Deke_cover.jpgA tervek között akadt pár nagyon bizarr elképzelés is, például tizennégy napra összezártak volna az űrben egy asztronautát egy csimpánzzal. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Az Emberes Űrhajó Központ nem csak az egyetlen újítás volt a NASA életében. Cape Canaveralhoz északon földterületeket csatoltak, hogy itt megkezdődhessenek a Saturn indítókomplexumának építési munkálatai. A louisianai Michoudban egy régi repülőgép-gyárat alakítottak át a Saturn gyártásához. További földeket szereztek Mississippiben, itt egy kísérleti telep jött létre a Saturn rakéta tesztelésére. A massachusettsi Cambridge-ben pedig egy elektronikus központ létesült.

A Saturn V rakéta megépítésére szóló szerződéseket a Boeing, a North American és a McDonnell Douglas kapta. Von Braun első Saturn I-esének útja sikerült. De mindközül akkoriban a legnagyobb üzletet, az Apollo parancsnoki és műszaki egységének megépítésére szóló szerződést, szintén a North American nyerte meg. Az asztronauták közül páran közrejátszottak ebben. Összesen tizenkét repülőgépgyártó jelentkezett az Apollo-ra kiírt pályázatra, többen egymással összefogva nyújtották be pályázatukat. Mindössze két különálló vállalat jutott el a döntőig: a Martin és a North American.
A bizottság előzetes értékelése alapján a Martin ajánlata érkezett be a North Americané előtt. Szerintem a repülőgépiparban járatos emberek közül senki nem ez alapján döntene. A North American építette a P-51 Mustangot, a világ legjobb propelleres vadászgépét … a régi gépemet, a B-25-öst … az F-80 és F-86 Sabre sugárhajtású vadászgépeket … a B-70-es bombázóról és az X-15-ről már nem is beszélve. A Martinnak közel sem volt olyan jó a megítélése a szakemberek körében, és szerintem végül ez döntötte el a dolgot a North American javára.

Ugyanakkor pokoli ellentmondásos volt a helyzet. A North American érdekében pár igen arrogáns lobbista dolgozott, akik nem voltak szégyenlősek pénzt kérni a szerződésért. Aztán ott volt a Bobby Baker nevű srác esete is, aki az árusító automaták üzletágból érkezett: LBJ és Robert Kerr barátja volt. Baker érdeke is a North American volt.
Nem tudom, hogy a döntésbe mennyire szólt bele a politika. Mindössze csak azt tudom, hogy a Martin-nál valamennyien jobb választásnak éreztük a North Americant.

A NASA hierarchiája is kezdett átalakulni. Abe Silverstein, aki a főhadiszálláson az emberes repülésekért felelős pali volt, vissza akart menni a Lewis Központba. Webb, Dryden és Seamans végül Brainerd Holmest vették fel az RCA-tól, így ő lett az emberes küldetések újdonsült helyettes igazgatója. Gilruth helyettesét, Charlie Donlant Walt Williams váltotta, és Kenny Kleinknecht vette át a Mercury Projektiroda vezetését.
Webb, Gilruth és mások rájöttek arra, hogy szükség lenne valamilyen áthidaló, köztes programra a Mercury és az Apollo között. 1961-ben aztán belekezdtek az általuk Advanced Mercury-nak nevezett program fejlesztésébe. Ezt Gilruth első hivatalos houstoni látogatása alkalmával „Mercury Mark II” néven be is jelentette.

A program egy kétszemélyes, feljavított Mercurynak indult, amit egy Titan II rakéta emelne a magasba. A Mark II-vel egyrészt lehetne manőverezni a világűrben, illetve ki lehet próbálni különböző űrrandevú-technikákat. (Senki nem tudta még pontosan, hogy az Apollo hogyan jut el a Holdig, de mindenki úgy volt vele, hogy űrrandevúra biztos szükség lesz.)
A terv szerint az asztronauták két hétig is az űrben maradnának, ami az Apollo-s holdutazás javasolt időtartamának felelt meg. (A Mercury küldetések hosszát legfeljebb három napban maximálták.) Ennek keretében aztán ki lehet majd próbálni a szkafandereket „járművön kívüli tevékenységek”, azaz űrséták során – ez szintén fontosnak tűnt, mivel az asztronautáknak el kell majd hagyniuk az űrhajójukat, hogy a Hold felszínén sétáljanak.
Úgy volt, hogy a Mark II program 1963 márciusában egy ember nélküli tesztrepüléssel startol. Ezt egy tizennyolc földkörüli keringésből álló emberes út követné, majd egy sor tizennégy napos küldetés. Végül pedig az űrrandevúk és a dokkolás gyakorlását célzó küldetésekre kerülne sor. Összességében a Mark II tíz vagy tizenegy emberes repülésből állna, a program pedig 1964-ben be is fejeződne.

Az eredeti Mark II-es tervek között akadt pár nagyon bizarr elképzelés. A tizennégy napos küldetések némelyikének legénysége egy asztronautából és egy csimpánzból állt volna. Az opciók között szerepelt az is, hogy a Mark II egy Titan-Kentaur kombinációval megkerüli a Holdat. Jim Chamberlin lett a Mercury Mark II projektvezetője, amit 1962 elején neveztek át Gemininek."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr354959693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.