Az orosz holdutazás

 2013.12.21. 14:00

Deke_cover.jpgHa Komarov nem halt volna meg, akkor az oroszok már 1967. novemberében megkerülhették volna a Holdat - egy évvel az amerikai Apollo-8 előtt. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Még javában folytak az Apollo-1-gyel kapcsolatos meghallgatások, amikor 1967. április 23-án az oroszok ismét folytatták emberes űrrepüléseiket. Ekkor már több mint két éve egyetlen kozmonauta sem járt a világűrben, amit igazából senki sem értett. Hirtelen indítottak a Szputnyikkal, majd jött Gagarin és Tyereskova, később három kozmonauta utazott egy űrhajóban, végül Leonov űrsétájára is sor került – és aztán semmi nem történt. Egyesek már azt rebesgették, hogy igazából nincs is semmiféle holdverseny; a bizonyítékok alapján nem lehetett kizárni ezt az eshetőséget sem.

Nagy veszteség volt számukra Szergej Koroljov 1966. januárban bekövetkezett hirtelen halála. Ő egyszemélyben volt az oroszok von Braunja, Gilruthja és Webbje – nem csak kiváló mérnök, hanem fenemód tehetséges politikus is volt. Úgy csűrte-csavarta a dolgokat, hogy mindig elérje azt, amit akart, ez pedig nem más volt, mint eljutni a Holdra.
Vaszilij Misin – ő vette át Koroljov tervezőirodájának irányítását – kevésbé volt politikus alkat, de valószínűleg jóval elkötelezettebb volt az emberes holdraszállás iránt. Az ő közreműködésével múlt ki a Voszhod-program mindössze két, emberes űrrepülés után – eredetileg hetet terveztek, az egyik küldetésen két hölgyből állt volna a legénység.
A teljhatalmú miniszterek úgy ítélték, hogy a Voszhod csak elvonja az erőforrásokat a Szojuz-programtól – ez utóbbi feladatául szánták a holdutazást. A Voszhodról szerzett ismereteinkkel ez jó döntésnek tűnt: a Voszhod nem más volt, mint a Vosztok-űrhajó enyhén módosított verziója. Nem tudott manőverezni, így a holdutazáshoz szükséges űrrandevú- és dokkolási teszteket nem lehetett vele elvégezni.

A Szojuz, vagyis „Szövetség” három modulból állt: egy gömbalakú keringőegységből, ahol akár három kozmonauta is eltölthette munkaideje nagy részét; egy harangformájú parancsnoki egységből, amiben a legénység a start és a légkörbe lépés során ült, és egy hengeralakú műszaki egységből, ami a manőverezéshez szükséges hajtóműveket tartalmazta.
A Szojuz teljesítményét tekintve nagyjából félúton volt a Gemini és az Apollo között. Tágasabb volt a Gemininél, noha navigációs rendszere jóval nyersebb volt annál: a Gemini manőverei közül párat képes volt kivitelezni.
Ugyanakkor nem sokban hasonlított az Apollo-hoz. Például, amíg a Szojuz keringőegységének elején dokkológallér volt, dokkolóalagút nem tartozott hozzá. Az egyik istenverte járműből csak űrsétával lehetett átevickélni a másikba. El lehet képzelni, mennyire kétségbeesetten akartak eljutni a Holdhoz, hiszen ez ugyanaz a kezdeti vázlat volt, amit mi már évekkel korábban kizártunk a lehetőségek közül.

Mégis ez volt az a jármű, amivel az oroszok el kívántak jutni a Holdra – vagy legalábbis, meg akarták kerülni azt. Létezett a Szojuznak egy keringőegység nélküli verziója, amit a Proton-rakétával is fel lehetett bocsátani – utóbbi egy Saturn IB méretű hordozórakéta volt. Ezzel az űrhajóval meg lehetett kerülni a Holdat, és képes volt kibírni a nagysebességű légkörbe lépést is.

