arról, hogy műszaki értelemben milyen haszonnal kecsegtet, ha pusztán a parancsnoki és műszaki egység kerüli meg a Holdat. Másfelől viszont jó eséllyel tanulhatunk is valami hasznosat, hiszen a Saturn-V-össel első ízben repül legénység. Ő pedig nem akart nagy technikai ugrást az Apollo-7 és a holdkomp küldetése között.
A fő probléma Jim Webb volt, aki nagyon prüszkölt az egész ötlet ellen. Az Apollo-tűz nagyon megviselte, és lelki szemei előtt már látta, amint épp egy kongresszusi bizottságnak próbálja megmagyarázni, miért is volt szükség a terv ilyen radikális megváltoztatására, ha esetleg valami balul sülne el.
 
Webb azzal is tisztában volt, hogy NASA-igazgatóként a mandátuma a végéhez közeledik. Őt még JFK nevezte ki, megbízatását később LBJ meghosszabbította, viszont tudta, hogy a két elnökjelöltnek – Nixonnak és Humphreynak – is megvannak a maga emberei a posztjára. Így 1969 januárjában mindenképp távoznia kell a NASA-tól.
Bécsben Müller megdolgozta Webbet. Paine és Phillips hosszú táviratot küldött neki, amiben a műszaki jellegű problémákat vázolták. Tizenhatodikán Webb végül beadta a derekát: vágjunk bele. De csak titokban.
Kicsit elébe mentem a dolognak. Tizedikén, pénteken behívtam Jim McDivittet az irodámba. Ő volt az Apollo-8 parancsnoka, és ideje volt, hogy megtudja, mire készülünk a küldetésével kapcsolatban.

Más hangok
James McDivitt

Dave-vel és Rusty-val ekkor már másfél éve a holdkomp-küldetésen dolgoztunk. Amikor Deke magához hivatott, már tudtam, hogy készül valami, mivel azzal is tisztában voltam, hogy a holdkomp 1969 januárja előtt nem valószínű, hogy elkészül.
Deke elmondta, mi a helyzet, és jelezte: azt szeretné, ha az eredeti küldetésemnél maradnék – ami ettől kezdve az Apollo-9. És azt is mondta, hogy nem akar mindenáron erre kényszeríteni engem.
Erre szükségtelen lett volna, mivel ez a „C-plusz” küldetés nem vinne magával holdkompot, a NASA pedig kiképzésünkbe belefektetett energiát nem akarta kidobni az ablakon. Frank Borman és Bill Anders egy ideje már szintén a holdkompon tréningeztek.
Úgy vélem, hogy Rusty-val mindenki másnál jobban ismertük ezt a holdkompot. Így kétségkívül volt benne ráció, hogy annál a küldetésnél maradjunk, amire a kezdettől fogva készültünk.
Az évek során ez a történet odáig fajult, hogy az emberek kezdték azt gondolni, hogy a Hold megkerülését felajánlották nekem, de én visszautasítottam. Nem egészen ez a helyzet. Valószínűnek tartom, hogyha ott és akkor a földre vetettem volna magam, és könyörögtem volna, hogy mi kapjuk meg a „C-plusz” küldetést, akkor Deke nekünk adta volna. De konkrétan soha nem kínálták fel nekünk ezt az opciót.

Tizenkettedikén, vasárnap rögvest felhívtam Frank Bormant, aki ekkor épp Downey-ban, a Rockwell gyárában volt, és megkértem, hogy azonnal jöjjön Houstonba. Pár óra múlva megérkezett, én pedig elővezettem ajánlatomat: az Apollo-8 az övé lehet, ha akarja. A válasz Frank Bormanre vallott, aki gondolkodás nélkül, egyetlen szóval válaszolt: „Igen.”
Számomra mindig érdekes volt megfigyelni a Jim és Frank közti különbséget. Mindkettejüket nehéz feladatok elé lehetett állítani. Jim előbb átgondolta a dolgokat, és alapos megfontolás után döntött. Frank viszont rögtön határozott, amint az ember levitte a hangsúlyt mondandója végén. De végül mindketten mindig megoldották a feladatot.
Így aztán új terv körvonalazódott a különböző küldetések legénységét illetően:

Küldetés

Típus

Elsődleges legénység

Tartaléklegénység

7

C

Schirra-Eisele-Cunningham

Stafford-Young-Cernan

8

C’

Borman-Lovell-Anders

Armstrong-Aldrin-Haise

9

D

McDivitt-Scott-Schweickart

Conrad-Gordon-Bean

10

F

Stafford-Young-Cernan

 


