Hruscsov utolsó hivatali teendője az lehetett, amikor rádión beszélt a Voszhod háromtagú legénységével. Egy nap múlva már nem ő volt a Szovjetunió vezetője. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amit ezen a blogon fordítunk magyarra; Deke a hatvanas évek elején lett az asztronauták főnöke:
"Pár héttel Ted balesete után fogtam a harmadik csoportból megmaradt tizenhárom srácot, és egy kis melót adtam nekik. A csoport többi tagját kellett rangsorolniuk aszerint, hogy kit tartanak leginkább alkalmasnak az űrrepülésre, de önmagukat nem javasolhatták. Ugyanezt tettük mi is a Mercury-s időkben.
Nem mondhatom, hogy túlzottan figyelembe vettem az eredményeket. Egy évvel ezelőtt már kialakult bennem az előzetes sorrend, ez alapján számoltam velük a terveimben. Bob Gilruth javasolta, hogy kérjem meg a csoport tagjait önmaguk osztályozására – ez afféle „védd a segged”-típusú művelet volt a részemről.
Viszont jó ötletnek bizonyult. Ezek a fiúk mindenkinél jobban tisztában voltak egymás képességeivel, és fölöttébb objektíven ítélkeztek. A csoporttagok által felállított sorrend szinte egy az egyben megegyezett azzal az általam készített rangsorral, ami alapján a későbbi Gemini-küldetések legénységét kiválasztottam.
1964. december 9-én végre készen álltunk a GT-2-es startjára. A gyújtásra délelőtt 11:41-kor került sor – és egy másodperccel később már véget is ért. A hordozórakéta egyik hidraulikus szelepének borítása robbant le, a meghibásodás-érzékelő rendszer (malfunction detection system, MDS) pedig fogta magát, és leállította a hajtóműveket. Ez elég frusztráló, ámbár tanulságos lecke volt. Így nem lett volna szabad leállnia egy Atlasnak, persze, azzal sem lettünk volna előrébb, ha a Titan ugyan felemelkedett volna a földről, és a levegőben robbant volna fel. Viszont megnőtt a bizodalmunk az MDS-ben, és egy év múlva szükségünk is lett rá.
Átnéztük a dolgokat, és 1965. január 19-re tűztük ki az újabb kísérletet. Álomszerűen ment minden: az első rakétafokozat begyújtott, ezt követte a második fokozat. Amint leálltak a második rakétafokozat hajtóművei, a GT-2 levált, majd begyújtotta saját, földkörüli manőverezésre szolgáló hajtóműveit. A kormányhajtóművek működésbe léptek, és megfordították a GT-2-t úgy, hogy az alja nézzen a Föld felé. A műszeres egység levált, majd begyújtott a négy fékezőrakéta. Ezután levált a fékezőrakétákat tartalmazó egység is. A terveknek megfelelően a GT-2 a megszokottnál jobban átforrósodott a légkörbe-lépés során, és a start után tizennyolc perccel biztonságosan az Atlanti-óceán vízére érkezett.
De akadtak még problémák. A Gemini új rendszereinek egyike az üzemanyagcella volt, ami két hétre elegendő árammal látta el az űrhajót. (Az akkumulátorok kábé négy napig bírták.) Az üzemanyagcellával kapcsolatos gondok miatt kellett McDivitt és White GT-4-es, második emberes Gemini-küldetésének időtartamát a tervezettnél rövidebbre szabni.
Ugyanakkor megpróbáltuk meghosszabbítani a GT-3-as küldetését. Chuck Mathews és Bob Gilruth azonban konzervatív álláspontra helyezkedett, és csak egy három földkörüli keringésből álló, elég karcsú küldetést mertek bevállalni. Gus és John, illetve mi valamennyien harminc földkörüli keringésből álló, közel kétnapos repülésben gondolkodtunk, ez lett volna logikus Gordo MA-9-es küldetése után.
Mi vesztettünk. Jim Webbnek kellett eldöntenie a kérdést, és ő Gilruth pártjára állt. Mivel most úgy álltak a dolgok, hogy a GT-3 (Grissom-Young) márciusban repül, a GT-4 (McDivitt-White) útjára pedig májusban kerül sor, be kellett jelentenem a GT-5 legénységét – utóbbi startját júliusra terveztük. Február 8-án hoztuk nyilvánosságra az elsődleges legénység (Gordo Cooper és Pete Conrad), valamint a tartaléklegénység (Neil Armstrong és Elliott See) névsorát.
1964. utolsó pár hetében ismét hallattak magukról az oroszok. Október 12-én startolt a Voszhod – „Napkelte” – ami egy új, többszemélyes űrhajó volt. Háromtagú legénységből állt: egy pilótából (Vlagyimir Komarov), egy kutatóból (Konsztantyin Feoktyisztov) és egy orvosból (Borisz Jegorov). Minimális információnk volt a küldetéssel kapcsolatban. Azt viszont mindannyian tudtuk, hogy ez az Apollo orosz megfelelője.
A Voszhod azonban mindössze egyetlen napot töltött odafenn. Még földkörüli pályán volt, amikor Nyikita Hruscsovot megfosztották hatalmától. Szerintem a Szovjetunió vezetőjeként Hruscsov utolsó hivatali teendője az lehetett, amikor az űrben utazó kozmonautákkal beszélt. [Az alábbi képen Hruscsov látható:]
Csak évekkel később derült ki, hogy a Voszhod igazából csak egy Vosztok volt, amiből kiszerelték a katapultülést, és három kisebb méretű ülést raktak a helyére. Komarov, Feoktyisztov és Jegorov szkafander nélkül szálltak fel (helyszűke és súlycsökkentés miatt), ráadásul az űrhajó nem rendelkezett mentőrakétával: ha az a gyorsítórakéta felrobbant volna útközben, ők is odavesznek.
Azt hiszem az egész küldetés egy PR-fogás akart lenni: ha az amerikaiak két embert küldenek a világűrbe, mi hármat fogunk. Ennek igazából nem volt nagy jelentősége, mivel a repülés túl rövid ideig tartott ahhoz, hogy bármilyen orvosi felfedezéssel szolgáljon – hiába volt a fedélzetén egy orvos. Később kiderült az is, hogy Feoktyisztov nem kutató volt, hanem a Vosztok tervező-mérnökeinek egyike. Ugyanakkor, a küldetés idején mi még mindig úgy éreztük, hogy lemaradásban vagyunk az oroszokhoz képest."
Támogasd legalább egy lájkkal a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyetlen magyar csapatát! Már csak 22 másik - köztük jó pár amerikai - csapattal állnak versenyben. Rájuk fér a bátorítás!