A holdutazásra szánt Szojuznak volt egy legénység nélküli modellje is, amit L-1-nek hívtak, ezt a Zond fedőnév alatt tesztelték. Ezen kívül létezett egy emberes űrrepülésre szánt modell is, az L-2. Ha az első emberes tesztrepülés sikerült volna, a Hold körberepülése már nem váratott volna magára sokáig. Akár már 1967. novemberében is sor kerülhetett volna rá – ami véletlenül épp a Bolsevik Forradalom ötvenedik évfordulójára esett.
1967. áprilisáig a Szojuz legénység nélküli verziójával már számos küldetést végrehajtottak, és készen álltak a nagy tesztre, amikor ember utazik a fedélzetén. (Az újságokban valamilyen nagy látványosságról szóló pletykákat lehetett olvasni.) Az űrhajó április 23-án szállt fel. Egyetlen pilóta – Vlagyimir Komarov – volt a fedélzetén, ugyanaz, aki még 1964-ben az első háromfős küldetés parancsnoka volt.

A pletykák szerint egy nap múlva egy másik emberes jármű is követi, mégpedig nem kevesebb, mint öt kozmonautával a fedélzetén. (Az első Szojuzt Szojuz-1-nek hívták, ebből az is következett, hogy kell lennie valahol egy Szojuz-2-nek is.) És valóban: a Szojuz-2 készen állt arra, hogy április 24-én felszálljon. A terv szerint három kozmonautát vinne magával – Valerij Bikovszkijt (a Vosztok-5 pilótáját), Jevgenyij Krunovot és Alekszej Jeliszejevet. A Szojuz-2 szolgálna céltárgyként a Szojuz-1 számára, ami űrrandevút hajtana végre, majd dokkolna is hozzá. Miután Komarov összekapcsolta a járműveket, Krunovra és Jeliszejevre vár, hogy űrséta keretében átmenjenek a 2-esről az 1-esre, majd Komarovval térjenek vissza a földre. Ahhoz képest, hogy az első emberes küldetésről volt szó, ez átkozottul ambíciózus küldetési terv volt. Első űrrandevú, első dokkolás, első érdemi űrséta.

A dolgok azonban már rögtön az elején balul sültek el: a Szojuz-1 két napelemtáblája közül az egyik egyáltalán nem nyílt ki, így a rendelkezésre álló áram a felére csökkent. Vélhetően voltak gondok az irányítással is, sőt, még az időjárás is közbeszólt Bajkonurban, így a Szojuz-2 startját törölték.
Komarov a tizenhatodik keringés során felkészült a fékezőrakéták gyújtására, de képtelen volt az űrhajót a megfelelő helyzetet állítani. Azt hiszem igen nagy tolongás lehetett a szovjet küldetésirányító központ környékén, ami a Krím-félszigeten lévő Jevpatorijában volt. A tizenhetedik keringés alkalmával megkísérelték a kézi vezérlésű légkörbe lépést – majd valamilyen probléma miatt kénytelenek voltak lefújni.

Aztán végül megfelelő helyzetbe került az űrhajó, és a tizennyolcadik keringés során begyújtották a fékezőrakétákat. Természetesen Komarov ekkor már nem az elsődleges, és nem is a másodlagos leszállókörzet felé haladt. Oroszország azonban nagy, így aztán egy Orel nevű város közelében kellett földet érnie, ott, ahova Jurij Gagarin is érkezett.
De a légkörbe lépés során is volt hiba. A Szojuz főernyője kijött ugyan a helyéről, de nem nyílt ki. Komarov ezután a tartalékernyővel próbálkozott, de az összegabalyodott a főernyővel. A Szojuz-1 egy mezőbe csapódott, és gyakorlatilag felrobbant. (A Voszhodhoz hasonlóan az ejtőernyőkön kívül a Szojuz szilárd üzemanyagú rakétákat használt, amik nagyjából két méterrel a föld fölött gyújtottak be, hogy puhábbá tegyék a landolást, amit még ejtőernyőkkel sem lehetett túlélni. Azok a szilárd üzemanyagú rakéták okozták a robbanást.)