Az összes érintett közül Dave Scott volt leginkább letörve a csere miatt, mivel rengeteg időt fordított arra, hogy gatyába rázza a 103-as számú parancsnoki egységet, és ezzel most a 104-esre került. (Az Apollo-7 a 101-es parancsnoki és műszaki egységgel repült, a 102-est földi tesztekre használtuk.)
Bill Anders szintén elég boldogtalan volt, mivel ezzel elvesztette minden esélyét arra, hogy a holdkomppal repüljön. Nem tudom, hogy a többiek mit érezhettek, bár visszatekintve úgy vélem, hogy leginkább Pete Conradnak lehetett volna oka a panaszra. A csere következtében ugyanis az Apollo-12-esen találta magát az Apollo-11 helyett.
A változásokat augusztus 19-én, hétfőn jelentettük be, de az új tervet ekkor még nem hoztuk nyilvánosságra. Még az Apollo-7 küldetése is előttünk állt. Sam Phillips egy hét múlva, sajtótájékoztatón jelezte, hogy akár egy „új küldetésre” is sor kerülhet az Apollo-7 és a holdkomp tesztje között. Ez volt a legtöbb, amit elárultunk.

1968. szeptember 15-én, alig egy hónappal később, Webb a Fehér Házba ment, ahol LBJ-vel találkozott. Onnan már nem NASA-igazgatóként tért vissza. Sosem tudtam meg pontosan, mi is történt, habár a fáma úgy szólt, hogy Webb eleve akkor kívánt távozni a NASA-tól, amikor LBJ is elhagyta a Fehér Házat, és erre LBJ-t rossz pillanatban emlékeztette. Ezen a ponton Johnson nemes egyszerűséggel megköszönte kemény munkáját, majd kikísérte a riporterekhez, hogy bejelenthesse lemondását. Tom Paine lett a NASA megbízott igazgatója.
Azt viszont tudom, hogy Webb távozásának hírére Sam Phillips Rock Petrone-hoz ezekkel a szavakkal fordult: „Akkor mégiscsak lesz C-plusz.”

Ha egy kis bátorításra szorultunk volna, az oroszok egy Zond-5 nevű űrszondát indítottak útnak a Hold felé – épp aznap, amikor Webb  kedélyesen elbeszélgetett LBJ-vel. A szonda három nap múlva megkerülte a Holdat, majd a Föld felé vette az irányt. Huszonkettedikén az Indiai-óceán vízére landolt.
A Zondról nem láttunk képeket – valószínűleg nem sokat osztott-szorzott volna, hiszen még a Szojuzt sem láttuk – de sokan úgy vélték, hogy ez a Holdat megkerülő emberes küldetés robotos tesztje volt. (Voltak, akik másként látták a dolgot, ők azzal érveltek, hogy a Zond-5 olyan meredek szögben lépett be a légkörbe, hogy a G-terhelés – 16 G – sérüléseket okozhat a legénységnek, sőt, akár még bele is halhatnak.) Húsz év múlva tudtuk meg, hogy jó volt a sejtésünk, de akkoriban erre a megerősítésre semmi szükség nem volt. Legtöbben úgy gondoltuk, hogy ezzel a küldetéssel az oroszok nagy lépést tettek a Hold megkerülése érdekében.

Volt más is, amiről Webb tudhatott valamit: talán a CIA kémműholdjainak felvételei nyomán készült jelentésekből szerzett tudomást róla, bár ezekről az én szintemen mindenki rohadt keveset tudott. Webb annyit árult el, hogy való igaz, az oroszok tényleg egy hatalmas holdrakétát építenek. Ez aztán annyira egybeforrt vele, hogy a rakétát évekig „Webb Óriásának” neveztük.
„Webb Óriása” valójában az N-1 volt, és tagadhatatlan, hogy méreteiben és teljesítményében egyaránt a Saturn-V vetélytársa volt. Bajkonurban 1968 első felében egy modellt állítottak az indítóállásra, kétség nem fér hozzá, hogy ezt látták a Keyhole-kémműholdak.
Koroljov és Misin nagyjából 1962 óta dolgozott az N-1-en. Noha a tervekhez képest nagy csúszásban volt, és távolról sem volt kipróbált darab, valódiságához nem férhetett kétség. És ha mi valami komoly problémába ütköztünk volna, az oroszok készen álltak arra, hogy valódi versenyt indítsanak az első holdraszállásért.
Az N-1 csúszása ugyanakkor nem gátolta őket abban, hogy a Holdat emberrel a fedélzeten megkerüljék: a Szojuz-Zondot egy kipróbált Proton hordozórakéta állította pályára. És pont akkor álltak készen a startra, amikor mi is."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr115742545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.