Lovell

 2013.04.16. 22:30

Deke_cover.jpgAz Apollo-13 leendő parancsnoka mindenkivel jól kijött, Jim Lovell igazi joker volt. Nem véletlen, hogy Borman társa lett, amikor két hetet kellett eltölteni a világűrben. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:

"Frank Bormant már a kezdetektől fogva az egyik hosszú Gemini-küldetésre tartogattam – mégpedig a kitartása miatt. Az eredeti terv szerint Gus Grissom repült volna az első hétnapos küldetéssel, az átütemezést követően a kéthetes küldetés parancsnoka lett. Jim Lovell, a pilóta, nagyon tehetséges volt, aki alkalmas arra, hogy bármelyik küldetésen részt vegyen. Mindenkivel jól kijött, így nagy segítség volt, mivel igazából ezt a két srácot arra kértük, hogy töltsenek el két hetet egy Volkswagen első ülésének megfelelő méretű helyen.

A küldetésre való felkészülés során egy sor „háztartásbeli” teendőre koncentráltunk. A küldetés nagyjából húsz orvosi kísérletből állt. Nem szerettem a srácokat ilyesmikkel túlterhelni, de a GT-6 közelében eltöltött pár óra kivételével, rengeteg idejük lesz.
A GT-7-esen vetettük be a G5C-típusú szkafandert. Ez a korábbi modelleknél könnyebb volt, és szigorú biztonsági szempontokat vették figyelembe tervezésekor: űrsétán például nem akarnánk egy ilyenben részt venni. Egy ideig szó volt arról is, hogy Jim Lovell és Tom Stafford az űrrandevú alkalmával hajtson végre egy űrsétát, és cseréljen helyet egymással. De ez a kelleténél jóval komplikáltabbá tette volna a GT-7 útját, és ez Jim orvosi megfigyelését is nagymértékben megnehezítette volna. G5C_suit.jpg
A nehéz sisak helyett a G5C egy kicipzározható csuklyából állt [ld. a fenti képen]. (Frank és Jim pilóták által használt sisakokat viselt alatta, hogy ne károsítsa hallásukat a start zaja.) Szét lehetett szedni, és szűk helyen is ki lehetett bújni belőle. A dolgok olyan ütemesen haladtak, hogy november 8-án nyilvánosságra hoztuk a GT-9 legénységét: Elliot See a parancsnok, Charlie Bassett a pilóta. A terv szerint egy háromnapos küldetésen várt rájuk, aminek során űrrandevút hajtanának végre és dokkolnának, valamint egy Buck Rogers-féle űrsétára tervezett hátizsák első tesztjére is sor kerülne, amit Asztronauta Manőverező Egységnek hívtak.
A tartaléklegénység Tom Staffordból és Gene Cernanból állt. Elliot és Charlie már javában készült, Tom-ot és Gene-t pedig még mindig lekötötte a GT-6-tal kapcsolatos teendők.

1965. december 4-én, szombaton a GT-7 a terv szerint pályára állt. Az első keringés során Frank a Titan felső rakétafokozatával repült kötelékben, és jóval több szerencsével járt, mint annak idején Jim McDivitt a GT-4-essel. Ezután Jim Lovellel munkába álltak.
Az igazi kihívást a 19-es indítóállás jelentette. Általában hatalmas megkönnyebbülés tapasztalható egy-egy start után, most azonban egy másik űrhajót kellett kilenc nap alatt összerakni. Az egész szerkezet – a Titan első és második rakétafokozata, illetve a Gemini, amit ekkor már GT-6A-nak hívtunk – másnap már a helyén is volt.

Eközben a földkörüli pályán Jim Lovell kihámozta magát szkafanderéből, így viszonylagos kényelemben utazhatott. Frank viszont még mindig a szkafanderét viselte, és ez csöppet sem volt a kedvére. Problémák akadtak a GT-7 kabinhűtésével. De a szabály értelmében a legénység egy tagjának mindig szkafanderben kellett lennie. Frank diszkréten arra kérte Gene Cernant, aki ekkor a capcom volt, hogy kérdezzen meg engem. Mindössze annyit tehettem, hogy Jim felvehette a saját szkafanderét, így Frank egy ideig hosszú jégernadrágjában üldögélhetett.

A Cape-en az előkészületek jól haladtak, december 12-re, vasárnapra terveztük a startot. Gordot küldtem oda, hogy legyen Wally és Tom segítségére, amíg én Houstonban voltam. Frank és Jim begyújtotta segédhajtóműveit, és ezzel a GT-7 közel köralakú pályára állt. Pár másodperccel 9:54 után, mihelyt a GT-7 elrepült a Cape felett, a GT-6A visszaszámlálása elérte a zérót.

Én éppen az gyújtást irányító teremben követtem figyelemmel az eseményeket. A Titan hajtóművei egy másodpercre begyújtottak, majd rögtön azután le is álltak. Vártam, hogy Wally a Gemini belsejében mikor rántja meg a D-gyűrűt, ami begyújtja a katapultüléseket, és ezzel mindketten elhagyják a terepet. De semmi nem történt. A Titan nem robbant fel. Wally és Tom továbbra is a helyén maradt. Chris Kraft azt mondta nekik: „Nincs felszállás, nincs felszállás”. Wally jelezte, hogy a Titan üzemanyagnyomása csökken.
Visszavittük az állványzatot a Titanhoz, és kihoztuk a legénységet, miközben a földi személyzet biztonságossá tette a hordozórakétát. Arra számítottak, hogy talán negyvennyolc órán belül újra megpróbálhatják.

A Titan telemetriai adataiból másnap reggelre kiderült, hogy a rakéta végében egy védősapka a helyén maradt, így a gázgenerátorba nem érkezett üzemanyag. A Titan érzékelte a problémát, és ahogy kellett, lekapcsolta a hajtóműveit.
Wally később elmesélte, hogy nem érezte az űrhajót felemelkedni, így eltökélten várt erre a pillanatra. Egyikünknek sem volt túl sok bizodalma a katapultülésekkel kapcsolatban, főképp földközelben nem. Ebben a helyzetben a gyűrű megrántásával a biztos halálból az életveszélybe menekülünk. Wally jól döntött. És három nap múlva, december 15-én a GLV-6 a terv szerint elindult, és végül földkörüli pályára juttatta Wally-t és Tom-ot."

65170_517094048310700_443657339_n.jpgTámogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr275230959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.