Feltételezem, hogy nagy volt a káosz, ahogy az nálunk is történt az Apollo-tűzeset során. Mivel Komarov egy tartalék leszállókörzetbe zuhant, beletelt egy időbe, mire odaértek a mentőhelikopterek. A becsapódás pillanatában az űrhajó és az irányítóközpont között megszűnt a telemetriai adatok forgalmazása, de senki sem tudta biztosan, hogy mi is volt a probléma. És mindez nyilvános frekvencián zajlott.
Az első odaérkező pilóta felmérte a helyzetet, és rögtön látta, hogy halálos baleset történt. De azt is tudta, hogy nyílt hálózaton beszél Jevpatorijával és a Hadügyminisztérium moszkvai műholdas irányítóközpontjával. Így mindössze ennyit mondott: „A kozmonautának sürgős orvosi beavatkozásra van szüksége”.  Ezen a ponton a mentőegységek egyik tagja elvágta a vezetékeket.

Így a mentőegységek leszálltak a becsapódás helyén, tudva, hogy nem sok mindent tehetnek Komarovért. Kamanyin és Gagarin Orelbe repült, de a kommunikációs zárlat miatt csak órákkal a baleset, a landolás után értesültek Komarov haláláról. Szerintem Kamanyin volt az, akinek telefonon közölnie kellett a hírt Dimitrij Usztinov hadügyminiszterrel.
 
Persze, akkoriban minderről mit sem tudtunk. A szovjet sajtó beszámolt a startról, majd pár órával később megjegyezte, hogy a küldetés „rendben halad”. Majd bejelentették Komarov halálát. Úgy véltük, hogy illendő lenne elküldeni közülünk pár asztronautát Komarov temetésére. Frank Bormanre és Gordo Cooperre esett a választás. De a szovjetek azt válaszolták, hogy a temetés „magánjellegű”, így egyetlen amerikai asztronauta sem vett részt rajta. Komarovot a Kreml falába temették el, és ezzel az oroszok pont ugyanott találták magukat, mint mi az Apollo tragédiája után."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr325703418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hasse 2013.12.21. 16:17:58

"A pletykák szerint egy nap múlva egy másik emberes jármű is követi, mégpedig nem kevesebb, mint öt kozmonautával a fedélzetén."

Hogy fér be egy Szojúzba 5 ember? Vagy megvezették a dekadens kapitalistákat ezzel?

Skunkworks 2013.12.22. 12:34:32

Mondjuk Komarov jól rászabott a dolgokra...

SaturnV 2013.12.22. 13:58:12

Komarov és Gagarin nagy barátok voltak. Gagarin soha nem dolgozta fel Komarov halálát, nem véletlenül lett az alkohol rabja. Ráadásul többször figyelmeztették a párt vezetését, hogy nagyon sok hibája van még a Szojuznak. A rohadék Brezsnyev csak erőltette a repülést, merthogy az ötvenedik évforduló/ NOSZF / jajj... És megmutatjuk!
Hát megmutatták... Komarov már akkor tudta, nem jön vissza élve, mikor ki lett jelölve a Szojuz-1 -re.
Mindíg a politika miatt van minden mocsok.

Boka1 2013.12.22. 15:19:10

@SaturnV: áldozat nélkül nincs haladás. Aki ilyenre vállakozik, az tudja, hogy hős lesz.

SaturnV 2013.12.22. 15:25:39

Off: és ezért kellett egy kisebb vagyont fizetnem egy Komarov
autogrammért... ;-)

SaturnV 2013.12.22. 15:31:17

@Boka1: Tudta, hogy nem jöhet vissza élve,-ember,milyen érzések kavaroghattak benne- de gyávának kiáltották ki őket, és megmondtàk nekik vagy Komarov, vagy Gagarin, de menni kell...

smartdrive 2013.12.22. 15:50:00

@SaturnV: öö, ha kinyílik az ernyő, akkor talán még most is vígan vodkázik valahol

SaturnV 2013.12.22. 16:15:39

@smartdrive: Lehet, mindenesetre már odafönn sírdogált a felvételek szerint, -látva a hajó kaotikus helyzetét- a családját emlegette,meg a pártot; "legyenek átkozottak,akik betettek ebbe az átkozott űrhajóba!"Az is elképzelhető, bízott benne, hogy mégis megússza, a légkörbe való sikeres visszatérés után...