Változások

 2012.12.10. 11:30

Deke_cover.jpgGagarin földkörüli repülése után az amerikaiak még mindig az űrugrásnál tartottak, amit már az asztronauták is kínosnak éreztek. Az alábbiakban részletet közlünk Deke Slayton "DEKE!" című könyvéből, amiből ezen a blogon fordítunk részleteket magyarra:

"Gilruth hetekkel Gus repülése előtt törölte az MR-6 útját, azzal a felkiáltással, hogy a problémák ellenére készen állunk az Atlas repülésére. Elég szerencsétlennek éreztük magunkat ezekkel a szuborbitális küldetésekkel azután, hogy az oroszok már földkörüli pályára juttatták Gagarint. John egyértelműen az MR-5 várományosa volt, és pár nappal Gus repülése, valamint az űrhajó elvesztése után is még úgy álltak a dolgok, hogy repülésére sor kerül majd.

Egyikünk sem gondolta komolyan, hogy szükség van egy harmadik űrugrásra. Minden idő, energia és pénz, amit erre fordítottunk, az Atlas rovására ment: utóbbinak nagyon nagy szüksége lett volna a törődésre.
Arra gondoltam, hogy John talán nem örülne annak, ha együttes erővel elkezdenénk lobbizni a ráváró Redstone repülés törléséért, de egyetértett velünk. Természetesen, kiderült, hogy az a bizonyos első földkörüli keringés lebegett a lelki szemei előtt az Atlas-szal. A NASA is kezdett átalakulni.

Az eredeti elképzelés szerint a Space Task Group – a Mercury Projekt – Langleyből a marylandi Beltsville-be költözött volna, ahol ekkoriban építettek egy új irányítóközpontot az ember nélküli műholdak számára. Ennek az ötletnek 1960. elején megálljt parancsoltak, az ok pedig az volt, hogy ez nem a megfelelő időpont az egész szervezet felforgatására.
1961 nyarára, az Apollo bejelentésével elég egyértelmű volt, hogy Beltsville – ami a Goddard Űrközpont lett – nem elég nagy ahhoz, hogy befogadja a program egész vezetését, ami akkora volt, hogy Keith Glennan először a Space Task Group-ot Bay Area-ba, az Ames Központba akarta költöztetni. De Jim Webb felismerte, hogy egy teljesen új helyre van szükség.

John Parsons, az Ames igazgatója egy bizottság élén nekilátott a megfelelő helyszín felkutatásának. Olyan helyet kerestek, ami vízi és légi úton egyaránt megközelíthető, valamint iskolák, kutatóközpontok, ipari létesítmények közelében van. Nem tudom, végül hány helyen jártak – de Florida, Massachusetts, Louisiana, California, Texas, sőt még Missouri állam területén is nézelődtek.

Szeptember elsején aztán a bizottság bejelentette, hogy az új NASA központ a texasi Houstonban lesz. A Humble Oil egy-két birtokot adományozott a Galveston felé vezető út mentén, a várostól negyven kilométerrel délkeletre. A Space Task Group-ot Emberes Űrhajó Központra [Manned Spacecraft Center] keresztelték át, és azt tervezték, hogy 1961. végén már meg is kezdődhet a költözés Langleyből Houstonba … dacára annak, hogy a központ csak pár év múlva készül el. Amikor odakerültünk, kéttucat különböző helyszínen szórtak minket szét, szerte a városban.

Nem lehetett a véletlen műve, hogy az MSC Texasba került, mivel ez volt LBJ állama, valamint Olin Teague kongresszusi képviselőé is, aki a Fehér Ház Űrbizottságát vezette. Az anekdóta szerint Webb és Gilruth egy alkalommal épp nyugatra, Houstonba repültek, és egy zötyögős út során Gilruth kifakadt, amiért el kell hagyni Virginia-t. Egyfelől szeretett vitorlázni, és ott egy félszigeten volt a világ egyik legjobb vitorlázóhelye.
Webb ránézett, és mindössze ennyit mondott: „Bob, mit tett Harry Byrd a NASA-ért?” Byrd volt Virginia szenátora."

A bejegyzés trackback címe:

https://deke.blog.hu/api/trackback/id/tr144957544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.